Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVI. kötet • 1924. október 07. - 1924. október 30.

Ülésnapok - 1922-327

444 A nemzetgyűlés 327. ülése 1924. évi október hó 29-én, szerdán. ügyeinek interregnum» idejére a közügyek élére egy kormánybiztost küldött, aki első ténykedésében rögtön plakátokon akarta meghóditani Budapestet. A kormánybiztos ur tehát nagyon jól tudta, milyen nagy eleven ereje van annak a közvetlenségnek, amikor: plakátok utján közölheti eszméit Budapest polgáraival és mondhatja el szándékait. Mármost minthogy maga a kormánybiztos ur tudja a plakát jelentőségét, annál különösebb és érthetetlenebb, hogy a belügyminister ur pusztán gazdasági okokra való hivatkozással a plakátokat ki akarja rekeszteni a választási küzdlemből. Mi azt ki vaujuk tehát a minister úrtól, hogy változtassa meg ezt az álláspontját, mert ez nem egyéb, mint a választás eszközeinek a csökkentése, és ezzel csak az ellenzék szabad választási harcát akarja megbénítani. Ezzel általánosságban végeztem volna a törvényiavaslattal. Ezek után nekem is ki kell térnem röviden, de bizonyos nagyobb és mélyebb, átfogó nézőpontból arra a rezsimre, amely a főváros életében az utolsó esztendők során érvényesítette a maga akaratát és amely érvényesített akarat! odáig vezetett, hogy mi — az ellenzék — kénytelenek voltunk kivonulni a főváros közgyűlési tériméből és ott szabadjára engedni a gyűlölséget, az elfogultságot, a szenvedélyeket. Ma Budapest a legnagyobb gondok" kai küzd, a drágaság rémével viaskodik, egy kormánybiztos pedig tehetetlenül vergődik itt a problémák tömegében és egészem bizonytalan, hogy Budapestet ebből a mai gazdasági válságából hogyan lehet megmenteni. Ha annak okát keresem, hogy az olyan szépen csillogó jelszavakkal megindított keresztény és nemzeti irányzat a főváros közéletében miért végződött ilyen szomorúan és gyászosan, megtalálóin ezt abban a beszédben, amelyet Wolff Károly t. képviselőtársam 1920 augusztus 14-én a főváros alakuló közgyűlésén elmondott. Wolff Károly t. képviselő ur, mint a többségi párt vezére, szükségesnek tartotta, hogy ünnepélyes hangon programot mondjon, hogy elmondja azokat a szándékokat és vezérelveket, amelyek őt és társait a közgyűlésbe hozták és amely szándékok és elvek alapján Budapestet kormányozni akarják. Ez a beszéd a gyűlöletnek fekete forrása, amelyből táplálkozott a fővárosnak letűnt rezsimje; ebből származik mindaz a csapás, szomorúság és katasztrófa, amelyet Budapest lakossága keservesen fizet meg nyomorával, kétségbeesett, vigasztalan jövendőjével. A t, képviselő ur, amikor a krisztusi civilizációnak jelentőségét hangoztatja és megállapítja, hogy a krisztusi eszmékben rejlik az egyedüli kultúra és civilizáció — amely gyönyörű megállapitásra kivétel nélkül tapsoltak a közgyűlés minden padsorában, tehát az úgynevezett destruktiv oldalon, a mi oldalunkon is —, azt mondotta erre (Olvassa): „Hiába tapsolnak, hiába örvendeznek önök, itt állnak a romokban heverő civilizációval, itt állnak a tehetetlenség

