Nemzetgyűlési napló, 1922. XXVI. kötet • 1924. október 07. - 1924. október 30.

Ülésnapok - 1922-316

116 A nemzetgyűlés 316. ülése 1924, évi október hó 9-én, csütörtökön. nyitékok a fontosak. Ha van egy szalmaszál, amely látható, megfogható, az mindig több bizonyiték, mint 100 tanú vallomása, különösen ebben a hitvány korban, amikor mi ügyvédek, igazságszolgáltatással foglalkozó emberek látjuk, hogy egész szemérmetlenül, szinte kultuszszerűen folyik a hamis tanuzás. Ismétlem, mindazért, ami történt, a kormány felelős, amely nem teremt itt megfelelő atmoszférát. Nem is lehet helyes, egészséges, tisztult atmoszférát teremteni addig, mig a kormány rá nem tér arra az útra, amely egyesegyedül veszethet el minden tekintetben a megmentéshez és kitisztuláshoz. Egészséges közszellemre vau szükség, t. Nemzetgyűlés. Ezt az egészséges közszellemet, amelyben mindenki kénytelen lesz a maga kötelességét teljesíteni, melyben nem lehet egy rothadt bürokráciának diktatúrájával erre az országra ráfeküdni, csak akkor tudjuk elérni, ha a demokráciát valóban őszintén és tisztességesen megvalósítjuk. A demokrácia pedig azt jelenti, hogy mindent, ami ebben az országban van, él, lehel és munkál, függővé kell tenni a nemzet akaratától. Majd ha a nemzet akaratát hivjuk segítségül, majd ha egyszer ténnyé lesz az elnyomott Magyarországon is az, ami a művelt Nyugaton már tény, hogy feltétlenül az illető ország polgárságának az akarata az irányadó minden téren, akkor megjön az egészséges közszellem, a kitisztulás és megmentés, mert akkor majd a kormányon ülők, a birói székben ülők és a nemzet érdekeivel egyéb helyeken foglalkozók kénytelenek lesznek minden fényükben és lépésükben arra gondolni, hogy vájjon mit szól ehhez az ország népe, az ország polgársága. Ez csak akkor lehetséges, ha biztosítjuk azt, amit követelnie kell minden becsületes embernek, mert különben elvész ez az ország, hogy tiszta választásokon, teljesen szabadon nyilatkozhassék meg ez a nemzet. (Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) S ha majd megnyilatkozott, akkor nem kell többé panaszkodnia, siránkoznia és könyörögnie. Mert mit látunk ma, t. Nemzetgyűlés? Mire van kárhoztatva polgárság, amely tulaj don képen magát a nemzetet teszi, amelyért a nemzet van? Itt beleértem természetesen a munkásságot is, mert én az egyetemes polgárság álláspontján állok. Azt látjuk, hogy még ezek a milliók is, akiknek vére és izzadtsága tartja fenn ezt

