Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVI. kötet • 1924. október 07. - 1924. október 30.

Ülésnapok - 1922-319

A nemzetgyűlés 319. ülése 1924. évi október hó 15-én, szerdán. 207 számitások szerint szükség volt, s amelyet az Opera is elfogadott és amelynek alapján az Opera a tárgyalásokat megindította, nekem rendelkezésemre bocsátották. Közben beállott azonban a rossz konjunktúra, amelyet senki sem láthatott előre. A közgazdasági helyzet megromlott, csökkent a közönség vásárlóképessége és ennek következtében csökkent színházba járási képessége is. Nemcsak az állami, hanem a magánszinházak látogatottsága is igen jelentékenyen visszamaradt a tavalyi állapottal szemben. Ilyen körülmények között, amikor az állami színházak főigazgatója engem felkeresett és jelentést tett nekem a tagokkal folyó előzetes tárgyalásokról — mert hiszen végleges megállapodásról szó sem lehet, mivel a szerződések t jogérvényességéhez a kultuszministernek jóváhagyása szükséges —, mondom, természetesen a főigazgató kötelességének ismerte, hogy engem e tárgyalások előhaladásáról időnként tájékoztasson', s midőn egy képet rajzolt meg és láttam azt, hogy teljesen az Ernyei-féle terv alapján mozog, t. i. 1 millió 443 ezäeg korona saját bevétel és az 1 millió 150 ezer korona állami szubvenció, vagyis összesen 2 millió 593 ezer, tehát kereken véve 2 millió 600 ezer korona bevétel és ugyanannyi kiadás van, akkor figyelmeztettem arra, hogy a kiadási tételt ugy be nem rendezheti, hogy bizonyos tartalékolást ne végezzen. Mert a rossz közgazdasági viszonyok következtében könyen beállhat az az eset, hogy a szinházak tavalyi bevétele, amellyel tavaly rendelkeztek, nem fog befolyni, a szubvenció el fog fogyni és akkor elkövetkezik egy időpont, amikor

