Nemzetgyűlési napló, 1922. XXV. kötet • 1924.június 18. - 1924. szeptember 05.

Ülésnapok - 1922-305

A nemzetgyűlés 305. ülése 1924. évi június hó 24-én, kedden. \fl csak az egyik zsebből ki, a másikba be! — Beck Lajos: Virement!) Nem akarok ezzel részletesen foglalkozni, mert akkor igen hossz« ideig igénybe kellene vennem a nemzetgyűlés idejét. Az bizonyos, hogy ezt a kérdést feltétlenül meg kell oldani, mert ez úgyszólván a politikának sarkpontja lett és ha máskép nem megy, megfelelő adókat kell kivetni. (Erdélyi Aladár : Honnét, ha már nem birják tovább ! — Lendvai István : Megint a kisemberre vetnék ki. — Zaj.) Nagyon jól tudom, hogy amikor adókivetésről beszélek, nemcsak itt, hanem kint is, a megjegyzéseknek egész zuhataga fog felem repülni. (Dénes István : Az a kérdés milyen adó ?) Luxusadó. Nem akarok itt automobilról beszélni és egyéb demagóg eszközzel dolgozni. (Dénes István : A főzelék feltétel is luxusadó alá esik ! — Erdélyi Aladár : A luxusadót mindenki megszavazza. — Zaj.) Elnök (csenget): Csendet kérek. Homonnay Tivadar: Még mindig lehet adónemet találni. Ha az általános kereseti adót vagy a luxusadót nézzük is, fogunk erre módot találni. De ehhez csak a legvégső esetben fordulnék, (Dénes István : Talán a földértékadót méltóztat" nék megemiiteni !) Arra kérem a kormányzatot, hogy ha az a javaslat, amely ma délután a dd-as bizottságban tárgyalásra kerül, nem fog közmegnyugvást kelteni, akkor az csak átmeneti rendezésnek tekintessék és ha az állam pénzügyi helyzete megengedi, a bevételi többlet elsősorban a közszolgálati alkalmazottak helyzetének javitására fordittassék. A megélhetés biztositása mellett — amit bátor voltam már részletesen kifejteni — legyen szabad csak egy szóval arra kérnem a kormányzatot, hogy az immár évtizedek óta nélkülözött pragmatikát mielőbb hozza a nemzetgyűlés elé. (Lendvai István: Benne van a kisgazdapárt programmjában, felolvastam!) Ezekben voltam bátor a közszolgálati alkalmazottak gazdasági helyzetét pártom nevében és megbízásából a nemzetgyűlés elé terjeszteni. A másik kérdés, amellyel szintén röviden óhajtok foglalkozni, az államvasutak reorganizációja. Hogy ezzel a kérdéssel, amely véleményem szerint az egész ország közvéleményét kell, hogy érdekelje és a szakembereket kell. hogy foglalkoztassa, nem foglalkozom teljes részletességgel, annak nem az az oka, hogy nem tartom ezt fontos kérdésnek. Az a körülmény, hogy azt idehoztam az indemnitási vita keretébe, már egymaga elegendő dokumentum arra, hogy sürgősnek tartom ezt a kérdést. De hogy minden fontossága mellett is nem tárgyalom teljes részletességgel, ennek az az oka, hogy ezzel a kérdéssel véleményem szerint teljes szakszerűséggel kell foglalkozni. Az indemnitási vita kerete pedig erre nem alkalmas, hanem igenis ezt a kérdést amely az országot oly közelről érinti, a nemzetgyűlés előtt külön kell letárgyalni. Ez az ország ügye, és kérdezem, vájjon milyen gazdasági természetű kérdés az, amely a nemzetgyűlés elé való, ha ez nem az? Hogy mi lesz a Máv.