Nemzetgyűlési napló, 1922. XXV. kötet • 1924.június 18. - 1924. szeptember 05.

Ülésnapok - 1922-304

A nemzetgyűlés 304. ülése 1924. az oka ? Nem akarok gonoszságot vagy rosszakaratot feltételezni, de legalább is tájékozatlanságnak vagy egyoldalúságnak kell ezt minősitenem. Ebből szintén az látszik, hogy a munkaadóknak, a tőkéseknek javára minden paragrafust el lehet esürni-csavarni, viszont ha a munkásérdekek védelméről van szó, mindig lehet olyan paragrafust találni, amely mögé az illetékes körök elbújhatnak és egyszerűen lerázhatlak nyakukról azt a kötelezettséget, amelyet teljesiteniök kellene. Sajnos, a kereskedelmi tárca körül igen sürün találkozunk ezzel. Menjünk tovább Ezer és ezerféle panasz hangzik el az adóbehajtások miatt. Ebből a körből is csak néhány esetet akarok a sok közül kikapni. Hogyan történik pl. a forgalmi adó ellenőrzése és behajtásai A kereskedők, az iparosok az egész országban panaszkodnak a forgalmi adó behajtási rendszere ellen. Ha jól tudom, épen tegnap küldöttség is járt a minister urnái azzal a kéréssel, hogy változtassa meg a rendszert és átalány formájában állapitsák meg a forgalmi adót, hogy a kereskedő emberek ne legyenek kitéve annak a mérhetetlenül nagy szekatúrának, aminek a forgalmi adóellenőrük részéről állandóan ki vannak téve. Szemléltető eseteket is tudok felemliteni. Á forgalmi adóellenőröknek egész bucsujárása megy végbe egy-egy vendéglőben, természetesen mindig ugy, hogy a szereplők felváltják egymást. Az egyik megiszik egy fröccsöt, a másik egy pohár sört, és a szegény vendéglős kénytelen jóban lenni velük, mert akármilyen pontosan rójja is le forgalmi adóját, lehet módot találni, hogy belekapaszkodjanak és megbüntessék. A kereskedőknek, az iparosoknak tehát érdekében áll, hogy jóban legyen a forgalmi adóellenőrökkel. Olyan mérhetetlen visszaéléseket látunk ezen a téren, amelyeket elmondani, lefesteni sem lehet, azokat látni kell és szemléltetően kell kitapasztalni. Az adónemeket utóvégre nem azért vezetik be, hogy a polgárokat a gyónszekálják velük, hanem, hogy az állam részére bevételi forrásokat teremtsenek. A végrehajtás formája is olyan kérdés, amelyet helyes alapra kell helyezni, mert az adókkal egyébként is agyonterhelt polgárságot nem szabad még az adóbehajtáskörüli ellenőri teendőkkel is agyonszekálni és még ellenszenvesebbé tenni azt az adót, amely bizony amúgy sem örvend valami nagy népszerűségnek. Arra vonatkozólag, hogy mennyi kullancs, illetőleg felesleges, odatapadt ember lóg az adóbehajtás és adóellenőrzés körül, legyen szabad megemlitenem többek között egy esetet, amelynek szemtanuja voltam. Bemegy egy vendéglőbe három hatalmas, vállas férfi, olyan vállas emberek, hogy ha a vállukat — hogy képletesen fejezzem ki magamat — a nemzetgyűlés háza alá támasztanák, ki tudnák emelni a sarkából. — »Jó napot kivánok.« — »Adjon Isten.« — »Kérem, hogyan állunk a tisztaság dolgában!« — t. i. ezek tisztaságot ellenőrző bizottság voltak. Bemennek az étterembe: tiszta a padló, nagyon gyönyörűek, tiszták a tükrök, az asztalok, stb. rendben van minden. Bemennek a konyhába, vizsgálják az edényeket: minden ragyog a tisztaságtól. Egyszerre az egyik kis literes lábast talál, amelynek zománca belülről le van pattanva. »Hah! Megfogtuk, gyerünk ! « Minden rendben volt, de mégis találtak valamit. Mi történik ezután? Elveszik a lábast, mint deliktumot. Az egyik hatalmas ember ir egy cédulát, hogy holnap, ennek a hónapnak enyedikén X. Y. vendéglős tartozik ezzel az edénnyel megjelenni ebben és ebben a hivatalban. A másik spárgát vesz elő a zsebéből keresztülszúrja a papiroson évi június hó 21-én, szombaton. 