Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVI. kötet • 1924. október 07. - 1924. október 30.
Ülésnapok - 1922-326
424 A nemzetgyűlés 326. ülése 1924. gyobb tekintélyrombolást, ennél pogányabb kereszténységet el sem tudok képzelni. Meg kell említenem, hogy a Keresztény Községi Párt, illetőleg a Villamosvasutak igazgatósága nem mindig ilyen tartózkodó és nem mindig ilyen szűkmarkú. Érdeklődtem az iránt, hogy a tisztelt igazgatósági tag urak milyen összegeket kapnak tantiemek fejében. (Malasits Géza: Ott kezdődik a faj védelem! Ezt nevezik ők fajvédelemnek! — Zaj a szélsőbaloldalon.) Nem mondta meg senki, ez halálos titok; ugy őrzik, mint valami státustitkot, — de azért megtudtam. Hivatalosan nem adnak felvilágosítást, de megtudtam, hogy ezer aranykoronát kapnak havonta a villamos vasútnál, 800 aranykoronát pedig a Burvasutnál. 1 Minthogy a kettő között az identitás fennáll — ugyanazok az igazgatósági tagok —, 1800 aranykorona tantièmet kapnak havonta (Klárik Ferenc: Piszkos banda!), ami 40 millió papirkoronának felel meg, ugyanakkor, amikor kora reggeltől késő estig dolgozó, idegfeszítő munkát végző alkalmazottnak, kalauznak és ' kocsivezetőnek havonta egy rongyos millióval j szúrják ki a szemét. (Zaj a szélsőbaloldalon. — Peyer Károly: Csupa galiciáner! — Malasits Géza: Ez a keresztény fajvédelem! — Klárik Ferenc: Ki kell onnan söpörni őket! — Zsirkay János: Nem volnának szívesek megmondani, mennyit kapnak önök a szakszervezetektől? — Peyer Károly: De igen, mert bevalljuk pontosan! — Zsirkay János: Nálam megvan! — Peyer Károly: Menjen az adóhivatalba, ott megmondják magának! — Nagy zaj.) Elnök (csenget): Csendet kérek! (Zsirkay János: Hát az általános Fogyasztási Szövetkezetektől! Nálam megvannak az adatok. — Eckhardt Tibor: És ezek az adatok igazak lesznek! — Peyer Károly: Olvassa fel! Szeretnénk látni! — Zsirkay János: Csak egy kis türelem. Tartogatom. — Nagy zaj.) Csendet kérek. Zsirkay képviselő urat kérem, méltóztassék csendben maradni! (Peyer Károly: Ne tartogassa! Olvassa fel! — Zsirkay János: A szegény munkások béréből kapják!) Zsirkay képviselő urat másodszor figyelmeztetem! Peyer Károly és Malasits Géza képviselő urakat is kérem, méltóztassanak csendben maradni! Propper Sándor: Volna néhány szavam az önök demokráciájáról is. (Zsirkay János: Tizenhatezer koronát fizet egy munkás egy hétre a pártkasszába! — Eckhardt Tibor: A Nemzeti Casino olcsóbb! — Peyer Károly: Mi nem mehetünk a Britanniába! — Zaj. — Zsirkay János; Ez a szocializmus? Ezért léptek ki 3000-en a vasesztergályosoktól! De kilép a többi is, megnyugtathatom! — Peyer Károly: Megunja a várást! Mi nem mehetünk el a galiciánerek pénzén a Britanniába! — Zaj. — Elnök csenget) Legyen szabad néhánv szót szólanom az önök demokráciájáról, amelyet önök a keresztény jelzővel szoktak feldisziteni. Ez ugyan felesleges volna, mert hiszen ebben a törvényjavaslatban ez igen élénken kifejezésre jut, de ettől függetlenül a meglevő állapot is ezt mutatja, hiszen tudjuk, hogy listákat hamisítottak, tízezrével szedték ki a választókat. Ezt majd számokkal fogom igazolni. Ezt mutatja az a stratégiai felvonulás is, amelyet a választáson produkálnak, a dolgozó keresztény tömegek hátrányára és a plutokrata nagyzsidók javára, — mint ahogy majd számokkal fogom igazolni — ugyanakkor, amikor a színen hadakoznak a plutokrácia ellen és igyekeznek elhiévi október hó 28-án, kedden. tetni, hogy a keresztény tömegek érdekében dolgoznak. 