1 a bevételek csekélyek lesznek s ennek következtében az állami szinházak alkalmazottaikat' nem fogják tudni fizetni. Arra pedig nem számithatunk, hogy az aranyköltségvetésben megállapított szubvención túlmenőleg még további kiadásokat eszközölhessünk. Itt tehát nem arról volt szó, hogy az állami szubvenció csökkentessék, hanem a köteles gondosságról volt szó arra az esetre, ha a kedvezőtlen közgazdasági konjunktúra folytán a helyárakból nem fog annyi befolyni s a színházaknak annyi saját jövedelmük sem lesz, mint amennyi a költségvetés összeállításánál prelimináltatott. Ez bizalmas megbeszélés volt minister és főigazgató között. Én, tartozom az állami szinházak egész gazdálkodását is figyelemmel kisérni, mert hiszen nem lephetem meg sem a pénzügyministert, sem a Házat azzal, hogy a költségvetésileg megállapitott fedezeten kivül és felül még esetleg az aranykoronák százezreire is szükségünk lehet. Akkor követnék el mulasztást, ha állandó érintkezésben nem állanék a főigazgatóval és a főigazgatóval, akivel e tekintetben bizalmasan vagyok, a helyzetet meg nem beszélném és őt az esetleges bevételi kiadásokra ne figyelmeztetném. Ez a beszélgetés köztem és a főigazgató között nem a fődirektor hibája, hanem más körülmény miatt, egy indiszkréció folytán kiszivárgott a sajtóba és másnap azt, amit én a főigazgatóval bizalmasan megbeszéltem^, a napilapok hasábjain olvastam, ami megint csak arra volt jó, hogy alarmirozza ügy a közönséget, mint a művészi személyzetet. (Pakots József: Az egész válságkérdésben a sajtó a felelős!) A sajtó igenis lehét felelős abban, ha olyan aggodalmakat kelt és olyan izgalmakat idéz fel, amelyeknek tárgyi alapjuk nincs. Amint méltóztatnak látni, előkészítő tárgyalásokról volt szó, amelyeket kötelességszerűen folytattam. Mert nagyon könnyű köiNAPLó XXVI. teni, amig van miből, de ha az ország olyan äriossz szanálási helyzetben van, mint amilyenben most van Magyarország, midőn a lelkészkedő papság kongruájáról, létminimumának összekaparásáról van szó, akkor nekem az arányosság felett okvetlenül őrködnöm kell. E megbeszéléseknek alapján a főigazgató elém terjesztett egy munkálatot, amely 120 ezer aranykorona megtakarítást, illetve tartalékolást provideál arra az esetre, ha a szinházak a helyárakból nem vennék be a szükséges, előrelátott jövedelmeket; azonkívül bizonyos többleteknek lehetőségeire, amelyeket részletezni nem akarok, ugyancsak provideál. Ilyen körülmények között azt hiszem, hogy az állami szinházak egyensúlyát csak ugy tudjuk fentartani, ha a Városi Szinháztól az állam megválik. Erre nézve ugyancsak teljesen nyíltan felvilágosítással akarok szolgálni. A Városi Szinházat 1921-ben az állam, illetőleg az Opera azért vette át, mert remélte, hogy a Városi Szinház nagyobb befogadó képessége következtében, ha két szinháza lesz az Operának, a deficit csökkenni fog, illetőleg az állami szubvenció emelését igy el fogjuk kerülhetni. Ez a remény nem valósult meg, mert a Városi Szinház kezdettől fogva deficittel dolgozott! Már most milyen alternatíva előtt állok én? Vagy hagynom kell még inkább növekedni az állami szinházak deficitjét, vagy meg kell válnom a Városi Szinháztól. Mi az állam kötelessége ebben a kis országban? Az, hogy egy drámai és zenei szinházat fentártsön. (Helyeslés a jobboldalon.) Ezzel tartozunk a magyar irodalomnak és a magyar zenei kultúrának. De hogy ; két zenei szinházat tartsunk fenn, ez nem kulturális feladat. Ebbe teljes jóhiszeműséggel belementek akkor a művészi ügyek vezetői s ezért őket vádolni nem lehet. A vállalkozás azonban nem járt eredménnyel, még akkor sem, mikor jó közgazdasági konjunktúra volt, menynyivel kevésbé járhatna jó gazdasági eredménnyel ma, midőn ez a konjunktúra csökkent. (ügy van! Űqy van! a jobboldalon.) Viszont, ha ÍZ OJZF intézet más elvek szerint igazgattatik — amint reményem van rá, hogyha Sebestyén veszi át a szinház vezetését, akkor a szinházat bizonyos fokig jövedelmezővé teheti, mert egészen más egy egyszerű dalszínház és egészen más egy nagyobb igényekkel fellépő Opera —, akkor annak a színháznak fennállását biztositani lehet- Viszont az Opera meg fog szabadulni egy olyan tehertől, amelyet elviselni nem tudna és amelyet az államig pénzügyek mai helyzetében annyival kevésbé háríthatok rá, mert amint mondtam, két dalszinházat fentartani nem feltétlenül szükséges. Ugy érzem, hogy mindent megtettem, amit ma a szinházak érdekében tenni lehetett. Még a koïa tavasz folyamán felkértem Ernyeyt, a gazdasági helyzetnek gondos megvizsgálására. Ennek alapján egy elsőrangú elaboratum készült, amelyet gazdaságunk vitelénél alapul vettünk az Ernyey-féle elaboratum alapján sikerült a pénzügyminister úrtól kieszközölni azt a szubvenciót, amelyre szűkség volt. Közbejött egy uj momentum, a közgazdasági konjunktúra megromlása, amit a kultuszminister csakugyan nem vehetett figyelembe előzetesen, és amit, azt hiszem, nemcsak én nem láttam előre, hanem nálam sokkal kiválóbb közgazdasági emberek sem sejtettek meg. Mikor azonban ez a konjunktúra jelentkezett, rögtön érintkezésbe léptem az állami szinházak fődirektorával, hogy keressük a módját idejekorán — 31