Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVI. kötet • 1924. október 07. - 1924. október 30.

Ülésnapok - 1922-326

A nemzetgyűlés 326. ülése 1924. évi október hó 28-án, kedden. 423 Elnök: Csendet kérek. Lendvai István képviselő urat, minthogy sértő kifejezést használt, kénytelen vagyok rendreutasítani. (Zaj a balközepen és a szélsőbaloldalon. — Reisinger Ferenc (Lendvai Istvánhoz): Maga a piszok! Mag-a gorombáskodott! Hazug fráter!) Csendet kérek. Reisinger képviselő urat hasonlóképen kénytelen vagyok a sértő kifejezésekért rendreutasítani. Méltóztassanak egyszer már tekintetbe venni azt, hogy a képviselő urak hol vannak. (Helyeslés a jobboldalon. — Peyer Károly: Be kell szüntetni a buff étben a pálinkamérést!) Csendet kérek. (Esztergályos János: Nem szabad pálinkát mérni a buffetben!) Kérem Esztergályos képviselő urat, méltóztassék csendben maradni. (Esztergályos János: Ne igyanak pálinkát!) Esztergályos képviselő urat másodszor figyelmeztetem, méltóztassék csendben maradni. (Lendvai István (Esztergályos Jánoshoz): Marha! — Zaj.) Propper Sándor: Vizsgáljuk tovább ^zt a nagy lángoló bádog-szivet. Nézzük meg, hogy áll a dolog az önök legkedvesebb Herzenspinkeljeivel, a villamos-alkalmazottakkal. Önök magukénak vallják őket. Igaz, hogy ez a szerelem egyoldalú,^ mert ők viszont nem vallják önöket magukéinak, de önök mégis azt mondják, hogy a villamos-alkalmazottak keresztény szervezetbe tömörülvén, azok, mint fővárosi alkalmazottak... (Zaj a bal- és a szélsőbaloldalon. — Lendvai István: Ki kiabálta felém, hogy rothadt vagyok? Az a rothadt magyar!) Elnök: Csendet kérek. Lendvai István képviselő urat kénytelen vagyok másodszor rendreutasítani, és ha méltóztatik folytatni ezt a durva hangot, kénytelen leszek erélyesebb intézkedést tenni. (Helyeslés a jobboldalon.) Propper Sándor: Lássuk kicsit közelebbről, hogy hogyan bánnak el a villamos-alkalmazottakkal. Egy, egy és fél éve szolgáló kalauz félhavi fizetése 551.000 korona. Itt van a fizetési barca, de természetesen nem adom oda, nehogy a nevét megtudják, mert különben holnap kivágják a keresztény szeretet alapján. ; (Maiasits Géza: Úgyis megtudják! Van ott Ochrana!) Egy hónapra tehát valamivel többet kap, mint 1 millió koronát, ami ma legfeljebb 60 aranykoronának felel meg. (Peyer Károly: Kevesebb!) Itt van a másik eset. Egy kocsivezefőnek, aki 14 éve szolgál, 1,052.000 korona a félhavi fizetése (Mozgás a középen.), havonta tehát 2 millió koronát kap. Itt van egy Gábriel nevű 82 éves nyugdíjas, aki 45 évi szolgálat után havi 475.000 koronát kap, ami ma úgyszólván még száraz kenyérre^ és a fővárosi víz megfizetésére sem elég. És igy tovább az egész vonalon. Egész sereg ilyen fizetési bárea van a kezemben. Ezzel szemben például a destruktiv bécsi községtanács egészen más skálát használ és egészen más fizetéseket ad alkalmazottainak. (Maiasits Géza: De nem jár az igazgató Renaud-kocfeiii!) A bécsi villamos-alkalmazottak fizetésének 'minimuma ma 2,300.000 korona, maximuma pedig 4,000.000 korona. Osztrák koronában, ami nemcsak diszázsióban, hanem vásárló értékben is legalább 50%-os differenciát jelent. A bécsi villamolstársaság tehát feleannyi viteldíjat szed és leg-alább kétszer annyi fizetést ad alkalmazottainak, mint a Budapesti Székesfővárosi Közlekedési Kész vény társaság. amelyet az urak nagyon szeretnek elvonatkoztatni