Nemzetgyűlési napló, 1922. XXV. kötet • 1924.június 18. - 1924. szeptember 05.

Ülésnapok - 1922-302

A nemzetgyűlés 302. ülése 1924. évi június hó 18-án, szerdán. 3 verítékéből az adókat, hogy azokra az országnak nélkülözhetetlen szüksége van, ha erre nézve semmiféle bizonyíték sem előtte, sem pedig választott képviselőinek testülete előtt nincs ? Mi abban a felfogásban vagyunk, hogy ha az ország szanálásra szorul, ha az ország pénzügyeit renbe kell hozni, akkor ennek útja nem az eddigi mérhetetlen pazarló kiadások fentartása mellett idegen tőkének rövid időre való igénybevétele, mert hiszen azt a tőkét vissza is kell fizetni. (Ugy van ! Úgy van ! a baloldalon.) S ha két és félesztendeig biztosítjuk is belőle az állam háztartásának egyensúlyát, a kiadásokat azonban az eddigi mértékben fentartjuk, akkor két és félesztendő múlva — ez minden józan eszű ember előtt világos — még sokkal súlyosabb helyzetben lesz az ország, mert a jelenlegi kiadások mellett még a kölcsön kamatfizetése és törlesztése is terhelni fogja az országot ; és húsz évre beosztva igen tetemes összeget tesz ki ez a törlesztés és kamat. Mi tehát egyetlenegy útját és módját látjuk a magyar állam háztartása rendbehozatalának és természetesen — azt is hozzá kell tennünk — az általános pénzügyi és gazdasági helyzet megjavításának is : az állami kiadások tetemes redukcióját. (Ugy van! Ugy van a baloldalon.) Lehetetlenség, hogy ma sokkal több hivatal és hivatalnok legyen Magyarországon, mint volt békeidőben, amikor 63 vármegyét kormányoztak Budapestről, most pedig kormányoznak 14 vármegyét. Azt látjuk, hogy a ministeriumok száma tetemesebb, a hivatalnokok száma sokkal nagyobb, mint volt békeidőben. Azt látjuk, hogy három vagy két és félesztendőre beosztva 15.000 állami alkalmazott elbocsátását tervezi a kormány. Ez a szám a közalkalmazottak 250—300.000-nyi száma mellett elenyésző csekélység. Ugyanakkor azonban, amikor a kormány még hozzá sem fogott ezeknek a tisztviselőknek elbocsátásához, a magas és legmagasabb tisztviselői állásokat rendszeresen gyarapítja, szaporítja. Szinte elképzelhetetlen dolog, hogy Magyarországon már annyi pénzügyminister van, hogy szinte kongresszust tarthatnának, testületté alakulhatnának, elnököt meg tisztikart választhatnának a maguk számára. Lehetetlen dolog, hogy népjóléti ministeriumot tartson fenn az ország, amikor a nép jólétének semmiféle ügye, semmiféle ága a kormány hatáskörébe nem tartozik. (Igaz ! Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Amikor a népjóléti ministeriumnak tulaj donképen mindenféle érdemleges ügyköre teljesen megszűnt. A rokkantügyet kitették a pénzügyigazgatóságokhoz ; mindenkinek megállapították újra rokkantsági fokát és igényét, s ezeknek a megállapításoknak alapján a vidéki pénzügyigazgatóságok adminisztrálják a rokkantak járandóságának kifizetését. A népjóléti ministeriumnak többé semmiféle gondja vagy köze a rokkantak, hadiözvegyek és árvák ellátásához nincs. (Forster Elek : Hát a lakásügy ?) A lakásügy fokozatosan felszabadulásban van, de arra, hogy a lakásügy felett egy felsőbb fórum bíráskodjék, talán mégsem szükséges egy külön nagy apparátusu, nagy létszámú ministeriumnak fentartása. Valósággal gúny, hogy ma Magyarországon egy ilyen népjóléti ministeriumot fentartanak ; valósággal gúny, hogy egy, ilyen felesleges ministerium eltartásához a legszegényebb népnek is hozzá kell járulnia adófilléreivel. Ahelyett tehát, hogy kapna valamit az országtól a legszegényebb nép jóléte tekintetében, még saját áldozataival kell hozzájárulnia egy felesleges ministerium eltartásához. (Zaj.) Hogy milyen a kormány felfogása és gondolkodása a nép jóléte tekintetében, erre vonatkozólag egy önvallomás fekszik előttünk épen a