Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVI. kötet • 1924. október 07. - 1924. október 30.

Ülésnapok - 1922-315

A nemzetgyűlés 315. ülése 1924. évi október hó 8-án, szerdán. 59 is keresztény dolog, sőt keresztyén dolog sem. Másodszor: én erkölosbiró annyiban va­gyok, amennyiben engem, mint ellenzéki kép­viselőt ez a jog megillet. A képviselő ur támo­gatja a kormányt, főtanácsosságot fogadott el, most méltóságos ur lett a kormány kegyel­méből. Én ellenzéki képviselő vagyok és nem azért vagyok itt, hogy állandóan hajbókoljak, helyeseljek önöknek és himnuszokat zengedez­zek. Méltóztassék ezt tudomásul venni. . Az én erkölcsbirói tisztességembe pedig ne méltóztassék ismét belekeverni ezt a másik kérdést, a Lloyd-bank részvényeinek ügyét, amely itt is, a sajtóban is és lovagias úton is el van intézve. Az is egy ilyen perfid rágalom volt, belekeverése egy olyan tisztességes, be­csületes embernek, akinek nem volt fogalma ar­ról a dologról. Azok nem ingyen részvények voltak, azok ki voltak fizetve, és hogy én meny­nyire jóhiszemű voltam, azt bizonyitja az, hogy a bankok elleni támadással nem hagytam fel, hanem ellenkezőleg akkor is és azután is állandóan vivtam ezt a harcot. Én tehát a nemzetgyűlés jóizlésü és helyesen gondolkozó többségének s a jobboldalon és baloldalon ülő képviselők judiciumához apellálok akkor, ami­kor azt a módszert, amelyet az igen t. képviselő ur alkalmazni akar egy ellenzéki képviselővel szemben, kifogásolom. Abban a meggyőződés­ben vagyok, hogy ezt minden képviselő kifogá­solni fogja és remélem, hogy a képviselő ur a következő alkalommal olyan anyagot s olyan vádakat nem fog kovácsolni egy másik kép­viselővel szemben, amelyek száz százalék ere­jéig valótlanok és nem igazak. Elnök: Áttérünk az interpellációkra. Ki az első interpelláló? Petrovics György jegyző: Dénes István! Elnök: A képviselő ur nincs jelen, interpel­lációja töröltetik. Ki a következő interpelláló? Petrovics György jegyző: H aller István! Elnök: A képviselő ur nincs jelen; inter­pellációja töröltetik. Ki a következő interpelláló? Petrovics György jegyző: Peyer Károly! Elnök: A képviselő ur nincs jelen; interpel­lációja töröltetik. Ki a következő interpelláló? Petrovics György jegyző: Szilágyi Lajos! Elnök: A képviselő ur nincs jelen; inter­pellációja töröltetik. Ki a következő interpelláló? Petrovics György jegyző: Szabó Imre! Elnök: A képviselő ur nincs jelen; inter­pellációja töröltetik. Következik? Petrovics György jegyző: Pakots József! Elnök: A képviselő ur nincs jelen; inter­pellációja töröltetik. Következik? Petrovics György jegyző: Lendvai István! Elnök: A képviselő ur nincs jelen; inter­pellációja töröltetik. Következik? Petrovics György jegyző: Hegymegi-Kiss Hegymegi-Kiss Pál: Tisztelt Nemzetgyűlés! Tisztelettel kérem interpellációm elhalasztásá­nak megengedését, (Helyeslés jobbfelől) Elnök: Hozzájárul a nemzetgyűlés ahhoz, hogy a képviselő ur a következő interpelláció« napon mondhassa el interpellációját? (Igen!) Ilyen értelemben mondom ki a határozatot. Ki a következő interpelláló? Petrovics György jegyző: Horn on nay Ti­vadar! Elnök: A képviselő ur nincs jelen; inter­pellációja töröltetik. Következik? Petrovics György jegyző: Nagy Ernő! Elnök: A képviselő ur nincs jelen; inter­pellációja töröltetik. Következik? Petrovics György jegyző: Gaál Gaston! Elnök: A képviselő ur nincs jelen: inter­pellációja töröltetik. Ki a következő interpelláló? Petrovics György jegyző: Rupert Rezső! Rupert Rezső: Tisztelt Nemzetgyűlés! (Fel­kiáltások jobbfelől: Megadjuk!) Tekintettel arra, hogy ma még igen nagy interpellációs anyag vár előterjesztésre, bátor vagyok inter­pellációmat, amely magában is. eléggé érthető, felolvasni. (Helyeslés jobbfelől.) Ezt is kényte­lenségből csak azért teszem, mert igen fontos és sürgős, életbevágó kérdésről van szó. (Olvassa:) „Interpelláció a földmivelésügyi, kereskedelemügyi és pénzügyminister urakhoz: 1. Tudják-e a minister urak, hogy a Som­lón és a vidékén, de az ország sok más^ részén is az idén katasztrofálisan rossz termés volt, természeti csapások majdnem az egész termést elpusztították? 2. Tudnak-e arról, hogy sok helyt, a vető­mag sem termett meg s ahol megtermett is, vető magnak nem alkalmas? 3. Tudják-e, hogy a Somló szőlőtermése majdnem egészen elpusztult? 4. Tudják-e a minister urak, hogy a rossz tenues miatt hiányzik a kis- és törpegazdasá­gok tőkéje a jövő évi gazdasági befektetésekre is? 5. Tudják-e, hogy a kormány vetőmag­akciója az igényeket csak igen kisrészben elé­gitetfe ki, s az ilymódon kapott vetőmag is túldrágán jutott a részesitettek kezéhez? 6. Tudják-e, hogy a szinte csődbejutott, jö­vedelem nélkül maradt kis- és törpegazdákat mégis túladóztatják, az adókivetésnél még be­jelentett természeti káraikat sem veszik figye­lembe? 7. Tudják-e, hogv a kisiparos és kiskeres­kedő társadalomi is hasonló helyzetbe került a rossz termés és a kormányzati hibákból folyó okokból is? 8. Tudja-e a pénzügyminister ur, hogy a kisipar és kiskereskedelem szinte pang-, kereset és jövedelem nélkül áll és mégis teljes kereset. illetve jövedelem alapján adóztatják őket, sőt a normális alapokon túl is exekuciókat vezet­nek ellenük, forgalmi adóátalányokért is, noha hónapok óta nincs számbavehető forgalmuk? 9. Mit szándékoznak a minister 1 urak tenni, hogy azokat a kisexiszteneiákat, amelyek nevé­ben szót emeltek, az anyagi összeomlástól- a pusztitó tiiladóztatástól és kegyetlen exekuciók­tól megmentsék? 10. Hajlandók-e az adóztatási rémuralom ellen azonnal közbelépni és azonnal jogalkotási intézkedéseket tenni, hogy végre igazságos, fo­kozatos adóztatással elháruljon az ország sze­gény millióinak válláról az az adóteher, ame­lyet az ország vagyonos része helyett kénytelen viselni a reakciós adórendszer folytán?" Elnök: Az interpelláció kiadatik a föld­mivelésügyi, kereskedelemügyi és pénzügy­minister urnák. Ki a következő interpelláló? Petrovics György jegyző: Rupert Rezső! >

Next

/
Thumbnails
Contents