Nemzetgyűlési napló, 1922. XXV. kötet • 1924.június 18. - 1924. szeptember 05.
Ülésnapok - 1922-305
8 S A nemzetgyűlés 305. ülése 19k Perlaki György jegyző : Homonnay Tivadar! Homonnay Tivadar: T. Nemzetgyűlés! (Halljuk ! Halljuk ! a jobboldalon.) Felszólalásommal nem kivánom az indemnitási vitát nyújtani. Felszólalásra késztet az, hogy annak a pártnak, amelynek kebelébe tartozni szerencsém van a Keresztény Gazdasági Pártnak az álláspontját a közalkalmazottak gazdasági helyzetére vonatkozólag kifejteni egyrészt, másrészt pedig felszólalásra késztetnek a napisajtóban a közelmúltban megjelent, s a m. kir. államvasutak reorganizációját tárgyaló közlemények. Ez az a két kérdés, amellyel az indemnitási vita keretén belül lehetőleg röviden foglalkozni kivánok. Röviden foglalkozom a közszolgálati alkalmazottak kérdésével pártom nevében azért, mert egyrészt már a múltban gyakran és részletesen tárgyaltuk ezeket a kérdéseket és sajnos a helyzet még mindig nem oldódott meg ugy, ahogy meg kellett volna oldódnia, t. i. közmegnyugvásra, sajnálatomra be kell jelentenem, hogy a közeljövőben is kénytelenek leszünk továbbra is ezzel a kérdéssel teljes részletességgel foglalkozni. Rövid leszek másrészt a magyar kir. államvasutak reorganizációját illetőleg kifejtett álláspontommal is azért, mert ugy látom, hogy ez a kérdés annyira fontos s oly szakszerűséggel kell tárgyalni, hogy ezt a kérdést az indemnitási vita keretén belül letárgyalni majdnem lehetetlen. Az én szerény nézetem szerint a m. kir. államvasutak reorganizációjára vonatkozó javaslatot ide kell hozni a nemzetgyűlés plénuma elé és azt itt kell letárgyalni, mint külön javaslatot. T. Nemzetgyűlés! Ami a közszolgálati alkalmazottak helyzetét illeti, pártom álláspontja ismert és ez az, hogy ez a kérdés nem annyira elsősorban a közalkalmazottak ügye, mint inkább az országé. Mi ugy látjuk, hogy a közszolgálati alkalmazottak kérdése ma a politikának sarkpontjává nőtt ki. Azt mondjuk, hogy a kormányzatnak meg kell találni a módot arra, hogy szolgálatában levő alkalmazottait ugy fizesse, hogy ezek a közszolgálati alkalmazottak a gyötrelmektől megszabaduljanak, mert ugy látjuk, hogy a nyomorgó közszolgálali alkalmazottak munkájának az állam nem fogja hasznát venni. Akkor, amikor tisztességes fizetést és tisztességes megélhetést kivánunk biztositani a közszolgálati alkalmazottaknak, nem mulaszthatjuk el annak a kijelentését sem, hogy igen is, ezektől pontos, lelkiismeretes, odaadó és hű munkát kivánunk. (Helyeslés a jobboldalon ) Amint kötelessége az államnak az alkalmazottait fizetni, szerintem épugy fokozott kötelessége ezeknek az alkalmazottaknak kenyéradójuknak, az államnak lelkiismeretes, pontos, odaadó munkával rendelkezésre állani. (Ugy van! Úgy van! a jobboldalon és a középen.) TÍ Nemzetgyűlés ! Sajnos a költségvetést még mindig nélkülözzük, pedig szeretném látni, hogy ebben az arany költségvetésben milyen tétellel szerepelnek az aktiv közszolgálati alkalmazottak és milyen tétellel szerepelnek a nyugdíjasok. Várjuk a költségvetést, ahol ebben a tekintetben tiszta hű képet fogunk nyerni. Nagyon jól tudom, hogy a beterjesztendő arany költség vetésben ez igen nagy tételszámot tesz ki. Nagy nyugtalansággal látják a közszolgálati alkalmazottak a további létszámcsökkentést, amelyre az én szerény nézetem szerint is szükség van. Hogy ha azonban a létszám továbbra is igy fog csökkentetni, és a kormányzat nem fog találni egészséges pénzügyi megoldást, ugy az a helyzet áll elő, hogy 100 közszolgálati alkalmazottra 110 nyugdíjas esik, Ez azt jelenti, hogy egy aktiv közszolgálati alkalmazott munkája után az államnak el kell látnia egy nyugdíjas