Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVI. kötet • 1924. október 07. - 1924. október 30.
Ülésnapok - 1922-319
A nemzetgyűlés 319. ülése 1924. jobboldalon: Nohát!) Hát szabad ilyen szerződést megkötni (Zaj a jobboldalon. — Görgey István: Eddig mindig ilyen volt a szerződés, de nem is lehet más! — Zaj, — Drozdy Győző: Jogilag ez érvénytelen!) az állam hozzájárulásával, az állam egyik előkelő zenei miiintézetének. (Zaj és felkiáltások a jobboldalon: Hogy lehet ilyet mondani!) Én hallottam arról, hogy a kultuszministeriumban most az a téves felfogás uralkodik, hogy a biróság majd nekik fog igazat adni ezekben a perekben. Előre is felhívom a t. minister ur figyelmét arra, hogy nem hiszem, hogy akadhat igazságosan Ítélkező és a mai szomorú helyzetet mérlegelő biróság . . . (Felkiáltások a jobboldalon: Ne praejudikáljon!) Én nem praejudikálok; meg vagyok győződve róla, hogy a biróság nem helyezkedhetik arra az álláspontra, hogy az állam, amikor szerződéssel leköt magának alkalmazottakat, azt a feltételt állítsa oda, hogy a szerződés csak akkor érvényes, ha a minister ur jóváhagyja. (Kováts-Nagy Sándor: Privát szerződésbe is beirnak ilyen feltételt! — Görgey István: Bizzuk a bíróságra ennek eldöntését! — Br. Podmaniczky Endre: Nem kell hangulatot csinálni! — Zaj.) Mi ezt kölcsönösen rá bizzuk a bíróságra, az urak is és én is (Helyeslés a jobboldalon); azt azonban a magam etikai felfogásából kiindulva megállapítom, hogy ilyen szerződést kötnie az állam által támogatott és fentartott intézménynek nem szabad, mert az nem morális. (Kováts-Nagy Sándor: Minden állami szerződésnél így van! A ministernek minden állami szerződést jóvá kell hagynia! — Görgey István: Külföldön is igy kötik a szerződéseket! — Zaj.) A minister ur olyan dologgal szállt vitába (Zaj. — Rupert Rezső közbeszól. — Kováts-Nagy Sándor: Maga jogász, jól tudhatja! — Rupert Rezső: Álljon fel, hadd halljuk a hangját! Ne mindig csak közbeszóljon! Nagy bölcs! Maga könnyen beszél, mert jól van lakva. Azokról van szó, akik nincsenek jóllakva! — Elnök 'csenget.) A minister ur az interpellációval való vitája során oly pontokkal is vitába szállott, amelyeket nem érintettem. Arról beszélt, hogy a szubvenció, amelyet az állami színházak részére megállapított, nem lett kevesebb. Mélyen t. minister ur, ezt a lapok írták, én evvel nem foglalkoztam, nem engem cáfolt a minister ur. Én a dologban megfelelő tájékozódással birván, ezt a körülményt nem is említettem fel, bár tudomásom van arról, hogy a minister ur előzőleg tartalékolni akart ebből az 1,500.000 koronából bizonyos összeget és tudomására sem akarta hozni az állami szinházaknak, hogy mennyit bocsát rendelkezésűire a pénzügyminister ur (Kováts-Nagy Sándor: Ehhez csak joga van!), mert azt akarta — ami nagyon helyes és okos előrelátásra mutat —, hogy ha majd bajba jut a színház, akkor hozzányúlhasson a rendelkezésre álló összeghez és ezzel segíthesse ki a színházat. (Hedry Lőrinc: Helyes is volt, mert különben kétszer annyit költöttek volna.) Csakhogy ezt megtudták az állami színházak s igy került nyilvánosságra korábban ez az összeg. Az egész költségvetés és berendezkedés ezen az alapon történt, de hiába, ezt az előirányzatot is megdöntötte az élet, a rossz gazdasági esztendő. A minister ur súlyos felelőssége tehát nemcsak itt, a kérdés mostani mozzanatánál kezdődik, hanem ott, ahol először került a szanálási fórum elé a kultusztárca költségvetése, amely fórum megszabja a kormány egyes tárcáinak keretét és azt a határt, ameddig a koréin október hó 15-én, szerdán. 