Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVI. kötet • 1924. október 07. - 1924. október 30.

Ülésnapok - 1922-325

A nemzetgyűlés 325. ülése 1924, évi október hó 24-én, pénteken. 401 hogy inas országokban a tisztviselők talán nem ilyen nagy számmal tagjai a közgyűlésnek, de ha tagjai is a közgyűlésnek, ebből az autonó­miára semmi sérelem sem hárulhat, mert ezt a 36 tisztviselőt maga a közgyűlés, vagyis a köz­gyűlés többségéneik akarata helyezi állásába, tehát tulajdonképen a saját vérükből y,aló vér. És ha más országokban talán nem ilyen nagy számánál tagok a közgyűlésben a tisztviselők, de vannak hasonló intézmények más országok­ban is; igy pl. ott van Angolországban az elderman-rendszer, melynek értelmében a köz­gyűlések választás utján egészítik ki magukat. Ez lényegileg ugyanaz, mintha a saját maguk választotta tisztviselők teljes ülési és szavazati joggal birnak. Tehát csak 30 olyan tagról van szó, akit kine­veznek. Ebből is 10 állásánál fogva tagja a köz­gyűlésnek. Ezelőtt 22-en voltak, akik állásuknál fogva voltak tagjai a közgyűlésnek, igy tehát az önök szempontjából már határozottan hala­dás tapasztalható, mert itt mindössze csak 20 olyan kinevezett tag van, aki újságként hat a javaslatban és aki az egyes testületek jelöltjei­ből neveztetik ki. Ez az. intézkedés, mint tud­juk, az örökös tagokra vonatkozó rendelkezés helyébe lépett. Hogy melyik a helyesebb, a tes­tületek jelöltjeiből való kinevezés-e, vagy örö­kös tagok kinevezése, az majd a részletes vitá­nál dől el, ott lesz helye e kérdés meg­oldásának. A szociáldemokrata párt részéről felmerült az az igény is, hogy ha már vannak ilyen tes­tületi képviselők a közgyűlésben, kell, hogy ott a szociáldemokrata szakszervezetek képviselői is helyet foglalhassanak. Én kijelentem, nekem nincs kifogásom az ellen, hogy a szociáldemo­krata szakszervezetek képviselői is helyet fog­lalhassanak a közgyűlésben, de csak egy felté­tel alatt: ha egyidejűleg törvényt hozunk arra nézve is, hogy a szakszervezetekből minden politika és minden pártadószedés a szakszerve­zetek feloszlatásának és a tettesek elzárásának terhe mellett megtiltatik. (Esztergályos János: Egyebet nem kér? — Zaj a szélsőbaloldalon,) Elnök: Csendet kérek! (Rothenstein Mór: A szaktanács fentartása pénzbe kerül 0 Rothenstein képviselő urat rendreutasitom. A" képviselő urat már ismételten figyelmeztettem, hogy szíveskedjék csendben maradni. Viczián István: Legyen meggyőződve a képviselő ur, aki azt kérdi tőlem, hogy egyebet nem kérek-e, hogy ez a kérdés, ha itt nem olda­tik meg, nyitott kérdés mariad és ha ez a nem­zet önérdekének, létének, létalapjának tudatára lesz, akkor igenis ezt a kérdést meg fogja ol­dani. Hiszen a munkásság érdeke is azt ki­van ja, hogy a gazdasági egyesületeiből a poli­tika kizárassék, mert ez a politika a munkás­ságot, a munkásságtól idegen érdekek céljaira használja fel. {ügy van! a jobboldalon. — Zaj és ellentmondások a szélsőbaloldalon.) Igenis, egyebet is kérünk és egyebet is fogunk előbb­utóbb cselekedni a nemzetgyűlésen ; igenis, eze­ket a kérdéseket a magyar nemzet előbb-utóbb meg fogja oldani. (Rupert Rezső: Mit szól eh­hez szövetséges társuk, az orosz szovjet? — Zaj a szélsőbaloldalon.) Elnök: Csendet kérek! Viczián István: Rassay képviselő ur a do­micilium kérdésénél hivatkozott Tisza István­nak egy beszédére melyben Tisza István azt az álláspontját fejtette ki, hogy Ő nem helyesli a domiciliumnál a hosszabb időtartam, a hosz­szabb egyhelybenlakás kellékének kikötését. Már akkor közbeszólás alakjában