közszolgálati alkalmazottat egész családjával. Lehetetlen az is. hogy :. évi június hó 24-én, kedden. ebben az országban hét állampolgárnak kelljen eltartania egy állami alkalmazottat és családját. Nem csinálok titkot abból, hogy ebből jelentős pénzügyi eredmény nem várható, mert azzal, hogy a kormányzat alkalmazottait elbocsátja, szerény nézetem szerint nincs nagyobb megtakarítás, mint körülbelül 10—15%, mert nem az aktivokat fizeti, hanem az államszempontjából, semmitevésért a nyugdíjasokat. Ez pedig t. Nemzetgyűlés, teljesen lehetetlen. Elhibázottnak tartom azt is, hogy 10—15 esztendei szolgálat után az állam nyugdíjazza alkalmazottait. Ez az állapot szerintem az állam pénzügyeinek szempontjából súlyos hiba, mert az igy nyugdíjazottakat évtizedeken át fizetni kell semmiért. Tessék B-listára helyezni elsősorban a kiszolgáltakat, az időseket, a korosakat, ha csak azok nem nélkülözhetők és legelsősorban azokat, akik — legyenek akár idősek, akár fiatalok — szolgálatuknak nem felelnek meg vagy nem akarnak megfelelni. Az akkori pénzügyminister urnák, Kállay Tibornak a létszámapasztással kapcsolatos korábbi intézkedéseit alapjában elhibázottaknak tartom. Nem lett volna szabad az aktiv szolgálatból elbocsátott alkalmazottakat olyan nagy számmal nyugdíjazni, mint amilyen nagy számban nyugdíjaztattak, hanem a mi véleményünk szerint végkielégiteni kellett volna őket olyan összeggel, amellyel azokban a konjunkturális időkben az elhelyezkedési lehetőség sokkal nagyobb, sokkal kedvezőbb volt, mint ma. Ezek az elbocsátott alkalmazottak akkor reális, uj életpályát kereshettek és teremthettek volna meg maguknak abból a végkielégítési összegből, amelyet az államnak rendelkezésükre kellett volna bocsátania. Azt hiszem, ebben az esetben maguk az elbocsátottak és az állam is jobban jártak volna. Akár az idősebb, akár a fiatalabb elbocsátottak igenis uj életpályát kereshettek volna maguknak, ha a kellő anyagiak rendelkezésükre állottak volna. Véleményünk szerint, ez lett volna az egyetlen megoldás. Azt hiszem azonban, hogy ma még mindig nem késő a kormánynak megfelelő módozatokat találnia arra, hogy ezektől a horribilis nyugdíjaktól az állam budgetje rövid időn belül mentesittessék. Keressen módot a kormány arra, hogy az állam felesleges alkalmazottait ne nyugdíjjal, hanem végkielégítéssel bocsássa el, ugy — és csakis ugy — hogy ezeknek az elbocsátott és ezután elbocsátandó alkalmazottak részére ne csak uj, biztos életpálya biztosíttassák, hanem hogy ha a kormány erre megtalálja a módot, akkor maga az állam és maguk a közszolgálati alkalmazottak is jól fognak_ járni és nemcsak a most aktiv szolgálatot teljesítők közül fognak tekintélyes számban jelentkezni, hanem tömegesen fognak jelentkezni a már elbocsátott állami alkalmazottak is a tekintélyes végkielégítésért. A megmaradt és feltétlenül szükséges alkalmazottakat pedig fizesse jól az állam. (Ugy van! a középen és a balközépen.) Lehetetlen helyzet volna az, hogy mondjuk, egy lusta, tehetségtelen, ambíció nélküli állami alkalmazott napi másfél, vagy esetleg két órai munkája után tartassa el magát és családját az állammal. Ezt a luxust mi nem engedhetjük meg magunknak. Elsősorban ezeket kell elbocsátani ! De nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust sem, hogy balkanizálódjunk, hogy ugyanaz a helyzet álljon vagy állhasson elő Magyarországon is, mint amilyen Szerbiában és Romániában van. Szerbiában és Romániában az állami bevétel vajmi kevés, ugy hogy ott az állam alkalmazottait gyengén fizetik — sajnos azonban, még mindig jobban, mint nálunk, — azonkivül rendszertelen fizetésük miatt ezek az alkalmazottak azon vannak, hogy azon
