Nemzetgyűlési napló, 1922. XXV. kötet • 1924.június 18. - 1924. szeptember 05.
Ülésnapok - 1922-303
À nemzetgyűlés 303. ülése 1924. igy arra kérem előttem felszólalt képviselőtársamat, méltóztassék eltekinteni ez alkalommal attól, bogy beszédére reagáljak. (Zaj a H ás minden oldalán.) Elnök: Kérem a képviselő urakat, méltóztassék csendben maradni! Kábák Lajos: Az előttünk fekvő tövényjavaslat szerintem röviden elintézhető. Véleményemet is röviden kifejezésre juttathatnám és egyszerűen úgyszólván egy mondatban kijelenthetném azt, hogy miután a kormánnyal szemben bizalmatlan vagyok, ezt a törvényjavaslatot nem fogadom el. Szükségesnek tartom azonban, hogy e rövid idő alatt bizalmatlanságomat megfelelő indokkal is támogassam. így elsősorban ki akarok térni arra, ami a mai napon is tanácskozás tárgyát képezte s ami az egész ellenzék részéről a bizalmatlanság egyik főoka, hogy a kormány nem törekszik arra, hogy a megalkotott és törvényerőre emelkedett törvények végre is hajtassanak. így elsősorban a földbirtokreformról s az ezzel kapcsolatos novelláról vagyok kénytelen egynéhány tényt megáltapitani annak igazolására, hogy ezt a törvényjavaslatot tényleg nem hajtják végre, ennek végrehajtása elé a lehető legnagyobb akadályokat görditik. Maga a földbirtokrendező biróság olyan nehézkesen dolgozik és kinn a falvakban a jegyzők olyan akadályokat görditenek a földigénylők elé, hogy földhöz jutni csak a legritkább esetben vagy talán sohasem fognak. Nekem, választókerületemből, már több izben volt alkalmam ilyen panaszokat meghallgatni. Voltam bátor ezeket a panaszokat eljuttatni a földmivelésügyi minister úrhoz is, de eljártam a földbirtokrendező biróságnál is és sajnálattal kell kijelentenem, hogy sem a földmivelésügyi minister urnái, sem a földbirtokrendező biróságnál nem tudtam semmiféle eredményt elérni, s igy kénytelen vagyok itt ezt az alkalmat megragadni, hogy szóvátegyem, azokat az igazságtalanságokat, amelyek e téren történtek. Gyermely községről akarok itt beszélni s rá akarok mutatni egy olyan eklatáns példára, amely az akadályokat világítja meg, hogy hogyan és mi képen ütik el a földigénylőket a jogos földhözjutástól. Ebben a községben már 1922-ben elkezdték a földbirtokreform végrehajtását s annak ellenére, hogy már akkor elkezdték, még a mai napig sincsenek a legsúlyosabb sérelmek elintézve. Nevezetesen ez az a kérelem, amelyet eljuttattam a minister úrhoz és ebben a kérelemben az volt, hogy azokat juttassák földhöz, akiket jogtalanul kirekesztettek a földhöz juttatandók közül, mert igazságtalan rendelkezés alapján rekesztették ki őket. Akkor ugyanis, mikor az _ igénylők összeírása történt, a falu jegyzője, a jegyző ur olyan kijelentéseket tett a föld bérletére, annak megváltására vonatkozólag, hogy a legtöbb, úgyszólván földhözragadt szegény ember megijedt azoktól a feltételektől és nem merte azokat vállalni. Tendencia volt a feltételek súlyos megszabásában, mert a jegyző urnák akkor egyáltalában még fogalma sem volt arról, hogy milyenek lesznek a feltételek, s mégis már előre elriasztotta az igénylőket, mert a feltételek hallatára számosan visszariadtak azoktól és elállottak az igényléstől. Amikor aztán kiszállott a föidbirtokrendező biróság és megállapította a feltételeket, akkor látták ezek a szegény emberek, hogy mennyire be vannak csapva, mennyire félrevezették őket, hiszen azoknak a feltételeknek ők is eleget tudtak volna tenni és fen tartották volna igényüket, ha nem történt volna meg más módon felvilágosításuk. Amikor aztán látták, hogy egészen szépen vállalni tudták volna kötelezettségüket, számot tartottak arra, hogy újra vegyék fel őket az igénylők közé. Sem a minister urnái, év% június hó 20-án, pénteken. 