Nemzetgyűlési napló, 1922. XXV. kötet • 1924.június 18. - 1924. szeptember 05.

Ülésnapok - 1922-303

HO A nemzetgyűlés 303. ülése 1924. évi június hó 20-án, pénteken. az egyik legnagyobb község panaszát akarom feltárni, ezt is azért, mert ebben az ügyben is eljártam több mint egy esztendővel ezelőtt a földmivelésügyi minister urnái, de mai napig sem történt benne abszolúte semmi. Bánhida község évtizedek óta panaszolja és hiányolja a közlegelőt. Azt hiszem, nem kell magyaráznom, mit jelent az, ha egy községnek nincs közlegelője. Bánhida községnek, ennek a 8000 lelket számláló községnek pedig nincs közlegelője. Hiába kérjük a minister urat, hogy járjon közben a földbirtokrendező bíróságnál s ezáltal tegye lehetővé, hogy a földreform révén a község közlegelőhöz jusson. Ez a község is olyan helyzetben van, hogy a környékéhez tartozó földterület gról Esterházy birtoka. Meg is jelöltük a közlegelő céljaira alkalmas helyet, de — nem tudom, a gróf ur érdekeinek megvédése falu népének további sanyargatása céljából-e — az ügynek tudatos, bűnös elhúzása folytán ebben az ügyben sem történt eddig semmi intézkedés. Tudvalévő dolog, hogy a közlegelő hiánya az állatállomány rovására megy, mert ha az a gazdaember, akinek két tehene van. nem tudja kihajtani állatját a legelőre, hanem egész esztendőben istállóban kénytelen tartani, akkor bizonyos, hogy csak egyet fog tartani, s a végén még azt az egyet is kénytelen eladni, mert istállóban tehenet tartani egész esztendőn keresztül nem lehet, szükséges, hogy kihajtsák a legelőre. De nemcsak ez az egyetlen község, ahol nincsen közlegelő. A napokban jártam Vértessomló községben, amelynek jegyzője átiratot átirat után küldözi a földbirtokrendező bírósághoz azzal a kérelemmel, hogy tegye lehetővé a közlegelő megteremtését, mert a falu kisgazdatársadalma nem birja már ki közlegelő nélkül az állapotot. Nem történik azonban semmi; hiába minden közbenjárás, minden marad a régi állapotában. Ez az egyik oka annak, hogy a kormány iránt bizalmatlan vagyok s a tárgyalás alatt lévő törvényjavaslatot nem szavazhatom meg. De van egy másik okom is. Kár, hogy ilyen kevés idő áll rendelkezésemre, mert igen sok indokot tudnék felsorakoztatni, amelyekkel bőségesen alá tudnám támasztani bizalmatlansági álláspontomat. Ez alkalommal csak egy másik, szintén fontos indokot akarok megemliteni. Igaz, hogy talán erre azt mondják a képviselő urak, hogy már többször beszéltem erről. Annak ellenére, hogy már ismételten beszéltem erről, beszélni fogok róla annyiszor és addig, ahányszor és ameddig erre alkalom kínálkozik, és beszélni fogok róla mindaddig, amig ebben a kérdésben intézkedés tényleg nem történik. Ez a kérdés a dolgozó társadalomnak helyzetével és sorsával függ össze. A szanálásról beszélünk most már húsvét óta. Tető alá került a szanálási törvényjavaslat, törvényerőre emelkedett, és most már ennek értelmében akarják szanálni az egész országot. (Baross János: Ordit már minden a szanálástól!) Az állami tisztviselők fizetésrendezeséről, szóval az állami tisztviselők szanálásáról is szó van, ez is folyamatban van. (Baross János : Azoknak is fáj!) Hogy miképen fog elintézést nyerni, azt ebben a pillanatban nem tudom, egyet azonban tudok, azt, hogy nagy általánosságban a dolgozó társadalomnak, tehát a munkásságnak sorsa szanálva, rendezve nincs. Hiába mondta itt nekünk a ministerelnök ur, hogy a nemzetgyűlésnek nem tartozhatik feladatai közé az ipari munkabéreknek megállapítása; én ezzel szemben ismételten hangoztatom, hogy igenis a nemzetgyűlésnek kellene ebben a tekintetben valamilyen álláspontra helyezkednie, a