Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVI. kötet • 1924. október 07. - 1924. október 30.

Ülésnapok - 1922-319

203 "Â nemzetgyűlés 319. ülése 1924. évi október hő 15-én, szerdán. hát, hogy szaktestületek vannak képviselve. Minthogy pedig munkáskamara nincs, a munkáskamarát helyettesíti és pótolja a Magyarországi Szakszervezeti Tanács. Annyira azonban nem tudtak a demokrácia magaslatára emelkedni, hogy a Magyarországi Szakszervezeti Tanácsot ebbe az intézménybe is belevonják. Amellett kijelentem, hogy magát, ezt az intézményt elfogadhatatlannak tartom, mert teljesen felesleges. Még a kerületi beosztásra és a hatévi, illetőleg már most hétévi helybenlakásra vonatkozólag is el kellene mondanom véleményemet. Nagyon szeretném adatokkal illusztrálni a névjegyzék "hibáit, amelyről olyan szép fuvolahangon méltóztattak beszélni itt ma. Beszélhetnék sok mindenről, az idő azonban eltelt. Pótolni fogom ezt majd a részletes vitánál. Magára a javaslatra nézve csak annyit mondok, hasonló ez a javaslat ahhoz a kávéhoz, amellyel Grünstein Móric megkínálta a papot. Amikor ez a szüdére odament és kérdezte tőle, hogyan izlik a rebének a kávé, azt mondotta erre a rebe: Mindennek a világon, megvan a jó és rossz oldala. Megvan ennek a kávénak is. Azt mondja erre a balchabájisz: Hát tudja, a jó oldala ennek a kávénak az, hogy nincs benne cigória, rossz oldala pedig az, hogy nincs benne kávé sem. Ez a javaslat isi ilyen. Jó oldala, hogy nincs benne virilizmus, rossz oldala, hogy nincs benne demokrácia. És mert nincs benne demokrácia és mert arra van hivatva, hogy a mai állapotot stabilizálja, azt az állapotot, amely! a dolgozó néppel nem törődik, azt az állapotot és azt a kurzust, amely mindent a burzsoáziáért csinál, a dolgozókért azonban semmit sem tesz, ennélfogva a javaslatot még általánosságban sem fogadom el. A részletes vitánál majd kitérek még azokra a dolgokra, amelyeket itt az idő rövidsége miatt el nem mondhattam. (Elénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Az idő előrehaladván, a vitát megszakítom s megteszem javaslatomat a legközelebbi ülésünk idejére és napirendjére vonatkozólag. Javaslom, hogy legközelebbi ülésünket holnap, csütörtökön f. hó 16-án, d. e. 10 órakor tartsuk és napirendjére tűzessék ki a székesfőváros törvényhatósági bizottságának újjászervezéséről szóló törvényjavaslat folytatólagos tárgyalása. Méltóztatnak-e napirendi javaslatomhoz hozzájárulni 1 (Helyeslés.) Ha igen, ilyen értelemben mondom ki a határozatot. Következik a kultuszminister ur válasza Pakots József képviselő urnák az Operaház válsága ügyében előterjesztett sürgős interpellációjára. A kultuszminister urat illeti a szó. Gr. Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi minister: T. Nemzetgyűlés! Pakots József igen t. képviselő ur belekapcsolódva azokba a közleményekbe, amelyek az állami színházakra vonatkozórag a sajtóban a múlt hét folyamán megjelentek, interpellációt intézett hozzám. Ugy az interpellációban elmondottak, mint azok, amik bizonyos sajtóközleményekben foglaltattak, tulajdonképen egy képletre vezethetők vissza, arra a képletre, amelyet minden állami üzemre alkalmazni szoktak. A nemzetgazdaság ugyanisi azt tanitja, hogy az állam rossz gazda. Ha azután vizsgáljuk, minő okokból vezetik le azt a következtetést, hogy az állam rossz gaada, akkor ez okokat két csoportba foglalhatjuk. Az egyik