Nemzetgyűlési napló, 1922. XXV. kötet • 1924.június 18. - 1924. szeptember 05.

Ülésnapok - 1922-305

90 • A nemzetgyűlés 305. ülése 19k Különösen nehéz a közszolgálati alkalmazottak helyzete a városokban. Azt hiszem, nem Ítélhetnek el, ha azt mondom, hogy amint nem szeretnék I. és II. osztályú állampolgárok között különbséget tenni, épugy nem szeretnék I. és II. osztályú közalkalmazottak között sem különbséget tenni. Meg kell állapitanom, hogy a városokban sokkal nehezebb a közszolgálati alkalmazottak helyzete, mint a vidéken ; épen ezért ha a kormányzat nem tudja megnyugtatólag megoldani ezt a kérdést a közeljövőben, ugy ne legyen ez végleges rendezés, legyen ez inkább átmeneti rendezés és ezalatt az átmeneti rendezés alatt a városi közszolgálati alkalmazottakat fizesse jobban, mint a vidékieket. Nem akarom húzni a vitát azzal, hogy részletesen felsorolom, mennyire jobb viszonyok között élnek a közszolgálati alkalmazottak Ausztriában, Németországban, sőt még a Balkánon is. Egy-két adatot azonban mégis kénytelen vagyok felhozni. A lapokban már megjelent híradások szerint nálunk a XI. fizetési osztályban a közszolgálati alkalmazottak 74 aranykoronát kapnának, Ausztriában pedig kapnak 115 aranykoronát; a X. fizetési osztályban a magyar közszolgálati alkalmazottaknak fizetendő 82 aranykoronával szemben Ausztriában 148 aranykoronát kapnak a köztisztviselők; itt tehát a differencia az osztrák tisztviselők javára majdnem 90%. És ez igy megy végig az egész vonalon. Én tehát újra kérem a kormányt, hogy ez a megoldás ne legyen végleges — minthogy nem szabad véglegesnek lennie, ezt a megoldást nem tervezhetik a 2 esztendei szanálási időszakra —, hanem a kormányzatnak módot kell találni arra, hogy amint az állam pénzügyi helyzete megengedi, azonnal elsősorban a közszolgálati alkalmazottak illetményeit emelje. (Lendvai István: Ha csak addigra meg nem döglik a cigány lova, mire a koplalást megszokja!) A dologi kiadásoknál eszközolt megtakarításokat szintén elsősorban a közszolgálati alkalmazottak illetményeinek javítására keli fordítani. A kormányzatnak meg kell találni tX ci módot arra, hogy a létminimumot kellő összegben állapítsa meg. Jól tudom, az ország minden lakosának, a társadalom minden egyes rétegének áldozatokat kell hoznia. De kérdezem, nem épen a közszolgálati alkalmazottak voltak-e azok, akik az áldozathozás legvégső határáig elmentek immár több mint egy évtized óta? Nem akarok érzelmi momentumokat felbozni, nem akarok eseteket felsorolni, amelyeknek magam voltam szemtanuja, csak egyetlenegy esetet hozok fel például. (Zaj.) Elnök : Csendet kérek ! Homonnay Tivadar: Egy békében nyugalmazott államtitkár lakásán voltam két héttel ezelőtt ós ez az államtitkár egy fél lepedőn feküdt betegen ágyában. Azt tartom, áldozatokat igenis, mindenkinek kell hoznia. De ugy látom, hogy ebben az országban csak az állam szegény, ellenben vannak társadalmi rétegek, amelyek jómódban élnek. (Lendvai István: De milyen jómódban!) Igen nagy hibának tartanám, ha az aktiv közszolgálati alkalmazottak fizetését a kormányzat más közszolgálati alkalmazottak rovására rendezné. Én a szerzett jogok tiszteletben tartása mellett vagyok; a nyugdíjasoknak szerzett jogait — legyenek azok polgári, vagy katonai állami alkalmazottak, vagy özvegyek — érinteni nem szabad. (Lendvai István : Szereztek itt némelyek sok mindent, ha már szerzésről van szó!) Ugy a nyugdíjasok, mint az özvegyek és árvák szerzett jogai alapján a kormányzatnak továbbra is gondoskodnia kell arról, hogy megélhetésüket a jövőben biztosítsák. De axuikor azt mondom, hogy ... (Zaj