209 mány elmehet, Az az áldatlan és szerencsétlen szanálási törvény, amelyet mi kényszeredetten szavaztunk meg, mert ugy hordozták körül, mint a véres kardot a tatárjárás idején, azt a veszedelmes fenyegetést, hogy amennviben szanálás tető alá nem jut, elpusztul minden ebben az országban, kő kövön nem marad, fű nem nő a magyar televényen, tehát kénytelenek voltunk mi ellenzéki pártok azt a konceszsziót tenni, hogy tűrtük a szanálás tető alá hozását, minden ellenzéki érzületünk és meggyőződésünk ellenére, mert nem akartuk azt a kockázatot és felelősséget vállalni, hogy ha bajba kerül az ország, akkor a kormány a mi nyakunkba varrja az ő rossz gazdasági politikájának a felelősségét, — (Az elnöki széket Zsitvay Tibor foglalja el.) ez a szanálási törvény, amióta boldogítja és szerencsélteti az országot, csak rosszat eredményezett mindenkinek, a közgazdasági és nemzeti életnek egyaránt. (Baross János: Csakhogy már kezdenek rájönni!) Az adóterhek tömegei nyomják és roppantják össze ezt a társadalmat. (Rupert Rezső: Adóztatási rémuralom van! -— Erdélyi Aladár: A kiadásokat mégis emelni akarják!) Ezzel szemben a szanálás jóvoltából a kormány nem tudja és nem akarja a munkaalkalmakat megteremteni. (Nagy zaj és ellentmondások a jobboldalon. — Esztergályos János: Ne zajongjanak az urak!) Nem akar megindulni a gazdasági vérkeringés, mert erre nem lehet pénzt kapni, minthogy minden pénzt felemészt az az egyszerü matematikai művelet, amelynek végrehajtására vállalkozott a kormány, ez a körülmény, hogy teljesíteni akarja azt a bizonyos kötelezettséget, amelyet a szanálással kapcsolatban magára vállalt. Ezt a nyomorúságot elviseljük, el kell viselnünk; de azt az egyetlen fegyverünket, a kultúra fegyverét — amely minden ideálisan gondolkodó ember szemében egyetlen lehető fegyverünk —, a szanálás révén nem engedjük kiütni a kezünkből, kultuszminister ur. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.} Az ön felelőssége ott kezdődött, hogy vállalkozott a kultuszministeri funkcióra, a kultúra védelmére és fejlesztésére, olyan szűk költségvetési keretek között, hogy az oda vezetett, hogy az Operaház, ez az előkelő, európai hirű müintézet végveszedelembe és válságba került. A bécsi operaházat is szanálni akarták, Zimmermann ott is bele akart ebbe avatkozni, de Schalk, Strausz Richard és az ottani kultuszminister, sőt a pénzügyminister is tiltakoztak a szanálásnak ilyen módja ellen, nem engedtek és kiverekedtek az igazukat, mondván, hogy az egész világ közvéleménye szerint Bécsnek büszkesége az Operaház, s igy ehhez hozzányúlni nem engednek. Épen igy vagyunk a mi műintézetünkkel, a magy. kir. Operaházzal. Nem volna fájdalmas és kegyetlen sors a részünkre, ha megszűnnék, elpusztulna a magy. kir. Operaház, közben pedig Belgrádban és Bukarestben emelnének operaházat, mert ezek az országok jobb gazdasági helyzetbe kerültek? (Zaj a jobboldalon. — Horváth Zoltán: Nem kisüst ez, Kuna bácsi! — Baross János: A kisentente azt akarja, hogy mi csak sirjunk, de ne énekeljünk ! A szanálás bilansza gyönyörű! — Malasits Géza: Az Operából énekművészeti hivatal lesz. — Zaj.) Csak a napokban — ha jól tudom, tegnapelőtt — újították fel a bécsi Operaházban a „Fledermaus" című operát, A bécsi lapok tele 31 „