a fővárostól, noha annak igazgatóságában kizárólagosan a fővárosi törvényhatósági bizottság ' tagjai ülnek benn. Ugyebár, ezt nem is tagadják! Itt van azután például az angol villamosvasúti alkalmazottak fizetése. A kezdő fizetés a mi pénzünkre átszámítva havi 4,474.000 korona, amely felmegy eg-észen 5 millióig, ruha- és egyéb kedvezmény, valamint messzemenő juttatások mellett. (Zaj.) Méltóztassék ezek után megmondani, hol van itt az a nagy keresztény szív, amely olyan melegen dobog a dolgozó keresztény tömegek felé, mint ahogy azt Wolff Károly képviselő ur itt hangoztatta? Ezzel azonban nemcsak a munkaerejét vásárolják meg annak az alkalmazottnak, hanem a lelkét is meg akarják vásárolni, és minden ilyen szegény rabszolgát, aki roszszabb feltételek mellett dolgozik, mint a tropikus rizsföldeken az igazi rabszolga, még be akarnak terelni a közös keresztényszociális akolba. Plakátok, felhívások egész tömege áll rendelkezésemre erre nézve, amelyeket csak azért nem olvasok fel, mert nincs erre megfelelő időm, de ezeket mindenkinek szívesen megmutatom, és ezekből mindenki elolvashatja és kiolvashatja azt a fizikai és lelki terrort, amelyet Budapest székesfőváros ma még ottlévő tanácsa a fővárosi alkalmazottakkal szemben állandóan kifejt. Egy másik gyönyörű eset is rendelkezésemre áll. A Budapesti Székesfővárosi Közlekedési Részvénytársaság a Hév-tői átvett 208 alkalmazottat. Az átmenet közben ezek nem kapták meg ruhájukat sem a Hév-töl, sem az uj vállalattól. Valakitől követelték tehát és minthogy ez á vállalat a jogutód, ettől követelték, vagyis a budapesti villamos vasutaktól. Mi történt? A keresztény szív nem tudta nekik ezt megadni, nem vitte rá a lelkiismeret, Nem adták meg nekik, hanem pörre engedték ezt a 208 szegény csupasz embert, akiknek a ruha arra kell, hogy felvegyék. Érdekes, hogy a port megnyerték, a bíróság megítélte nekik a ruha és cipőilletményt, illetve általányt. Mit csinál erre a Budapesti Székesfővárosi Közlekedési Részvénytársaság keresztényszivü igazgatósága? Egyszerűen azt teszi, hogy nem utalja ki számukra a biróság által jogerősen megítélt öszszegeket, hanem; nyilatkozatot vesz tőlük, amelyekben kötelezik magukat, hogy a port elejtik, hogy igényeket nem támasztanak, mert ha ezt nem teszik meg, akkor elbocsátják őket. (Zaj a szélsőbaloldalon. — Maiasits Géza: Ez a keresztény fajmagyar szeretet! — Felkiáltások a, szélsőbaloldalon: Zsarolás! — Peyer Károly: Ezek is galíciaiak? — Klárik Ferenc: így gondolta Jézus is?) A helyzet ebben a pillanatban! az, hogy a 208 villamos alkalmazott nem kapja meg a fővárostól a bíróságilag megítélt illetményeket, ellenben lelki terror alá kerültek és választhatnak a kenyér és a biróság Ítélete, tehát a kenyér és a jog* között. (Mozgás a szélsőbaloldalon.) Azt hiszem, ezek után nem lesz erkölcsi bátorságuk ahhoz, hogy a destrukciót, a birósági tekintély lerombolását máshol keressék, mint saját maguknál. Hova jutunk, ha a biróság jogerős ítélete ellenére nyilatkozatokat iratnak alá és súlyos exisztenciális következményekkel téritik el saját megítélt jogaiktól az alkalmazottakat? És ezt a keresztény községi párt teszi Wolff Károly vezérlete alatt, aki egyben a birói és ügyészi egyesületnek is elnöke. Kell ennél nagyobb destrukció? Tessék majd erre válaszolni, ha tudnak! Én azonban fentartom azt az állításomat, hogy ennél na-