nemzet" gyűlésnek kellene kimondani azt, hogy a megélhetéshez minime mekkora összeg szükséges, tehát legalább ennyit kell fizetni, és a nemzetgyűlésnek kellene szerintem megállapítania azt, hogy az életviszonyok drágulásának arányában kell a fizetéseket, a béreket is emelni. Mindaddig, amig ez meg nem történik, szanálásról itt ne beszéljen senki. Nem elegendő a szanálást csak ugy végrehajtani, hogy megállapitják az adókat, az adófizetők terheit és nem törődnek azzal, hogy vájjon ezeket a terheket miképen fogják az adófizetők kinyögni és elviselnil Megmondottam már a szanálási törvényjavaslat vitájának alkalmával, hogy amennyiben nem törődnek ezzel a kérdéssel, ha e kérdésben a törvényhozásnak nincs kialakult véleménye, álláspontja — méltóztassanak beszédem ezen részének utánavizsgálni — akkor ez már a legközelebbi hónapokban, már május, június hónapok olyan harcokat fog eredményezni, amelyek az országra nézve közgazdasági kárt fognak jelenteni. Nem voltam én jós és mégis bekövetkezett az, amit mondottam. Itt volt a bányász-sztrájk, amely öt hétig az ország nyakába zúdult, tisztán csak azért, mert a bányaipari és a többi ipari munkáltatóknak biztatásuk volt a kormány, a nemzetgyűlés részéről, amely biztatás abból áll, hogy csinálhatnak azt, amit akarnak, az ő munkásnyuzásukba sem a ministertanács, sem a nemzetgyűlés nem avatkozik bele. Ennek folyománya volt az, hogy öt hétig kellett több mint 30.000 embernek kint lenni az utcán. Ez a sztrájk is fényes bizonyítéka volt annak, hogy az a bizonyos teherátháritás, miről szó volt itt felelős emberek részéről olyan értelemben, hogy ha a terhek növekednek, azokat át lehet hárítani, megvalósíthatatlan. Ezeket a terheket nem lehet áthárítani, mert ha a dolgozó nép át akarja hárítani, akkor be kell szüntetni a munkát, mivel békés tárgyalásokkal a terheket átháritani nem tudja, sőt még munkabeszüntetéssel sem tudja teljesen és tökéletesen biztosítani az áthárítást. Ily módon az országra nagy közgazdasági kár háramlik. Ne méltóztassanak egyszerűen azt gondolni, hogy a tatabányai kőszénbánya társulatnak a kára az, hogy nem r tudom hány milliárd, 120 milliárd korona értékű szén nem került elő a föld alól. Kára ez az egész ország közgazdaságának és ha a nemzetgyűlés továbbra is azon az állásponton marad, amely eddig leszögezte magát, hogy a munkabérek megállapításába nem avatkozik bele, akkor az ilyen bérviszályoknak egész sorozata támad és mind több és mind nagyobb lesz az a közgazdasági kár, amely ezen a téren előáll. Természetes dolog, hogy a munkás nem tud egyebet csinálni, tárgyalással a munkáltatót nem tudja arra kényszeríteni, hogy a terheket, illetőleg azoknak egy részét átvegye, hogy az ő megélhetése biztosítva legyen. A munkásság kénytelen r a sztrájk eszközével élni. Hiába történik kísérlet itt arra vonatkozólag, hogy ujabb törvényjavaslatba foglalt intézkedésekkel akarjanak gátat vetni annak, hogy a munkásság ilyen irányban megnyilatkozhassak. Hiába akarják elzárással büntetni, az úgynevezett numero II. rendtörvényben azokat, akik sztrájkról beszélnek vagy sztrájkban résztvesznek, ezzel korántsem fogják megoldani a kérdést. Ez is egyik fő oka annak, amiért bizalmatlanoknak kell lennünk a kormánnyal szemben, mert ahelyett hogy az igazságosabb, a megnyugtatóbb módját választaná az ügyek megoldásának, fordítva történik, elmérgesiti az ügyeket és azt hiszi, hogy különböző rendszabályok alkalmazásával az üres gyomrokat meg lehet tölteni és a több fizetést áhítozó embereket ki lehet elégíteni. A törvényjavaslat ezt nem fogja elérni és ha törvény lesz is a javaslatból, merem