59 sem a földbirtokrendező bíróságnál történt eljárás nem járt eredménnyel, pedig határozott tudomásom van arról, hogy abban a környékben igen nagy terjedelmű birtok van. Ott van herceg Metternichnek nagykiterjedésű birtoka, amelyből még ma is olyan nagy földterület áll rendelkezésre, hogy bőségesen ki lehetne belőle elégíteni a földigényiőket, és még sem elégítik ki őket. A földbirtokrendező biróság innen-onnan két esztendő óta huzza-halasztja ennek az ügynek az elintézését, és ezek a szegény emberek az egyik esztendőt a másik után várakozásban és reménykedésben töltik el. Pedig fontos kérdés ez. Azt hiszem, sokunknak volt már alkalma hallani e téren panaszokat. Én szemtől-szembe hallottam azokat a keserű megállapításokat, amikor meglett korú emberek szintén meglett korú fiaikkal oda állottak elém és azt mondták: Akkor, amikor elmentem a háborúba, amikor elküldtek bennünket a háborúba védeni a hazát, nem állítottak semmiféle feltételt elibénk, hanem ígéretet kaptunk, hogy a haza nem fog rólunk megfeledkezni; most itthon vagyunk, teljesen vagyontalanul, csaknem foglalkozás nélkül és nem akarnak bennünket a törvény értelmében kielégíteni, pedig mi annak idején nagyon megfelelő módon szolgáltuk a hazát. Ezek a keserű kifakadások, ezek a keserű megállapítások teljesen jogosak és épen ezért nemcsak én vagyok bizalmatlan a kormány iránt, hanem bizalmatlan a falu népe is, amely ilyen kirekesztésben részesül. A falu népe is bizalmatlanul nézi azt a kormányzást, amely ebben az országban folyik, mert az a nagybirtoknak kedvez, a nagybirtokot akarja a maga egészében megtartani. Az ügyeknek ilyen módon való elhúzása csupán azt szolgálja, hogy az a földigénylő jogos földjéhez soha hozzájutni ne tudjon. De tovább is lehet menni e panaszok terén. Végigjártam az egész választókerületemet, s csaknem kivétel nélkül valamennyi községben ez a panasz. Ha például a hadirokkantak részére juttatandó házhelyek kérdését vizsgálom, ott is igen súlyos állapotokat találok. Azt láttam, hogy a hadirokkant nagynehezen megkapta ugyan házhelyét, arról azonban nem gondoskodtak, hogy az a hadirokkant valamelyes módon — akár állami kölcsön nyújtásával, akár máshogyan — fel is tudja építeni kis viskóját. Házhelyét nem tudja müvelés alá venni, mert az nem akkora földterület, hogy abból megélhetne, az csak házhelynek való terület. Egyik-másik faluban tehát kiosztották ugyan a házhelyeket, de házat nem tudnak az illetők ráépíteni, mert megfelelő intézkedésekkel ezt nem teszik részükre lehetővé, ugy hogy annak, aki a háborúban rokkant meg, aki a háborúban vesztette el munkaképességét, akinek testi épsége 50—80—100%-ban megrongálódott, még a lehetősége sines meg arra, hogy kölcsön utján, vagy más módon házát felépíthesse, s igy legalább otthont találjon. De más dolgokat is volt alkalmam e téren látni. Egyes községekben például ugy csinálták meg a házhelykiosztást, hogy olyan területeket osztottak ki házhelyeknek, amelyek a vasút mentén vannak. Tudvalévő dolog, hogy a vasúthoz közel kis falusi házakat, amelyek jobb esetben zsindellyel, rosszabb esetben zsúppal vannak fedve, nem lehet építeni, mert a legkisebb szikra is könnyen felgyújtja azokat, vagy a bennük lévő gyúlékony anyagokat. Ezek a szegény emberek tehát szintén abban a helyzetben vannak, hogy van ugyan házhelyük, de nem mernek építkezni, mert olyan rossz helyet adtak nekik, hogy veszélyes számukra az építkezés. (Propper Sándor: Majd jót adnak! Olyan fiuk ők!) De más panaszokat is hallottam, amelyekkel különböző falvakból fordultak hozzám. Különösen