Nemzetgyűlési napló, 1922. XXV. kötet • 1924.június 18. - 1924. szeptember 05.

Ülésnapok - 1922-304

A nemzetgyűlés 304. ütése 1924. következtek volna be azok a forradalmak sem, amelyeken az országnak a régi konzervatív és maradi politika következtében keresztül kellett esnie. Ez a kormányzat azt mondja, hogy ő a konszolidáció kormányzata, ő pénzügyi, gazda­sági, erkölcsi stb. téren konszolidálni akarja az országot. De akkor ne méltóztassék ridegen el­zárkózni azoknak a szociális kötelességeknek tel­jesítése elől, amelyeket mi annyiszor hangoz­tatunk és amelyeket határozati javaslatok for­májában számtalan esetben kifejeztünk. Ne méltóztassék ugy élni, mint a straccmadár, amely fejét a homokba dugja. A dolgozó társa­dalmi rétegek, ugy falun, mint a városban, tele vannak a legmérhetetlenebb keserűséggel, amely egyrészt azokból a politikai üldöztetésekből fakad, amelyekkel a közhatóságok részéről találkoznak, másrészt abból a gazdasági nyomorúságból, amely­ben ezek a néprétegek, a szellemi és fizikai mun­kások tengődnek és amellyel szemben semmi néven nevezendő védelemre nem találnak, hiszen semmiféle intézkedést sem látunk a kormányzat részéről, amely oda irányulna, hogy a dolgozó társadalmi rétegeket ettől a nyomorúságtól meg­mentsék. (Dénes István: Sőt ellenkezőleg!) Ideig­óráig talán vissza lehet tartani csendőrszuronnyal ezt a keserűséget, de nem tudhatjuk, hogy a tüz hol fog kirobban i, hogy egy gvufaszal lesz-e az, vagy a robogó vonat kéményéből kirobbanó szikra, amely a kazalt felgyújtja. Minden esetre köteles­ségünknek tartjuk figyelmeztetni az egész orszá­got, de különösen a kormányzatot, gondoskodjék a nép igényeinek kielégítéséről, mert ha ez nem történik meg, akkor a veszedelem nagyon könnyen bekövetkezhetik. (Éhn Kálmán: Tessék jó tanácsot adni! — Vanczák János: Maguk kormányoznak! — Dénes István: Oda szív is kell! — Pakots Jóasef: Folyton határozati javaslatokat terjesz­tenék elő! — Peidl Gyula: Minden határozati javaslatunkat leszavazza az egységespárt ! — Barthos Andor : Pénz kell ide, nem szavazás, tanáccsal el vagyunk látva mi is!) Ne méltóztas­sék — hogy ugy mondjam — kormányszék­politikát csinálni, hanem tsssék komoly nép­politikát csinálni. Végeredményben ugy vagyunk a kormánnyal is, ahogy egyéb közhivatalokkal. Nem az ország van a kormányért, hanem a kormány van az országért, legalább igy kellene lennie. (Zaj a jobboldalon. — Barthos Andor : Hallottuk már elégszer! Valami ujat mondja­nak! — Peidl Gyula: De igazság! Még sokszor fogják hallani!) Mint bevezető szavaimban is hangsúlyoztam, a kormányzatnak az a feladata, hogy a nép érde­két összhangba hozza az ország érdekével. Csak akkor lehet egészséges politikát csinálni, ha ezt a kettőt összekapcsoljuk. (Barthos Andor: Pénz kellene! — Dénes István: Nem pénz kell, hanem szabadság egyelőre! — Zaj.) Minthogy sem poli­tikai, sem gazdasági, sem semmi néven neve­zendő téren nem látok olyan törekvést a kor­mányzat részéről, amely a nagy dolgozó társa­dalmi rétegek felszabadulását látszanák előmozdi­tani, ezzel a kormányzattal szemben jogosan bizal­matlan vagyok, nem tartom alkalmasnak arra, hogy az ország ügyeit továbbra is # vezesse, hogy az állampolgároktól az adót beszedje, nem tartom alkalmasnak és jogosultnak arra, hogy az állam bevételeit számadás nélkül kiadásba hozza, ennél­fogva neki a meghatalmazást nem adom meg. Az indemnitást nem fogadom el. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Minthogy félkettőkor az interpellá­ciók meghallgatására kell áttérnünk, a vitát meg­szakitom. Mielőtt napirendi javaslatot tennék, Vasad! évi június hó 21-én, szombaton. 