Nemzetgyűlési napló, 1922. XXV. kötet • 1924.június 18. - 1924. szeptember 05.

Ülésnapok - 1922-304

76 'À nemzetgyűlés 304. ütése 1924. táborral szemben,ennek kell bekövetkeznieMagyarországon is. Számoljanak le a helyzettel azok az urak, akik ezt nem szivesen látják, nem szivesen veszik. Nekik is tudomásul kell venniök azt, hogy a régi rendszernek meg kell szűnnie, meg kell változnia ; nem lehet egyszerűen csak jogcímet venni az embernek magának arra, hogy ő hivatott népvezérnek, hivatott államférfinak tartsa magát ; meg kell barátkozni azzal a gondolattal, hogy csak az lehet államférfi, az lehet népvezér, akit a nép erre predesztinál, akit a nép ezzel megbiz, (Dénes István: Méltónak tart!) és akit méltónak tart erre. A mulban az volt a helyzet, hogy azt mondották, hogy a politika az urak dolga. Miért foglalkoznak a politikával a dolgozó társadalmi rétegek ? Majd elintézik a politikumot az urak, a munkások csak dolgozzanak. Erről le kell mindenkinek mondani, inert az az idő már elmúlt. Ha nem lett volna a négy és féléves háború, ha nem lettek volna a különböző forradalmak, a kulturállarnokból a feltörekvő munkásosztály szelleme és gondolata még akkor is áthatott és áthatolt volna az ország határain — ez egészen bizonyos — a magyar kinai falat áttörte volna ; még akkor is le kellett volna számolnia a magyar uralkodó társadalmi osztálynak azzal, hogy a vezető szerepből azt a bizonyos részt, amely a dolgozó társadalmi rétegeknek jár, le kell adnia, ebből neki engednie kell. A háború és a forradalmak után pedig már vita tárgya sem lehet szerintem egyetlen józanul gondolkodó embernél sem, hogy a régi rendszert és a régi állapotot, az úgynevezett hivatott vezérséget fentartani nem lehet, hanem ezt a vezető szerepet, ezt a vezérséget meg kell osztani a munkásosztállyal, a dolgozó társadalmi rétegekkel is. Amikor mi figyelmeztetjük az egységespártot ós a kormányzatot arra, hogy tessék ebben az országban olyan közállapotot teremteni ugy gazdasági, mint politikai és közerkölcsiségi téren, amely valóban ennek az országnak és az ország lakosságának javát szolgálja, nagyon sokszor találkozunk azzal a váddal, hogy a magyar munkás nem olyan, mint a külföldi; külföldön, Angliában, Dániában, Németországban, Hollandiában, lehet a szociáldemokratákkal közösen politikát csinálni, ott lehet az ország újjáépítése érdekében közös munkát kifejteni, ellenben Magyarországon nem, mert mi egészen más szőrű emberek vagyunk. (Szabó Imre: Zsidók a vezérek!) Megnyugtathatom a t. Háznak minden tagját afelől, hogy a külföldi uralkodó társadalmi osztályok és a külföldi kapitalisták ugyanazt mondják azokban az országokban az ottani munkásoknak s az ottani szociáldemokratáknak. E tekintetben nincsen különbség. Ök dicsérnek minket és az itteni urak dicsérik azokat. Pedig a valóságban egy a célunk. A cél az, hogy a dolgozó társadalmi rétegek az őket megillető helyet ugy a politikában, mint pedig az egész társadalmi élet minden pontján elfoglalhassák. A cél egy, s ez elől kitérni nem lehet; ezt legfeljebb ideig-óráig lehet útjában feltartóztatni, de minél hosszabb ideig tartóztatják fel, amikor kötelékeitől bármilyen oknál fogva megszabadul, annál rohamosabban, annál nagyobb rohamban és annál nagyobb vehemenciával törtet előre és túlhaladja azt az utat is, amelyet egyébként lassú lépésekkel tett volna meg. Már pedig, amennyiben mi a fokozatos fejlődés hivei vagyunk, jogot formálunk ahhoz, hogy legalább ebben a kérdésben — másban nem is kérjük — a tanácsot tőlünk elfogadják. Méltóztassanak a szociális nyomorúságot megszüntetni, méltóztassanak a munkásságot az őt méltán megillető politikai jogok birtokába juttatni, méltóztassék az államnak minden kincsét és javát, évi június hó 21-én, szombaton. amelyet állampolgár egyáltalában élvezhet, élvezhetővé és hozzáférhetővé tenni a dolgozó társadalmi rétegeknek is, mert ha nem és ebből nem tudom mikor, de valami kirobbanás történik, akkor ne méltóztassanak ezért bennünket felelőssé tenni. Méltóztassanak megengedni, hogy végezetül hivatkozzam egy nem szocialistának a szavaira. Egy sárga újságlap, amely évek óta van birtokomban, most újra kezembe került. Herceg Windischgrätz 1916-ban itt, az akkori országgyűlésen egy zárt ülésen tartott beszédet. Abban az időben az újságok nem Írhatták ezt meg, még magát a beszédet sem irták le, mert zárt ülés volt, azóta azonban az illető herceg ur könyvben adta ki akkor elmondott beszédét és megirta, hogy mit mondott azon az országgyűlésen. Ebből a könyvből átvette az újság is az ő beszédét, amely elhangzott 1916 szeptember 15-ikén, a képviselőház zárt ülésén. A lap ennek a beszédnek következő részletét szó szerint idézi; ugy látszik azért, mert maga a könyvi ró, a herceg is fontosnak tartja. Nagyon szemléltető és érdekes azért, hogy mindenkinek emlékezetébe idézzük ezt a beszédet (olvassa) : »Meggyőződésem szerint még egy rendkívül fontos kérdést kell hangsúlyoznom és ez azokra a társadalmi átalakulásokra vonatkozik, amelyekkel a háború befejeztével számolnunk kell. Azt hiszem, becsülettel bevallhatjuk, — és ehhez kétség sem fér — hogy a legsúlyosabb véráldozatot, a legsúlyosabb anyagi áldozatot a nép szegényebb rétegei hozták.« Aki ezt mondta, az nem munkás, nem szociáldemokrata, hanem Windischrätz herceg. Nem akarom az egész cikket felolvasni, csak még a következő részletet olvasom fel, továbbmenve (olvassa): »Uraim, a kormány nagyon rideg álláspontot foglalt el a hazatérő katonák választójoga tárgyában. Annál kevésbé érthetem ezt, mert egy időben korrnányprogramm volt a választójog széleskörű kiterjesztése. Egy azonban bizony os