arra vezethető vissza, hogy ezeknél az intézményeknél dühöng a protekció, a másik pedig arra, hogy a takarékosság szempontját nem veszik komolyan, hogy az üzemek vezetésében bizonyos lazaság mutatkozik és ez szokta azután "okozni a kedvezőtlen pénzügyi eredményt, aminek azután megvannak a további következményei. Elvileg szeretnék válaszolni erre az interpellációra, és épen ezért kiterjeszkedem erre a két főokra. Ami, a protekciót illeti, kijelenthetem, hogy mióta minister vagyok, sem az Operánál, sem a Nemzeti Szinháznál, egyetlen szerződést sem protegáltam, sőt ellenkezőleg kijelenthetem, hogy amennyiben bárminő oldalról, akár a ministerium kebeléből, akár máshonnan protekcióval jönnének, arra egyáltalában semmi súlyt sem helyezek és a legtávolabbról sem kivánom korlátozni a főigazgatónak és a Nemzeti Szinház igazgatójának mozgási szabadságát és ami evvel együtt jár, teljes felelősségét. A másik szempont az. hogy ezeknél az üzemeknél szem előtt tartották-e a kellő takarékosságot. Ennek biztosítása végett én még a tavalyi év folyamán — pedig az állami színházaknak tavalyi művészeti kampánya elsőrendű volt, ezt senki sem vonhatja kétségbe, és látogatottságuk is igen kedvező volt, tehát ennek ellenére — felkértem a Pesti Hazai Első Takarékpénztár helyettes vezérigazgatóját, Ernyei Károlyt, egyikét legkiválóbb^ pénzembereinknek, aki egyben művészcsaládból is származván, a zene nagy szükségletei iránt is teljes megértéssel viseltetik, hogy vizsgálja át az állami színházak költségvetését, de nem számvevői szempontból, hanem mint gazdasági vállalkozásokét, mint üzemekét, hogy egyfelől nincsenek-e felesleges kiadások, másfelől pedig a bevételek terén elérjük-e azt a maximumot, amelyet el lehet érni. Ernyei egy igen szép munkálatot terjesztett elő, amely a következőképen épült fel. A színházak jövedelmezőségénél alapul vette a tavalyi bevételeket, amelyek az Operánál kitettek körülbelül 657 ezer! aranykoronát, a Nemzeti Szinháznál 631 ezer koronát. A Kamara Szinháznál pedig egy 155 ezer aranykoronás bevételt kalkuláltunk. Együtt kitettek volna ezek az összegek 1 millió 443 ezer aranykorona saját bevételt a szinházi helyárakból. Ebből természetesen a költségek még fedezhetők nem voltak és Ernyei 1,100.000—1,200.000 koronában látta előre azt! a hiányt, amelyet állami szubvencióval fedezni kell. Én az Ernyei-féle munkálat alapján érintkezésbe léptem Bud János igen t. barátommal ennek a szubvenciónak biztosítása iránt és ennek a két számnak az 1 millió 100, és 1 millió 200 ezernek középarányosát', 1 millió 150 ezer koronát a pénzügy minister ur nekem rendelkezésemre is bocsátott. Remélem, hogy a nemzetgyűlés is méltányolja azt a nagy jelentőséget, amelyet egyetlen drámai és egyetlen operaszínház fentaftása jelent és ezt a hitelt nekem rendelkezésemre fogja bocsátani. Azok a hírek tehát, amelyek abban a tekintetben jelentek volna meg, mintha az Ernyeiféle tervezettel szemben a pénzügvministerium már korábban, vagy most redukálta volna a szubvenciót, minden alapot nélkülöznek és csak azért eíszeltettek ki, hogy a közvélemény ezzel nyugtalanittassék s nyugtalanittassanak a színházak derék művésztagjai is. Akik ilyenhireket terjesztenek, azok rossz szolgálatot tesznek a magyar művészet ügyének, (ügy van! Ufjy van! a jobboldalon.) Konstatálom tehát, hogy azt a hitelt és azt az állami szubvenciót, amelyre az Ernyei-féle