1923-ban Budapesten 370.000 szavazó volt. 1924-ben ez a szám leolvadt 311.500-ra. 1925-re pedig, amikorra már nem lehetett leolvasztani, mert túlságosan nagy a felzúdulás, s a kormány is kénytelen volt beavatkozni s egy korrigáló szükségrendelettel az összeirás pótlását elrendelni, márcsak 303.178. szavazó van felvéve, ami 31.8%-nak felel meg. És önök borzasztó nagyra vannak azzal, hogy ez mily gyönyörű nagy arányszám! Érdekes annak vizsgálása is, hogy ez hogyan oszlik meg. Az I. kerületben a 31-es átlagszámmal szemben 32.3%, a II. kerületben 36.6%, a III. kerületben, ahol keresztény prolik laknak, 29.4%, a IV. kerületben, a plutokrácia hazájában 35%, az V. kerületben, a plutokrácia másik kerületében 36%, a VI. kerületben, ahol már megint keresztény proletárok laknak, 33%, a VII. kerületben 33%, a VIII. kerületben 30%, a IX. kerületben, ahol remélnek valamit, 33% és a X. kerületben, amely tiszta proletár kerület, 29% az arány. Ne tessék itt nekünk plutokráciáról, demokráciáról és keresztény szeretetről beszélni. Tessék legalább is egyforma mértéket alkalmazni. Tessék a szavazatokat legalább is arányba hozni, mert hiszen a gazdag ember amúgy is hatalmasabb, mint a szegény, annak más befolyásai vannak, azt mások segítik. A szegény jobban rászorul a jobb arányszámra' s önök mégis hátravetik igen tekintélyes summákkal. De ha vizsgálom a szavazók számát, nem szabad a százalékszámot a brutto lakossághoz viszonyítanom; az egész világon, ahol ilyen kérdésekkel foglalkoznak, számba veszik azt a tömeget, amely a választói jogosultság korhatárát eléri. A mi programunk szerint a korhatár. 20 esztendő. Budapestnek 665.377 20 éven felüli lalakosa van. Ha az itt emiitett választókat leszámítjuk, marad 362.199 20 éven felüli önálló keresettel bíró asszony és férfi budapesti lakos, akiket az önök demokráciája megfoszt a választói jogosultságtól. Ha azonban az önök demokráciája szigorúbb, mint a mienk és ha önök a húszéves embertől csak a munkát, adót és verejtéket fogadják el, de jogot nem akarnak neki adni, akkor talán elfogadják a 24 éves kort, amelyet a törvény is a nagykorúság egyik kritériumának minősít. Budapestnek van 570.187 24 éven felüli lakosa, vagyis az összlakosság 59.9 százaléka. Ha ebből levesszük a választók számát, azt látjuk, hogy 267.009 teljeskoru önálló exisztenciát fosztottak meg szavazati jogától. Ha ez önöknél demokrácia, akkor mi nagyon szépen megköszönjük, de ebből a demokráciából nem kérüintk. Mi sokkal őszintébb, sokkal becsületesebb demokráciáért harcolunk, amely az emberektől nemcsak a munkát, nemcsak a kötelességet, nemcsak a pénzt és verejtéket fogadja el, hanem ennek ellenértéke gyanánt odaadja kezébe az önvédelemnek azt az eszközét, amely a polgári jogokban és a polgári kötelességek teljesítésében nyilvánul meg. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Néhány szót szeretnék szólni a Wolff-féle gazdálkodásról, amely a városházán öt esztendeje folyik és amely ezt az országot koldussá tette. Nem én fogok erről beszélni,' mert valószínűnek tartom, hogy önök azt fogják álli! taini, hogy amit én mondok, nem felel meg a I valóságnak — t. i. ez az önök mentalitása.