Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVI. kötet • 1924. október 07. - 1924. október 30.

Ülésnapok - 1922-319

210 A nemzetgyűlés 319. ülése 192i. évi október hó 15-én, szerdán. vannak azzal, hogy Európa nagy kulturcentrumai nemzetközi találkozót adtak a

z Operaház nézőterén. Londonból, Párizsból és máshonnan megjelentek a zeneértő, zenekedvelő publikum reprezentánsai, hogy hallgassák a felújított „Fledermaus" előadását. Micsoda jelentősége van, kultuszminister ur, egy nemzet életében ennek a körülménynek! (Zaj a jobboldalon. — Malasits Géza: Itt Kuna P.-ék énekelnek törkölyszó mellett. — Esztergályos János: Denaturált Kuna P.! — Rupert Rezső: Tartja a kormánypárt szinvonalat! — Kuna P. András: Akinek passziója, az fizessen! — Zaj. — Elnök csendet.) Már tegnap emlitettem, hogy a minister ur ezt a válságot elkerülhette volna, ha felesleges terhekkel nem növelte volna amúgy is nagyon terhes feladatkörét. Ezek közé tartozik ezúttal pl. a Kamar" Szinház. T. minister ur! Én kijelentem őszintén, hogy örömmel vettem a Kamara Szinház gondolatának felvetődését. Arra gondoltam, hogy a Kamara Szinházban az ifjú magyar irodalom tehetségei érvényesülési teret nyernek, azonban a megszületési körülmények nagyon vigasztalanok voltak, mert a Kamara Szinház megnyitó előadásán kabarédarabokat adtak elő — amelyek akármilyen illusztris szerzőktől valók is, de nem magasabb nivóju és irodalmi értékű művek — s azóta sem látom, hogy a Kamara Színházban valami nagyszerűbb program fejlődnék ki és valami művészi öntudatos tervszerűség mutatkoznék programja összeállitásában. Érthető ezek után, hogy a Kamara Színházban néha csak öt ember jelenik meg a nézőtéren. (Zaj a baloldalon.) T. minister ur, szükséges ezt Szükséges ilyen nagy terhet vállalni, mikor teljesen igaza A^an viszont a minister urnák, hogy az állam nem kötelezhető másra, csak hogy egy zeneműintézetet és egy drámai színházat tartson fenn? Ezt teljesen aláírom. Nem kötelezhető arra sem, .hogy a Városi Színházat fentartsa, de arra sem, hogy a Kamara Színházat ne tartsa fenn. Ellenben azt nem irom alá, hogy a Városi Színházzal azt a játékot űzzék, amelyet most elkövettek. Mert amikor 1921-ben, az állam kiütötte Ábrányi Emil igazgatónak kezéből a Városi Színházat, amikor a város nyilvános pályázat utján ^ az ajánlattevők közül neki adta oda a szinházat, s azután átvette azt az állam, akkor megtették ugyan igazgatónak Ábrányi Emilt, aki régebben az Operaháznak igazgatója volt, tehát tehetségét, arra valóságát nagyon jól ismerik az illetékes körök, most azonban elkövetik ugyanezzel az emberrel szemben azt, hogy a Városi Szinházat odaadják egy másik szakképzett és megfelelő képzettségűnek itélt egyénnek, anélkül, hogy az igazgatóját értesítenék róla, anélkül, hogy azt a társulatot értesítenék, amelynek exisztencifeja függ ettől a cserétől. Mert hiába jelenti ki a t. minister ur, az uj igazgató azt, hogy ő vállalja a teljes anyagi felelősséget. Mert mi történik akkor, ha. három hónap múlva nem lesz pénze annak az egyénnek és nem tudja ezeknek az embereknek exisztenciáját biztosítani