5> az, hogy a hadból hazatérő tömegeket nem fogja kielégíteni ez a választójog, hogy többé nem hajolnak meg szó nélkül egy rövidlátó politika, egy velejében romlott rendszer vezérlete előtt. S azok a tömegek majd nem tesznek különbséget a többséghez tartozó t. képviselőtársaink között, és közöttünk s mind valamennyiünket elsöpörnek. S én vagyok az első, aki becsületesen bevallom, hogy ha minket elsöpörnek helyünkről, nem teszik ezt jogtalanul.« (Pikier Emil: Sajnos, nem söpörtek el, az a baj!) Amint mondám, ez nem egy szocialista ajkáról hangzott el, hanem ugy látszik ez a rnagasrangu herceg ur már a háború kellős közepén érezte a vihar szelét, előrelátta és tudta azt, hogy be fog következni valami és előre figyel' meztette az akkori kormányzatot, hogy tessék a harctéren küzdő szegény néprétegek szenvedéseiből fakadó ellenszenvet és gyűlöletet valamiképen lecsapolni. Ö, amiként beszédéből kitűnik, ezt olymódon óhajtotta, hogy választójogot adjanak nekik és demokratikus földbirtokreformot hajtsanak végre. Az akkori politikusok és az akkori kormány nem voltak hajlandók elfogadni ezt a bölcs tanácsot ( Vanczák János : Mindig vakok voltak!) és a példa mutatja, hogy ennek folytán mi következett be. Ne méltóztassék csodálkozni azon sem, hámi igyekszünk visszaverni azokat a sokfelől jövő támadásokat, amelyek a forradalomból keletkezett bajok előidézéséért reánk akarják hárítani a felelőséget. Mi tudjuk, hogy ha már a régi Magyarországon a háború előtt is előrelátó kormányzati politika folyt volna, nem következett volna be az a kalandos hadjárat sem, amely sok esetben ismétlődött ebben az országban, de nem