73 és ráköti a lábas fülére. Azután következik a harmadik — hogy szerepét mindenik kellőképen betöltse — s ez elővesz a táskájából valami forgószerü eszközt, amivel a spárgát hozzáerősiti a lábashoz, illetőleg leplombázza. Mindehhez három hatalmas ember kellett. Ha nem volna olyan tragikus, igazán kacagnia kellene az embernek ezen, mert tényleg kacagnivaló. Kérdem én, mi szükség van erre 1 (Barthos Andor : Ez igaz !) Nem az ellen van kifogásom, hogy az üzemeket ellenőrzik, mert ezt szükségesnek tartom, hiszen vannak kapzsi emberek, akik a tisztaságra, közegészségügyre nem adnak semmit, csak a saját maguk anyagi érdekeit tekintik; de el lehetne ezt másképen is intézni. Ez az eset szeget ütött a fejembe s elgondoltam: Uram Isten, hát azért kell ezt a sok adót fizetni, azért döglik bele ennek a szerencsétlen országnak lakossága az adóterhekbe, mert ilyen léhütőket — bocsánatot kérek, akármilyen hivatalos funkciókat végeznek is, azt mondom dologtalan embereket — kell az államnak eltartani az állampolgárok pénzén ? Mondtam, hogy mindegyik tárca köréből csak néhány esetet akarok kiragadni. Térjünk át most a belügyministeriumra és a bürokráciára, (Rothenstein Mór : Ez a legszebb tárca !) Az állami hivatalokban uralkodó bürokrácia szintén egyik oka azoknak a rettenetes kiadásoknak és adóterheknek, amelyekkel számolnunk kell. Itt van a kezemben egy r elég neves polgárembernek elkeseredett beszéde. Becsey Antal, aki a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarának egyik tekintélyes tagja, a szanálási törvényjavaslat tárgyalása idején tartott ülésen a magvarországi ministeriumokban meghonosodott bürokrácia jellemzésére többek között a következőket mondja. Nem olvasom fel az egészet, mert nem akarom az időt húzni (olvassa): »Magyarország mindig hires volt az ő bürokráciájáról. A kommunisták, akik pedig annyira ordítoztak' a bürokrácia ellen, oiyan bürokráciát csináltak, amilyen a világon nem volt. De ne vegyék cinizmusnak, ha azt állitom, hogy olyan bürokrácia, sem akkor, sem azelőtt nem volt még a világon, mint amilyen ma nálunk van.« (Igás! Úgy van!) Csak arra akarok e tekintetben rámutatni, hogy olyan panaszok érkeznek az ipari érdekeltség köréből, hogy egy közszállitásból eredő számlának például a honvédelmi minisztériumnál rövid utón való elintézése során ez a számla az illető osztályban 89 kézen megy keresztül. (Derültség.) Ha azonban a legkisebb kétség merül fel a számlával szemben, akkor az már 110, sőt 210 kézen is keresztülmegy. Panaszkodik továbbá, hogy az iparosok panaszai százával érkeznek be az iparkamarához az ellen, hogy a közszállitásokból származó számlaköveteléseiket hosszú hónapokon keresztül nem tudják végrehajtani, illetőleg nem tudják a nekik jogosan járó összeget a különböző ministériumoktól épen a bürokrácia túltengése következtében megkapni, ami a mai időben, amikor a pénz értéke napról-napra változik, bizony súlyos anyagi veszteséget jelent az iparos számára. Ha nem is igaz száz százalékig az, amit ez az egyébként komoly ember a kamara ülésén a bürokrácia jellemzésére elmondott, kétségtelen tény, hogy a bürokráciának olyan túltengésével találkozunk minden ministeriumban, minden hivatalban, amivel nem hinném, hogy más államokban találkoznánk. Fen jártam a belügyministeriumban, dátum szerint kerestem olyan okmányokat, amelyeket évekkel ezelőtt adtam be. Az iratoknak hire-hamvát sem lehet találni; sem az iktatóban, sem az irattárban senki felvilágosítást adni nem tud. (Rothenstein Mór: De rend van!) Egyik ajtótól a másikon kell az embernek ki- és ir