1 tudatával, itt állnak a meg nem oldott feladatok tudatával, itt állnak a romokban heverő civilizációval, itt állnak a szocializmus és marxizmus teljes csődjével, mi pedig itt állunk a krisztusi demokráciával, itt állunk a krisztusi igékkel és vállaljuk a felelősséget, hogy azokat a problémákat, amelyeket önök nem tudtak megoldani, mi a krisztusi szeretet, jegyében, a kereszténység gondolatával és a nemzeti eszme keretében meg fogjuk oldani", Itt tehát megállapította Wolff Károly t. képviselő ur a mérleget; megállapította azt, hogy ami eddig történt, az teljes csőd, tönkrejutás volt, minden magas krisztusi eszmének a legázolása s ezután következik az evangélium" nak, a krisztusi eszmének valóra válása. Ezeket elmondván, tovább kezdi a maga jelszavait hangoztatni, mondván (Olvassa): „Hiába akarják a konszolidáció ellenesei idehozni a vörös hadsereget, nem félünk mi ettől a vörös hadseregtől. Mi nem akarunk komeedálni olyan szempontot, hogy aki tegnapelőtt Galíciában, egy év múlva Sátoraljaujhelyeni, fél év múlva Miskolcon volt, az rá néhány hónapra itt ülhessen a főváros közgyűlésében, mint képviselő. Nem azt akarjuk, hogy miként a múltban pompás, várszerű épületeket építsenek az iskolák részére (Közbekiabálás: Zsidó kultúrát!) odabent pedig- lehetséges legyen az internacionális szellem ápolása, hanem azt akarjuk, hogy a főváros iskolái azok a belső várak legyenek, amelyek a jövő generációnál megtakarítják a hasonló küzdelmeket. A pénzügyek tekintetében feltétlenül — és talán ez gazdasági szempontból sajátságosnak látszik — a legnagyobb súlyt a keresztény erkölcs érvényesítésére fektetem. Elsősorban a legszigorúbb takarékosságot akarjuk. Nem tűrhetjük azt, hogy a versenytárgyalásoknál az úgynevezett legolcsóbb ajánlattal biztosittassék a faji érdek és a oótköltségvetések meghaladják a költségvetést". így megy ez tovább, t. Nemzetgyűlés. Ebben a beszédben megtaláljuk a többségi párt intézkedéseinek eredendő gyökereit. Mert amikor azt mondja, hogy vöröshadsereg, akkor egyenesen a kommunizmussal és a destrukcióval vádol bennünket. Mi. keresztények nagy számmal destruktivek voltunk, mert nem tartoztunk a többségi párthoz. Ezzel a szenvedéllyel a forradalmak posványait kavarta fel és ezzel táplálta a maga táborának összetartó erejét mivelünk szemben. Ezt nem lehetett objektivitásnak, parlamentáris harcmodornak nevezni; és mi nagyon gyakran el voltunk keseredve, amikor küzdöttünk a fővárosi polgárság érdekében, mert égett az arcunk a szégyentől, hogy amikor kisexisztenciák érdekében felemeltük a szavunkat, a válasz az volt, hogy a mi intenciónk destruktiv, hogy mi nem vagyunk őszinték, hogy kereszténytelen munkát akarunk végezni. Tessék elképzelni azt a helyzetet, amelyben mi voltunk, tessék elképzelni azt a kínszenvedést, amelyet végigéltünk. Igazsága volt Vázsonyi Vilmosnak, aki azt mondotta, hogy nem szabad bemenni a városházára, hagyni kell az urakat magukra. Nagy hiba volt, hogy ezt nem fogadták meg a demokrata és liberális pártok és bementek a közgyűlésbe. Végre is elkövetkezett az a tény, hogy csúfosan ki kellett onnan vonulniok. (Homonnay Tivadar: Kár volt kivonulni! — Petrovácz Gyula: Nem volt parlamentáris lépés!) Hogv kár volt kivonulni, erre vonatkozólag méltóztassanak megengedni, hogy röviden válaszoljak. Jól méltóztatnak tudni, hogy az 1920. évi választójogi törvény alapján az arányos képviseleti rendszer, a Donféle rendszer szerint alakíttatott meg a főváros közgyűlése. Ez a rendszer azt akarta biztositani, hogy a kisebbség is érvényesüljön a maga képviselete révén. Ez az a bizonyos belga rendszer, amelyet bölcsnek ismerek el. Azzal a tudattal mentünk be a főváros közgyűlésébe, hogy e képviseleti rendszer szerint nemcsak a közgyűlésben^ hanem a bizottságokban is érvé-