Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVI. kötet • 1924. október 07. - 1924. október 30.

Ülésnapok - 1922-314

•À nemzetgyűlés 314. ülése 1924, dasági alapon iparkodnak külföldi tőkét az orosz termelés felfrissítésére bevonni. E célból végeladást < rendeznek az orosz nemzeti javakból. De céljuk kitörölni a világ közvéleményéből véres bűntetteik emlékét. Céljuk az is, hogy megszerezzék mindazokat a kiváltságokat és megbecsülést a külföldön, amelyet azonban ők, a diplomáciai képviselettől eltekintve, csak munkásoknak hajlandók megadni. Tekintélyre akarnak újból szert tenni, mert annak révén hatalomhoz is juthatnak, mert tekintély nélkül propagandát folytatni nem lehet. Egy külföldi diplomatának mezébe öltözködve egészen más propaganda lehetőségek nyilnak annak az orosz bolsevizmusnak, mint amilyenek ma ebben az országban számára nyitva állanak. És nem állhat meg szerintem a hivatalos kommüniké indokolásának az a része, amely a világforgalomba való bekapcsolódással akarja ezt a tényt megindokolni. Bátor voltam az előbbiekben rámutatni arra, hogy Oroszország tökéletes elszegényedése, az iparnak házi iparrá való lesülyedése, a nagybani kereskedelem lehetetlenné tétele, a vásárló erőnek csaknem teljesen megszűnése következtében nagyobb kereskedelmi lehetőségek nincsenek. Baldwin volt angol ministerelnök ezelőtt három nappal Newcastle-i beszédében szélhámosságnak minősitette azt az állítást, mintha Szovjetoroszországgal komoly kereskedelmet lehetne egyáltalában folytatni. Én kénytelen vagyok polémiába bocsátkozni Gratz Gusztáv indokolásával is, aki azt mondja, hogy Oroszország ugy el van pusztulva, hogy ott évtizedekre való lehetőség nyilik a külföldi ipar számára. A Szahara taíán még néptelenebb és pusztább. Egy nemzetnek a felvevőképessége, külkereskedelmének lehetősége nem attól függ, hogy mi minden hiányzik abban az országban, hanem attól, hogy mi mindent képes az a nép a maga kultúrájával és munkájával megszerezni. A szovjetoroszországi viszonyok pedig, mint már bátor voltam előadni és statisztikai adatokkal alátámasztani, egy tökéletesen elpusztult ország, egy sivataggá változott ország képét mutatják, és Oroszország felvevőképessége alig több ma, mint a Szahara-sivatagé. És amikor Gratz Gusztáv indokolásában — mert hiszen sajnos a kormány indokolásával nem tudok vitatkozni, mert a kormány diktatórikus módon szokott eljárni, nem indokol, nem szokta a maga külpolitikai cselekedeteit ismertetni (Kiss Menyhért : Nincsenek ilyenek !) sa kormány a mai napig sem tartotta szükségesnek az egyezmény szövegét vagy annak lényeges pontjait a magyar közvéleménnyel közölni, amit tudunk, azt a tárgyalásokban résztvevő igen tiszteletreméltó közgazdásznak, Gratz Gusztávnak a kijelentéseiből tudom, — azt mondja^ és azzal indokolja a magyarországi megállapodásokat, hogy Ausztria esetében ez a megállapodás nagyon jól bevált, s az osztrák külkereskedelemnek ebből igen nagy haszna van, — e tekintetben a helyzet az, hogy az osztrákok az 1924-ik év első negyedében összesen 880.000 dollár értékű árut vittek ki Szovjetoroszországba. Ez a negyedévi kivitel megfelel négy és félmillió aranykorona értékű kivitelnek. Ugyanebben az időben Csehszlovákia, amely nemcsak hogy nem kötött megállapodást a szovjettel, hanem menedéket adott Kerenszkynek és a bolsevisták esküdt ellenségeinek, a mensevikieknek központja ma ugyanez a Csehország ugyanebben az időben kivitt 73,130.000 cseh koronának megfelelő árut Oroszországba, vagyis tiz millió aranykoronának megfelelő árut, tehát Ausztria félannyit sem tudott kivinni, dapolitikai megállapodásoknak és diplo- 1 évi október hó 7-én, kedden. 