-val, az véleményem szerint nemcsak érdekli, hanem anyagilag is érinti az ország lakosságát. Én tisztelettel vagyok a közlekedésügyi bizottság iránt, de nekem — újólag hangsúlyozom — az volna a kérésem, óhajom, hogy a kormány találja meg a módját annak, hogy a közlekedésügyi bizottságban szakféríiak foglaljanak helyet — nem vagyok tagja a közlekedésügyi bizottságnak — és az volna a kérelmem, hogy a közlekedésügyi bizottság meghallgatása után ne a ministertanács döntsön ebben a nagy horderejű kérdésben, hanem hozassék az ide, a Ház elé. Én már régen alkalmat akartam keresni arra, hogy ezzel a kérdéssel a nemzetgyűlésen foglalkozzam, de őszintén megmondom, nem volt alkalom erre; hogy most mégis idehozom, erre az impulzust nekem az egyik lapban, a Pesti Naplóban megjelent tervezet adta, az a tervezet, amelyet autentikusnak kell elfogadnom már csak azért is, mert ez a tervezet hivatalos helyről nem cáfoltatott meg. Én nem tekintettem bele az eredeti tervbe, s jólehet a közlekedési tanácsban több barátom foglal helyet, nem érintkeztem velük e kérdésben és nem is kértem ki az ő véleményüket, nehogy valami indiszkrécióval vádoljanak meg. Minthogy azonban ez a tervezet nem cáfoltatott meg és eredetinek kell ezt elfogadnom, méltóztassanak megengedni, hogy ezzel a tervezettel foglalkozzam. Ez a tervezet ugy, ahogy van, nemcsak a maga egészében el nem fogadható, hanem azt sok tekintetben alaposan és lényegében át kell gyúrni. Ezt a tervezetet nem tekintem másnak, mint olyan tervezetnek, amely messzemenő alkudozásoknak lesz tárgya. Magát az alapgondolatot, hogy t. i. végre a Máv. reorganizáltassék, azt hiszem, mindenki szükségesnek, sőt nemcsak szükségesnek, hanem, sürgősnek is tartja. Szerintem a Máv. reorganizációjának három főkelléke van és ezeken fordul meg minden. Az egyik az üzleti érzékkei való vezetés és gazdálkodás, a második a megelégedett személyzet, s a harmadik a^ vezetőségben való bizalom nemcsak a kormány és a Máv. alkalmazottai, hanem az ország közvéleménye részéről is. (Beck Lajos : Ez nincs meg !) Ez a három kérdés az, amelyek szempontjából lehetőleg röviden foglalkozni kivánok ezzel a kérdéssel. A Máv. jelenlegi adminisztrációját reorganizálni kell. A mostani adminisztráció, a jelenlegi rendszer immár több évtized óta a legköltségesebb, a legdrágább, a legnehézkesebb és a legkevésbé üzleti. Ezt elbirhatta a múlt évtized, a régi^ rendszer és a Nagy-Magyarország ; ezzel a nehézkes, költséges adminisztrációval azonban az államvasutaknál csak deficitet lehet deficitre halmozni. Ezzel a horribilis drága adminisztrációval a deficitnek ezt a magas fokát a drágaság állandó emelkedésének szülőanyjával, az örökös tarifaemeléssel eltüntetni nem lehet. Az adminisztráció átszervezésével, lehető leegyszerűsítésével véleményem szerint messzemenő megtakaritásokat eszközölhetünk az államvasutaknál. Ha ez a leegyszerűsítés, ez az átszervezés kapcsolatos lesz az üzletszerű vezetéssel, ha szakszerű üzemvezetéssel és üzleti érzékkel, akkor azt hiszem, hogy az államvasutaknál a deficitet nem csak el fogjuk tudni kerülni, az államvasutak személyzeti és dologi kiadásait, hanem az államvasút egy lukrativ vállalkozássá fog fejlődni, amilyen gyümölcsöző vállalkozássá kell fejlődnie minden olyan vállalkozásnak, amelyet üzleti szellemben vezetnek. — (Beck Lajos: Mint a német példa mutatja!) Ennek azonban megvannak az előfeltételei. Elsősorban szüntettessék meg az üzemi kérdésekbe való beavatkozás, mert ez egyrészt csak állandó k'erékkötés és az adminisztráció állandó lassúságát vonja maga után, másrészt pedig beleütközik a felelősség elvébe is. Mi a helyzet ma az államvasutaknál! Egy-egy adott helyzetben felelős az elnök, a pénzügyi igazgató, a másik resszort igazgató, 8 vagy 10 osztályvezető és amikor előadódnék egy helyzet, hogy valamely téves, helytelen intézkedésért valakit felelősségre kell vonni, akkor a felelősség elve teljesen elenyészik, nincsen akit felelősségre lehetne vonni. E mellett a többoldalú fölelősség mellett elsikkad a felelősség elve. Sajnos, a felelősség a maga teljes egé-