megjegyezte valaki, hogy igenáuu, de Tisza István ezt az or­szággyűlési választójogra mondta, itt pedig a községi választójogról van szó. Erre Rassay képviselő ur azt mondta, hogy parlamenti vá­lasztójog, vagy községi választójog, az neki tout egal. Majd rátér Rassay képviselő ur az örökös tagok kérdésére és itt ő maga megálla­pította, hogy az örökös tagságot a parlamenti, nevezetesen a főrendiházi örökös tagság mintá­jára kivánják rendszeresiteni, de utána nyom­ban megjegyezte, hogy: ja, parlament és köz­ségi képviselőtestület az egészen más. Amott tout egal, itt egészen más. Méltóztatnak látni, olyan a jogi érvelés, mint a plasztikon; ha aka­rom hosszura nyújtom, ha akarom gömbölyűre formálom, ugy lehet a jogi érveléssel játszani, amint akarjuk. (Rupert Rezső: Akár csak a mo­zikkal! — Pikler Emil: Bäcker Babyt is lehet egy kissé gömbölyűre formálni és egy kissé la­posra! — Lendvai István: Lesz még Gömbös­formája is! — Derültség.) Tekintettel az idő előrehaladott voltára, bár még szerettem volna egyes kérdéseket felvetni a javaslattal kapcsolatban (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.), most már rövidre fogom elő­adásomat. Egyet azonban talán mégis megem­líthetek, azt, a mit Rassay képviselő ur tett szóvá. A képviselő ur kifogásolta a törvény­javaslatnak azt az intézkedését, hogy a név­jegyzékből kihagyottak visszavétele érdekében csak a kihagyottaknak van jogorvoslatra joguk, ellenben harmadik személyek az ő érdekükben jogorvoslattal nem élhetnek. Én nagyon meg­értem és nagyon méltányolom a törvényjavas­latnak ezt a rendelkezését, mert, ha Rassay kép­viselő ur hivatkozott is külföldi példákra, ha hivatkozott is arra, hogy külföldön ez minde­nütt megvan — őszintén megvallom. nem„tu­dojm ebben a pillanatban az ő kijelentésének he­lyességét ellenőrizni, de koncedálom, hogy kül­földön megvan —, ha ez a külföldön megvan, akkor ebből azt a következtetést vonom le, hogy külföldön ezzel a joggal nem történtek olyan szörnyű visszaélések, mint épen Magyar­országon. Mert mi történt nálunk? Saját sze­meimmel láttam, hogy, amikor a múlt esztendő­ben a székesfővárosban a kihagyások ügyével kapcsolatban olyan borzasztó nagy lárma kelet­kezett, mindössze mintegy 60.000 kihagyás tör­tént. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Csak!) Csak kérem, 60.000 kihagyás történt (Rupert Rezső: Csekélység!), és ezzel szemben, amint a liberális lapokból olvastam — ezt már nem volt módomban ellenőrizni —, összesen 140.000 fel­szólamlás történt. Mi következik ebből? Az, hogy egy-egy kihagyott érdekében átlag két­három felszólamlás adatott be, de volt olyan ki­hagyott is, akinek érdekében talán tizet is be­adtak. (Szabó József: Egy halott érdekében öten szólaltak fel!) Ezek a beadványok mind elintézést igényelnek. (Rupert Rezső: Nem kell kihagyni őket!) Bevenni ugye min­denkit, aki azt hazudja magáról, hogy Károly csapatkeresztje van? Ha a törvényt végre akar­juk hajtani, akkor a Rupert-féle álláspontra helyezkedni nem lehet. (Rupert Rezső: Dehogy nem!) Ezeket a beadványokat el is kell intézni és ez rengeteg nagy munkát ad. Ha ezeket a beadványokat helyesen és jól készitenék, még lehetne arról beszélni, hogy ennek a jognak van létjogosultsága. De mit ta­pasztaltunk ezen beadványok beadása körül? Az egyes ellenzéki képviselő urak, demokrata, és szociáldemokrata képviselő urak, a mintegy 60.000 kihagyottat megosztották maguk között olyanformán, hogy mindegyikre jutott talán pár ezer kihagyott, akonek nevében felszólamlást

Next

/
Thumbnails
Contents