27 máciai egyezményeknek, Szovjetoroszországba, mint amennyit egyébként a politikailag ellentétes magatartást tanusitott Csehszlovákia kivitt. Humbugnak kell kijelentenem azt az állitást, mintha nem lehetne két állam között kereskedelem és kereskedelmi forgalom addig, amig a külképviselet helyreállitva nincs. Ha jó üzlet kínálkozik, a külföldi kereskedő ezt meg fogja csinálni, tekintet nélkül a politikai szimpátiákra. Azok a példák, amelyeket Ausztria és a cseh állam mostani kivételével felsoroltam, élénken bizonyítják, hogy ez tényleg igy van, hogy a politikai szimpátiáknak, a diplomáciai megegyezéseknek, a kereskedelmi üzletek megkötése szempontjából igen inferioris jelentőségük van. De rámutatok arra is, hogy pl. épen az utóbbi hónapokban lapjelentések szerint a Belgue-Caueasian Company óriási petroleumüzleteket kötött le Szovjetoroszországban, dacára annak, hogy Belgium Szovjetoroszországgal semmiféle hivatalos kapcsolatban nincs. Ami mindazokat a speciális cikkeket illeti, amelyekről Gratz Gusztáv megemlékezett — ő t. i. mezőgazdasági gépek és lovak exportját reméli és azt hiszi, hogy nyers olajat, lent, vasércet kapunk Oroszországtól — bátor voltam adatokat felolvasni arravonatkozólag, hogy Szovjetoroszországban a gépek vásárlása ma a minimálisra zsugorodott össze és az orosz ipar bőven el tudná látni az orosz piacot, maga is raktárra dolgozik, mert nincs felvevő közönsége. A naftatermékek importja tekintetében pedig már ma is fennállanak megfelelő megállapodások. A nafta-kutakra üzleti megállapodások régebben létrejöttek. A kérdést tehát ezzel megindokolni semmiképen nem lehet. Mivel pedig a, lentermelés is 10%-ra esett le a mai Oroszországban, nem hiszem, hogy Oroszországból len ily körülmény-ek között exportálható lenne. A helyzet itt szerény véleményem szerint az, hogy az orosz szovjettel való egyességi megállapodásnak nem kereskedelmi, hanem tőzsdei indokai vannak. Meggyőződésem szerint abban a nemtelen versenyfutásban, amely az oroszországi koncessziók megszerzésére irányul, a magyarországi érdekeltségek részéről is — nem ismerem azokat — nyilvánvalóan történtek intenvenciók, (Dénes István: Weisz Manfréd és társai!) nyilvánvalóan ezeknek van szükségük arra, hogy Oroszországgal diplomáciai összeköttetésbe jussunk. Azt ugyanis értem, hogy egy nagyon vegyes társaságban 50—-50°'o-os részesedéssel a szovjetkormány és a magyarországi vállalkozók^ között ilyen barátságos testvéri együttműködés > alig képzelhető el bizonyos politikai kapcsolat létesítése nélkül. (Dénes István: Ki van kiszemelve elnöknek ?) A Times egyik 1923 júniusi számában a következőket olvasom (olvassa): »Moszkvában látni ma képviselőket, szemérmetlen külföldi ujságirókat, képviselőket, akik otthon parlamentjükben a szovjetkormány elismertetését követelik, és azután visszaszaladnak Moszkvába és ott konceszsziókért könyörögnek. Látunk üzletembereket, akik minden meggondolást feláldoztak, csakhogy koncessziókhoz jussanak, amelyeket azután hiszékeny részvényeseknek sebesen a nyakába varrnak«, így látja a Times az Oroszországgal való kapcsolatokat- így látja azokat a kivánságokat, amelyek a szovjet elismertetésére irányulnak. Én kijelentem anélkül, hogy bármi konkrét tudomásom volna a dolgok hátteréről, hogy meggyőződésem az, hogy nálunk sem lehet kivétel, mi sem lehetünk kivétel a szabály alól, mert észszerű, logikus, komoly közgazdasági vagy politikai okok semmi tekintetben nem indokolják meg ezt a diplomáciai kapcsolatot. (Kiss Menyhért: Keresni akarnak némelyek!) 4*