a középen.) Elnök (csenget) ; Csendet kérek, képviselő urak. '4. évi június hó 24-én, kedden. Homonnay Tivadar : . ., A szerzett jogoknak hive vagyok, mégis innen kérelem alakjában ünnepélyes felszólítással kell fordulnom azokhoz a szerintem elég nagyszámban lévő közszolgálati nyugdíjas alkalmazottakhoz, akik gondnélküli jómódban élve, a nyugdíjukon kivül a jövedelmükből is tisztességesen meg tudnak élni, (Helyeslés jobhfelől. — Erdélyi Aladár : Megszavazzuk! — Beck Lajos : Nemcsak felszólítás, hanem rendszabály kellene ! Szükségtelen a gazdag embereknek nyugdíjat adni ! — Zaj.) akár mintuj bankárok, akár mint bankok igazgatósági tagjai, akár mint földbirtokosok, vagy földbérlők, hogy ezek a nyugdíjas közszolgálati alkalmazottak önként — mert joguk van a nyugdíjukhoz — mondjanak le a nyugdíjukról ... (Zaj jobbfelől. — Beck Lajos: Erre ugyan várhatunk! — Propper Sándor: Jól ismeri az osztályát! — Rothenstein Mór: Micsoda naivitás! — Lendvai István: A kormány sem mer lemondani ! — Állandó zaj.) Elnök (csenget) : Csendet kérek, képviselő urak. Homonnay Tivadar : .. . legalább a szanálási időre — ez nem oly nagy idő — azzal a kikötéssel, hogy ezek az összegek egyesegyedül az a"ktiv tisztviselők, a nyugdíjas özvegyek és árvák illetménytöbbletének fedezésére fordítandók. (Helyeslés.) Azt méltóztatnak mondaoi, hogy nem mondanak le. Én nem helyezkedhetem a kommunizálás álláspontjára, elismerem, hogy a nyugdíjasoknak joguk van a nyugdíjukhoz. De azt hiszem, ha a nemzetgyűlésnek egyhangú határozata volna az, és a nemzetgyűlés mint az első erkölcsi testület nyilatkozik meg amellett, hogy a jómódban élő alkalmazottak mondjanak le a nyugdíjról az átmeneti időre, nem tudnának ezelől kitérni. Nem akarok itt részletekbe bocsátkozni a tekintetben, hogy mennyi ezeknek a nyugdíjasoknak a száma ; a kormányzatnak amugyis rendelkezésére állanak az adatok, tessék ezt azokból kihámozni. (Lendvai István : A kormánynak is joga van lemondani, mégsem mond le!) Amikor ezeket a kérdéseket tárgyaljuk, megkell állapitanom, hogy ugy a pénzügyminister, mint a ministerelnök ur részéről minden egyes tárgyalás alkalmával, amely a közszolgálati alkalmazottak gazdasági helyzetének javítására irányult, a legmesszebbmenő jóindulatot tapasztaltam. Ezt objektive ki kell jelentenem. A tárgyalásokon azt kérdezte mindenki tőlem, vájjon hogyan lehetne a szükséges összegeket előteremteni? (Lendvai István: Mennyit?) Ha itt egy millió, ott százezer, amott félmillió aranykorona, megtakarítást érünk el — és pedig nemcsak a dologi kiadásoknál — ez végeredményben sokat tesz ki, mert sok kicsi sokra megy. (Erdélyi Aladár: Meg kell mondani, hol? — Dénes István: A ministeriumokat kell redukálni!) Ha máskép nem megy, luxusadókat kell kivetni. (Erdélyi Aladár: Valahol meg kell fogni a dolgot! — Beck Lajos: Merni kell megfogni!) Itt vannak a vármegyék, az autonóm, városok, itt vannak az államvasuti alkalmazottak — akikről később fogok beszélni — és itt vannak a postások. Módot kell adni ugy a vármegyének, mint a városnak, az államvasutnak és a postának arra, hogy a saját bevételeiből fizesse a saját alkalmazottait. — (Erdélyi Aladár: Azt is a közönség fizeti!) Maga a vármegyei alkalmazottak illetménye, ahogyan értesülve vagyok — lehet, hogy helytelen az információm — havi három millió aranykorona. Itt három millió, ott két millió, amott egy millió aranykorona megtakarítás nagy összegre megy. Azt hiszem, maguk a vármegyék és városok is igen szívesen vennék, ha mód adatnék nekik arra, hogy saját maguk fedezhessék a kiadásaikat. — (Erdélyi Aladár: Ez nem megtakarítás,