1

? Még mindig ott van az állam, az a garanciaképes valaki, akivel szemben igényeket végre lehet hajtani. De Sebestyén Géza színművész úrral és igazgató úrral szemben, ha nincs semmije, ha beleöli minden pénzét abba a Városi Színházba, hogyan fogja az a szerencsétlen szinésztársasá« és azok, akiknek ott anyagi igényeik vannak, magukat kielégíttetni? Nem szabad tehát ilyen könnyelműen intézkedni jóhiszemű emberek sorsa felett, akik a maguk exisztenciáját épen az állami megbízhatósághoz kötötték. Arra a kérdésemre, hogy mi lesz a tagokkal, a minister ur nem válaszolt, kerülte a választ és csak annyit jegyzett meg, hogy egyesekre fájdalmas lesz. S rögtön egy frázissal akarja a maga számára biztosítani és megnyerni a közvéleményt, mondván azt, hogy az állami alkalmazottak tízezrei kerültek B-listára és az állami alkalmazottak fizetésüknek csak 40%-át kapják. (Ugy van! a jobboldalon!) Ez is vérlázító, t. minister ur, de ezzel ön még jóvá nem teszi azt a hallatlan igazságtalanságot, amit az Operaház tagjaival szemben most el^ akar követni. E pillanatban igenis nincs joga elküldeni sem a protekciósokat, sem az arravalókat. Tessék a szanálást másként végrehajtani, tessék akárhonnan pénzt szerezni. (Felkiáltások a jobboldalon: Honnan? Mondja meg!) Én megmondom, ha az urak nagyon kíváncsiak, hogy honnan lehet pénzt szerezni. (Halljuk ! Halljuk ! jobb/elől.) Tessék a minister uraknak leszállni az autójukról és gyalogutakat tenni. (Taps a szélsőbaloldalon. — Zaj a Ház minden oldalán.) Elnök (csenget): Csendet kérek, képviselő urak, a Ház minden oldalán. (Peyer Károly: Kevesebb spiclit! Kevesebb állambiztonsági megbízottat!) Pakots József: Azt hallom, azt mondják itt t. képviselőtársaim, hogy ez a felhivás nem méltó hozzám. Hát az Operaház elpusztulása méltóbb lesz majd ehhez a nemzethez ? Miért állanak autók az államvasút! igazgatók karmi előtt? Az Államvasutak elnökének miért kell a legújabb tipusu_ amerikai BUICK-autóval végigszáguldania Budapest uccáin? Az Államvasutak alelnökének miért kell francia gyártmányú Minerva-autón menni ? Ennek a két autónak a költségeiből fedezni lehetne az Operaház deficitjét. (Rubinek István: Nem áll! — Máday Gyula: Az Operába viszont roboghatnak autón ! — Rupert Rezső: Hogy védik az autókat, pedig- nem lesznek államtitkárok! — Peyer Károly: Angliában egy mínisternek sincs hivatalos autója! — Malasits Géza: Meg is látszik Anerlián, hogy milyen szegény ! .— Esztergályos János: Lovagias nemzet vagyunk! Autón járunk ! — Elnök csenget.) Nagyon csodálom azt a látszatfelháborodást, amely figyelmeztetésemet kiséri, hogy hol lehetne takarékoskodni, ha csakugyan lelkiismeretesen magunkba néznénk, és mindazt a hibát, amit elkövettünk egyéni kényelemszeretetből, vagy régi magyar szokásból, abból a régi nagyszerű, kedélyes könnyelműségből, amelyet azonban a mai idők már megtiltanak számunkra, hogyan lehetne elkerülni. Hiszen csak nemrég hallottuk, és itt is lezajlott egy incidense annak az esetnek, hogy Anglia ministerelnökének nem volt autója és kénytelen volt egy barátja szívességét igénybevenni. Ha Anglia ministerelnökének nincs autója, miért van itt minden ministernek és államtitkárnak, egy ilyen szerencsétlen szegény országban ? (B. Podmaniczky Endre: Van autója ! — Zaj a jobboldalon.) Tessék komolyan foglalkozni ezzel a kérdéssel ! Ezekben a nyomorúságos, keserves időkben a közvélemény másképen gondolkozik, mint az urak a nemzetgyűlés kényelmes padjaiban. (Peyer Károly: Kuna P. mint Operaszakértője ! —- Drozdy Győző: Kuna P. mint operaénekes ! — Zaj.) Engem nem nyugtat meg ezek után a minister urnák az a kijelentése, hogy ő garantálja az Operaház^ szinvona-