7? Balogh György képviselő ur, mint a közoktatás­ügyi bizottság előadója kivan jelentést tenni. Vasadi Balogh György előadó: T. Nemzet­gyűlés ! (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) A köz­oktatásügyi bizottság a középiskolai tanárok kép­zéséről és képesítéséről szóló 478. számú törvény­javaslatot letárgyalta. Erről szóló jelentését van szerencsém benyújtani, kérve a jelentés kinyoma­tását, szétosztását és a Ház napirendjére kitűzé­sét s egyúttal arra kérem a Házat, szíveskedjék a javaslatra nézve a sürgősséget kimondani. Elnök: A jelentés ki fog nyomatni, szét fog osztatni és napirendre tűzése iránt annak idején javaslatot fogok tenni. Kérdem egyúttal a T. Ház­tól: méltóztatik-e hozzájárulni ahhoz, hogy a javaslat sürgősség alapján tárgyaltassék. (Igen!) Kimondom, hogy a Ház elhatározta, hogy a ja­vaslatot a sürgősség alapján fogja tárgyalni. Most napirendi javaslatot teszek. Javaslom, hogy a Ház legközelebbi ülését kedden, folyó hó 24-én, délelőtt 11 órakor tartsa s annak napirend­jére tűzessék ki 1. az indemnitásról szóló törvény­javaslat folytatólagos tárgyalása; 2. a székesfő­város törvényhatósági bizottságának ujjászerve­zésévől szóló törvényjavaslat tárgyalása. Méltóz­tatnak e napirendi javaslatomhoz hozzájárulni! (Igen!) Ha igen, ilyen értelemben mondom ki a határozatot. Szakács képviselő ur személyes kérdésben jelentkezett szólásra, de minthogy nincs jelen, később fogom felszólítani. Következnek az interijelláeiók. Ki az első. interpelláló? Bartos János jegyző: Zsirkay János! (Fel­kiáltások: Nincs jelen!) Elnök: A képviselő ur nincs jelen, interpel­lációja töröltetik. Ki a következő interpelláló 1 ? Bartos János jegyző: Propper Sándor! Elnök: A képviselő ur nincs jelen, interpel­lációja töröltetik. Bartos János jegyző: Dénes István! Dénes István: T. Nemzetgyűlés! Interpellációm első felére Békés vármegye közigazgatási szervei­nek törvénytelen elj miatt lett volna szükség. Minthogy azonban a belügyminister úrtól Ígéretet kaptam, hogy haladéktalanul intézkedik és a ma­gyarországi munkáspárt tótkomlósi csoportjának otthonát a zár alól fel fogja oldatni, interpellációm­nak ezt a részét függőben tartom addig, amig az intézkedés megtörténik. Elnök: Figyelmeztetem a képviselő urat, hogy interpellációt nem lehet részletekben függőben tar­tani. Interpellációját majd újonnan kell be­jegyeznie. Dénes István: Én az interpellációmból azt mondom el, amit szükségesnek tartok. Elnök: A képviselő urnák ez teljesen jogában áll, de nincs jogában az interpelláció egyik részét most elmondani, másik részét pedig elhalasztatni. Dénes István: Ez iránt most nem intézek interpellációt a belügyminister úrhoz. A békés vármegyei közigazgatási szerveket bizonyos mánia szállta meg az utóbbi időben. Ez az üldözési mánia pedig onnan származik, hogy Békés vármegye volt főispánja, ez a kitűnő üzlet­ember, aki már nem főispán többé, jónak látta, mielőtt eltávozik Békés vármegye éléről, belerúgni a békés vár megyei földmunkásságba, különösen pedig a magyarországi munkáspártba. Ez a főispán tudomásom szerint hazug jelentést küldött fel a belügyministeriumba ... Elnök : A képviselő urat ezért a kifejezésért rendreutasítom. Dénes István: ...olyan jelentést küldött fel a belügyministeriumba, amely a valóságnak nem felel meg. Természetes, hogy a belügyi kormány­zat ennek alapján intézkedett és mindenfelé meg-

Next

/
Thumbnails
Contents