Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVI. kötet • 1924. október 07. - 1924. október 30.
Ülésnapok - 1922-323
354 A nemzetgyűlés 323. ülése 1924, log kivizsgálása történt, a kormány figyelmét ez az eset nem kerülte volna el. így ma kénytelen vagyok azon az állásponton lenni, hogy Balogi János esete nem olyan eset, mely viszonosságot állapithatna meg az Erzberger ügyre vonatkozóan. (Farkas István: Politikai bűncselekményért volt elitélve!) Mégegyszer hangsúlyozom, hogy ennek az ügynek az elintézésénél semmiféle politikaivagy sajtóbefolyás nem érvényesült, ennek a bűncselekménynek elintézésénél egyedül és kizárólag fa magyar; törvény parancsa és a nemzetközi jogszokás vezetett, továbbá az, hogy a nemzetközi jogszokások tekintetében ne deferáljunk kéréseknek a nélkül, hogy a magyar nemzet presztízsét ugy, ahogy ne védenők meg. Kérem válaszoni tudomásul vételét. (Helyeslés a jobboldalon és a középen.) Elnök: A minister ur két interpellációra adott választ. A házszabályok 250. §-a értelmé L ben a szó mind a két képviselő urat megilleti. Rupert képviselő ur kivan szólni. Rupert Rezső: T. Nemzetgyűlés! Mindent vártaimi volna, amivel az igazságügyminister ur megvédelmezi a inasra álláspontját arra nézve, hogy Erzberger Mátyás gyilkosainak kiadatását miért nem engedte meg, csak azt az egyet nem vártam, hogy ezt a nemzet presztizsével indokolja meg. Mégis csak furcsa, erkölcsi alapon, de különösen ataon az alapon, amelyen állónak az igen t. kormány a maga politikáját hirdeti, keresztény alánon megérteni azt, hogy egy gyilkos pártfogása a nemzeti önérzetnek, a nemzet presztízsének kérdése lehet. (Pesthy Pál igazságügyminister : Kérem, ez tévedés!) Az igen t. igazságügyminister urnák azt méltóztatott mondani, hogy ezt a presztízst érintette volna a kiadatás, mert nem voltunk viszonosságban Németországgal és ennélfogva, mert Németország hasonló esetben megtagadta egy bűnös kiadását, a magyar nemzetnek becsületbeli kötelességből kellett cselekednie azt, hogy viszont ő is nieartas^rHa Németországgal szemben az általa kért bűnösök kiadatását. Lehet, hogy a múltban, zavaros időkben töHént valami lapszus Németország részéről (Mozgás a középen. — RndMuek 1st« ván: Nem zavaros időben. 1912-ben!), bár nem ismerem az esetet, nem tudom, hogy a magyar kormány részéről indult-e szabályszerű kiadatás, vagy nem, de ez nem lehet ok arra, hogy arra hivatkozva, hoerv Németország nem az erkölcsi rendnek megfelelően cselekedett vagy Franciaország példájára hivatkozva, amely szintén megtagadta egy gyilkos kiadatását, mi is erre az álláspontra helyezkedjünk. Azt hiszem, sokkal jobban megvédiük a nemzet presztízsét, ha inkább azt ambicionáljuk, hogy az ilven döntések és állásfoglalások terén ezeket »% államokat ne kövessük. Franciaország is, Németország is nagy államok, gazdagok, hatalmiatsak, Németország mésr romjaiban is az. Amit ezek megtehetnek, mi nem tehetjük meg. (Pesthy Pál igazságügyminister: Ez a presztízskérdés!) Mi nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy az erkölcsi rendet felrügiuk, fnmisráljuk és rongyos gyilkosokért esetleg külpolitikai bonyodalmakat is felidéznünk viaigy legalább is ellenszenvet keltsünk. (Ugy van! Un y van! a szélsőbal oldalon.) Egy nagy állam vétkezhetik, szokott is vétkezni, mert a nagv államok hatalmasak és elkanatja őket a hatalom, de mi, mint kis állam viszont ei*kölcsile°; lehetünk erősebbek és