Nemzetgyűlési napló, 1922. XXV. kötet • 1924.június 18. - 1924. szeptember 05.

Ülésnapok - 1922-303

:•• A nemzetgyűlés 303. ülése 1924. évi június hó 20-án, pénteken. annak az időpontnak, amely időpontban a lovagias, becsületes és hűséges magyar nemzet barátságára, amely a külpolitikában mindig megtartotta azt a hűséget, amely az életben a legfontosabb és a legdöntőbb, néhányan rá fognak szorulni és ezt a barátságot meg fogják tisztelni és becsülni. Én ezt mind nagyon jól tudom, ez azonban nem ok arra, hogy bizonyos tekintetben ne foglalkozzam sajátmagunk, parlamentünk helyzetével és a külügyi kérdésekkel. Ha méltóztatnak végigtekinteni állapotainkon, a mi parlamentünkön, külügyi bizottságunkon, külügymini stereinken esztendőkön keresztül, azt méltóztatnak látni, hogy ez a parlament külügyekkel sohasem foglalkozott. Nem a parlamentet hibáztatom elsősorban, hanem feltétlenül hibáztatom azokat, akik hivatva vannak, hogy az ország sorsával folyton foglalkozzanak és az ország sorsa felett őrködjenek, és akiknek kötelességük, hogy egyszersmind a parlamentet is foglalkoztassák, hogy a parlament is képes legyen Ítéletet alkotni és Ítéletet mondani. Feltétlenül hiszem és tudom is, hogy a parlamentnek akárhány tagja van abban a helyzetben, hogy erudiciójánál, fejlődésénél, a tudományoknál és ama készültségnél fogva, amelyet hosszú esztendőkön keresztül szerzett, a nemzet javára gyümölcsöztesse képességeit. Ámde itt nem lehet, itt sohasem jutunk abba a helyzetbe, hogy valamiképen gyümölcsöztessük ezeket a dolgokat. Méltóztatnak látni a körülöttünk lévő parlamenteket és méltóztattak látni a régi időben, a háború előtti időben volt balkán parlamenteket. Még a balkán parlamentek is, az ő embereik, vezető politikusaik, pártpolitikusaik is sokkal jobban, gyökeresebben, alaposabban Ítélték meg a külpolitikai és külügyi helyzeteket, mint a magyar parlament. A magyar parlament — miután a magyar nemzet sohasem volt abban a szerencsés helyzetben, hogy erejét ezen a téren kifejthesse, — le volt szorítva, a magyar kabinet tagjai között nem ült külügyminister, sohasem láttuk szemtől szembe; akárhányszor olyan ember volt a külügyminister, aki a magyar viszonyokról rendkívül keveset tudott, aki rendkívül kevéssé ismerte a magyar politikát, a magyar embereket, a magyar nemzetet, a magyar nemzet inspirációit, a magyar nemzet gondolkodását, a magyar nemzet tanult poJitikusait, azokat a főket, akik folyton haladtak és előbbre mentek. Ezeket nem ismerte. Jelenleg azonban már régóta van külügyministerünk ós külügyi bizottságunk; ez a külügyi bizottság azonban sohasem jön össze, nem tárgyal semmit. Méltóztatnak nagyon jól tudni, hogy Prágában milyen rendkívül sokat foglalkoznak külügyi dolgokkal és hogy a prágai külügyek vezetője mennyire t iparkodik saját gondolkodásának, meggyőződésének és útjainak barátokat szerezni, azokkal előrehaladni és a nemzetben is bizonyos hangulatot teremteni, a nemzetet vinni és f el világosítani. Nagyon jól tudom, — ismétlem — hogy a nemzet súlyos és nehéz körülmények között van, de a magam részéről nem tudom helyeselni azt, hogy a külügyi tárcát és a külügyi bizottságot hagyjuk teljesen elsorvadni, hogy parlamentünket és nemzedékünket nem informáljuk semmiképen sem, nemzedékünket nem vonjuk be semmibe és mindenből rendkívül nagy titkot csinálunk. Nagyon is elhiszem, hogy a külügyi vezetésnek sok titka van, de azt is nagyon hiszem, hogy okos ember minden szituációban tud beszélni, tud felvilágosítást adni a pártoknak, a parlamentnek, a nemzetnek hasznára tud lenni, amellett, hogy