1 az egész országot, egyszerűen a mee-alázott koldus szerepére vannak kárhoztatva. Ha valami baj, vagy sérelem, súlyos atrocitások érik őket, ha adóterhekkel agyonnyomják őket, akkor deputációzniok kell, könyörögniök kell azért, hogy ne rájuk, gyenge exisztenciákra, gyenge vállakra rakják a rettenetesen súlyos, elbírhatatlan adót, amely már a magángazdálkodási rendjüket is teljesen megzavarja, mert eh^onja tőlük azt a tőkét, amellyel a termelést folytathatják. Könyörögniök kell járni, a helyett, hogy parancsolhatnák; hogy az erősebb vállakra tessék több adót rakni, tessék a vagyonosokat megadóztatni. Ez az egész mai rendszer, a mostani kormányzat, a kormányzat választójoga, igazságszolgáltatása, fegyverei mind csak egyért van; az ©migráció, gyűlölet, üldözés mind csak egyetlenegyért van, azért, hogy az erszág legvagyonosabb részét felmentsék a közterhek viselése alól. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Igen szomorú igazság, de ugy van, hogy ha ezek a nagy vagyonuak papiroson fizetnek is adót, ennek az országnak összes közterheit tulajdonképen, a kisexiszteneiák, kispolgárok, kisgazdák, törpegazdák, /kisiparosok, kiskereskedők és munkások viselik nemcsak annálfogva, mert beteg adórendszerünk van, amely a fogyasztási adókon alapszik, hanem azért is. mert a mai időben, amikor egyesek versenyen kívül vannak az élelmicikkekkel és más efféle cikkekkel, egyszerűen áthárítják az adójukat, adójuk arányában mindig emelik az árakat és a végeredmény áz, hogy — amint egyszer már bátor voltam megmondani — azok fizetik az adót, akik durákokká lesznek, akik már tovább nem tudják áthárítani az adót, tehát a kispolgárság és a munkásság. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ezért van minden, ezért van a külföldi kölcsön is. Azért van, mert a mi vagyonos osztályaink még ezekben a rettenetes, ezekben a nagy időkben sem érzik át hazafias kötelességüket; nem érzik át azt, hogy ennek a nemzetnek, ennek a társadalomnak megmentésére hatalmas vagyonaikkal segitségül kellene sietniök. (Ugy van! balfelöl.) Ellenkezőleg, minden adóügyben, adókérdésről való tárgyalásainkban csak azt látjuk, domináns szempont, hogy mennél gazdagabb valaki, annál kevesebb adót fizessen. Ezért van szükség arra, hogy végre a nemzeti akarat legyen itt úrrá, az a nemzeti akarat, amely azután majd kellő mértékben ki tudja kényszeríteni azoktól, akiktől kell, azokat a nemzeti áldozatokat, melyekkel ez az ország megmenthető lesz. A megmentés útja azonban nem a külföldi kölcsön. Elég szégyen, hogy a külföldi kölcsönhöz kellett fordulnunk (Ugy van! balfelől.); elég szégyen, hogy eladtuk magunkat gazdaságilag, erkölcsileg, politikailag, diplomáciailag (Ugy van! a szélsőbaloldalon,) és 20 esztendőre lekötöttük magunkat, súlyos teher adó alatt nyögő adósnak. Erre azért volt szükség, mert a mi nagyjaink, főpapjaink, főuraink és bankárjaink elfelejtették azt a hazafias áldozatkészséget tanúsítani, amelyet a végszükség, végveszedelem percében egész az élet feláldozásáig menő mértékben kell a becsületes hazafinak felajánlania. (Propper Sándor: Séd avenam non! A mások életét igen, a saját zabjukat nem! — Klárik Ferenc: Hazafiak vagyunk, de nem áldozunk!) Mi lesz a külföldi kölcsön következménye? Nemcsak a teljes politikai és. gazdasági eladósodottságunk, hanem méltóztassék az elkövetkező borzalmas 20 esztendőt számitani, amikor ennek a kölcsönnek kamatait, részleteit, amortizációit fizetni kell, ami g kiizzadjuk 20 esztendő alatt azt a körülbelül másfél, vagy két milliárdot, amelyet végeredményben a 250 millióért fizetnünk kell azért, mert nem akadtak hazafiak — azok, akik megtehették volna —, akik ezt a 250 milliót úgyszólván a zsebükből fizethették volna ki. (Ugy van! balfelől.) Ez a szomorú. Mert egy arisztokrácia követelhet magának szerepet az országban, de csak akkor, ha kötelességeket is teljesít. Mit szóljunk a mi arisztokráciánkhoz? (Propper Sándor: Azért szerepel, hogy lerázza a kötelességeket! — Pikier Emil: Szegény Eszterházy, annak nincs vagyona! — Horváth Zoltán: 54.000 katasztrális holdja van! —- Nagy Ernő: Nagy előjogokat élveznek, de kötelességeket nem tudnak!) Hiszen a mi arisztokratáink, főpapjaink és bankárjaink múzeumában nem egy-egy értékes műremek van a régi időkből, melyeknek egyikemásika is sok milliót ér. "Van olyan, amely talán megér 50 vagy 100 milliót is. Miben állott volna, ha azt a holttőkét, amely nem más úgyse, mint pretium affectionis, odaadták volna a haza oltárára^ hogy az élő nemzet ne legyen kénytelen 20—30 esztendeig a legszörnyűbb ter-