nagyon t. népjóléti minister ur ajkairól, aki, amikor azt mondották, hogy a magyar emberek nagy tömegei nem tudnak ma már megélni Magyarországon, kijelentette, hogy aki nem tud megélni Magyarországon, az vándoroljon ki. (Mozgás a jobboldalon.) Borzalmas a kormánynak ez az önvallomása, de sokkal borzalmasabb, hogy épen a népjóléti minister ur ajkairól hangzik el ilyen kijelentés. (Kuna P. András : Más értelemben mondta ! — Meskó Zoltán : András irodát nyit ! — Zaj.) Eszembe jut, hogy a forradalom első időszakában is, amikor az ország sorsának intézése részben olyan emberek kezébe került, akik a magyar nemzetet, a magyar nép, a magyar társadalom nemzeti érdekeivel kevesebbet törődtek, volt egy minister, aki ministeri programm gyanánt hirdette, hogy miután az intelligencia tekintetében felesleges túlszaporulat van Magyarországon, félmillió intelligens embernek ki kell vándorolnia Magyarországról, mert itt megélhetése nincs. (Kuna P. András : Ez Vassról fel sem tételezhető !) Akkor sem helyeseltem az ilyen kormányzati programmot, és most sem tudom helyeselni, sőt ellenkezőleg a legnagyobb mértékben el kell ítélnem. De nemcsak a népjóléti ministerium az, amelyre teljesen kimondhatjuk a felesi egesség Ítéletét, hanem nagyon sok más hivatal is van Magyarországon, amelyek merőben feleslegesek, amelyeket talán fenn lehetne tartani akkor, ha dúsgazdag állam volnánk, mint voltunk valaha, amelyekre azonban ma, ilyen kétségbeesett elszegényedés idejében az országnak semmiféle szüksége sincs. Nem akarom a kisebb hivatalokat kipécézní, nem akarom az udvarnagyi bíróságot felemlíteni, amely mindössze csak valami 40 millió koronájába kerül ma az államnak, de vannak rendkívül költséges nagy intézmények, amelyeknek redukálása igazán nemzeti érdek volna. Itt van pl., t. képviselőtársaim, maga a nemzetgyűlés. Már a múlt alkalommal, a szanálási törvény kapcsán voltam bátor felhozni, hogy ahelyett, hogy a kormány apasztaná az ország kiadásait az intézmények visszafejlesztésével, a szükséges létszámra való redukálásával, ellenkezőleg minden téren felduzzasztja a létszámot, minden téren a költségek tetemes növekedését idézi elő. A Tisza-féle választási törvény kerületi beosztása volt a legutolsó törvényes kerületi beosztása Magyarországnak. Ámbár helytelen és igazságtalan volt, mert — nagyon jól tudjuk — politikai érdekekből és szempontok szerint készült, ugy hogy monstruózus, szalagszerü hosszú kerületeket alkottak, hogy a függetlenségi elemet elkeverjék a jobbérzésü munkapárti elemekkel, de mégis ez volt az utolsó törvényes kerületi beosztása az országnak. Sem a nemzetgyűlés, sem pedig az előző országgyűlés uj kerületi beosztást nem alkotott Magyarországon ; az első nemzetgyűlést is ennek a törvényes kerületi beosztásnak az alapján választották meg. Ha jól tudom, volt 188 nemzetgyűlési képviselő s ugyanannyi választókerület. Most mit csinált a kormány ? Ahelyett, hogy megtartotta volna ezt a kerületi beosztást, amely végtére is törvényen alapult, nemcsak arra vett jogot magának, hogy a nemzetgyűlés által szentesitett Friedrich-féle választójogot sutba dobja és helyette a választók számát apassza s a titkosságot eltörölje, hanem jogot formált magának arra is, hogy ezt a törvényes kerületi beosztást, amely kétségbevonhatatlanul és vitathatatlanul törvényen alapult, amelyet épen ezért a Friedrichkormány és az első nemzetgyűlés is elfogadott s amelynek érvényességét soha senki kétségbe nem vonta, rendeletileg megváltoztassa. (Meskó Zoltán : Adjusztálta a kerületeket !) Nem akarok most annak az eljárásnak bírálatába bocsátkozni, hogy egy kormány az ország törvényes kerületi beosztását micsoda jogon bátorkodik rendeleti utón megváltoztatni. Csak azt kérdezem — mert 1*