a titkokat is becsületesen meg tudja őrizni. Feltétlenül szükségesnek látnám, hogy etekintetben valami változás álljon be; kezdjünk komoly, megfelelő, becsületes parlamenti életet a külügyi kérdésekben. Lássuk szemtől-szembe azokat, amik bennünket elsősorban érdekelnek. Nagyon jól tudom, hogy van akárhány külügyi szervünk, akit én saját szempontomból nem tudok akceptálni atekintetben, hogy jól tudná képviselni a nemzet érdekeit. (Petrováez Gyula: Például a vatikáni követ!) Nem beszélek a vatikáni követ tisztelt személyéről, volt azonban szerencsém többekkel beszélni és közvetlenül látni őket és nem tudom elképzelni, hogy teljesen és tökéletes módon tudnának a nemzet hasznára lenni. Mondom, ismételten volt alkalmam külföldi tartózkodásaim alatt mindenféle külügyi emberünkkel és külügyi képviseletünkkel érintkezni. Nagyon elhiszem és kénytelen vagyok kijelenteni, hogy vannak közöttük elsőrangú, kitűnő emberek, akik a nemzetnek rendkívül nagy szolgálatokat tesznek, még saját vagyonuk feláldozásával is, ismereteiket teljes mértékben viszik bele a küzdelembe. Akárhányról azonban nem tudom teljes mértékben ugyanezt mondani. Itt a plénumban nem akarok ugy beszélni, mint ahogy tudnék beszélni a külügyi bizottságban, nem is akarok tovább menni ezen a téren, de feltétlenül szükségesnek látnám, hogy okvetlenül több szabad levegőt hozzunk be ezekbe a kérdésekbe és a külügyi bizottságban sokkal többet tárgyaljunk ezekről a dolgokról. (Haller István: És a diplomáciába több demokráciát!) Én csak egyik-másik rendkivüli kiáltó tényre akarok rámutatni. Mi bizonyos dolgokról csak az újságokból értesülünk s én attól fétek, hogy a magyar külügyminister ur is csak az újságokból értesül bizonyos szerződésekről, bizonyos olaszországi szerződésekről — Eapalló és Belgrád — attól félek, hogy ezekről csak az újságokból értesül. Azt hiszem, hogy épen azokon a pontokon, ahol a nemzetnek legvitálisabb érdekei vannak, azokon a helyeken, ahol a magyar nemzet érdekében a legtöbbet tenni lehetséges és legtöbbet kell tenni, feltétlenül sokkal többet kellene tenni, mint amennyit a jelen körülmények között tesznek. Rámutatok egy másik tényre. Nemrég olvastuk, hogy a magyar gépgyár és gondolom az állami üzemek a mozdonyok szállitása tekintetében elvesztették a bolgár piacot. Elveszítjük mi a bolgár piacot? — azt a bolgárt veszítjük el, aki mellettünk küzdött a háborúban, akivel együtt küzdöttünk mint testvérek és akivel szemben nem lett volna mi sem könnyebb, mint bebizonyitani, hogy érdekeink együvé tartoznak és tartsunk ki egymás mellett. Kell, hogy az a benyomásom legyen, hogy ezekért a tényékért valakinek felelősnek kell lennie a nemzet előtt, a nemzet plénumában, a nemzet nemzetgyűlése előtt. (Az elnöki széket Zsitvay Tibor foglalja el.) Azt mondják, hogy helyzet, amelyben vagyunk, rendkívül súlyos és hogy nagyon szerény politikát kell folytatni. Én azonban utalok egy szomszéd államra, amely nézetem szerint semmivel sem volt jobb helyzetben, mint mi, amely szomszéd állam anyagilag, erkölcsileg és területileg is rendkívül nyomott és nyomasztó légkörben élt. Ebben a szomszéd államban mégis sikerült az egyes vezető egyéniségeknek nagyobbszerü szabad teret biztosítani. Azt az egyet én elismerem — és ahol elismerés já**, ott az elismerés koszorújával jövök — hogy aministerelnök ur a nemzet külügyi képviseletében, amikor a külföldi kölcsönről volt szó, elsőrangúan vivta meg csatáját. Azt is elismerem és jelenleg is elismeréssel adózom azért, hogy Magyarország volt pénzügyministerei egymásután egyéniségük teljes