azt mondhatjuk — erős tromf ez velük szemben —, mi megégi október hó 22-én, szerdán. szégyenitünk benneteket, mert mi gyilkost nem fogunk pártolni. (Mozgás és derültség a jobboldalon és a középen. — Kuna P. András: Hát mikor Rupert gyilkost pártolt! — Elnök csenget.) Az urak azt mondják, hogy befolyások nem érvényesültek. De érvényesült az a beteg, perverz befolyás, amely itt az országban évek óta divattá vált, levegő, amelyben tényleg a gyilkosság is mint politikai műszer számításba jön és amelyben itt gyilkosok befolyásolják a politikát. (Zaj. — Halász Móric: A nemzetgyűlésen ilyen hangot! — Pikler Emil: Héjjas Iván pártvezér! — Zaj.) A minister ur maga, és a t. kormány is súlyt helyez arra — mert hiszen lépéseket tett Németországban —, hogy a viszonosság közöttünk létrejöjjön. Kérdem a t. minister urat, hogyha ez a viszonosság óhajtandó — aminthogy minden civilizált állam között óhajtandó —, akkor, ha a múltban történtek is sérelmek a viszonosság ellen, miért nem ragadta meg a t. kormány az alkalmat, hogy ezt a viszonosságot megteremtse azzal a tényével, hogy egy nyomorult orgyilkost, egy bérgyilkost kiszolgáltat. A következő napon Németország többé nem hivatkozhatna arra, hogy nincs viszonosság. (Halász Móric: Ilyent mond egy jogász 1 ?! Védelmezi a gyilkost? — Mozgás a jobboldalon és a Jcözépen.) Az ellen van kifogása, hogy annak nevezem? Ha ön ismeri Németország belső viszonyait, akkor önnek tisztában kell lenni azzal, hogy ez bérgyilkosság volt. Az a Consul-szervezet gyilkoltatta meg Erzberger Mátyást, amely Rathenaut is meggyilkoltatta, az a hazaáruló szervezet, amely megástai volna Németország sirját, ha annak nem lenne józan, nagyon érett munkássága., nagyon érett polgársága, nagyon érett katholikus centruma, amely valóban komolyan veszi a demokráciát. (Ugy van! ügy van! a szélsőbaloldalon. — Pikler Emil: Mert jó keresztények, azért nem adták ki! — Zaj a jobboldalon.) A minister ur hivatkozott beszédében arra is, hogy Németországban különféle pártok a sajtó, Lőbe, Wirth és a többiek, akik elparentálták annak idején Erzbergert, szintén politikai gyilkosságnak nevezték ezt a bűncselekményt. Bocsánatot kérek, ez egy kissé népszerű beállítása a dolognak és nem jogi beállitás. Hiszen méltóztassék csak visszaemlékezni, az Erzsébetvárosi Kör elleni merényletet is politikainak nyilvánították, pedig azt szerencsétlen, egyszerű emberek ellen követték el és akárhány más esetben a színházak ellen elkövetett merényleteket is, mi magunk is mindig politikai merényleteknek mondottuk. T. i. politikai csoportosulások, politikai szekták azok, amelyek ezeket a mozgalmiakat szítják. Politikai célból, politikai izzel vitték véghez ezeket a merényleteket, ezeket tehát népiesen politikai cselekményeknek nevezik. Jogi szempontból azonban disztingválnunk kell. Jogi szempontból nem lehet azt mondani, amit egy elparentáló beszéd mond, hogy ennek a cselekménynek politikai motívumai vannak. Persze, hogy lehetnek politikai motívumai. A közönséges bűntetteknek is lehetnek politikai motívumai. Hiszen egy rabló arra az álláspontra helyezkedhetik, hogy ime itt van két órásüzlet egymás mellett, az egyik egységespárti, a másik fajvédőpárti bolt, én az egységespártit rabolom ki, mert arra jobban haragszom. Ezt is politikai motívum vezeti a válogatásban. (Derültség a jobboldalon.) Effélét el lehet képzelni. Ezekre népiesen, társadalmi felfogásunk szerint, a köz-