Nemzetgyűlési napló, 1922. XXV. kötet • 1924.június 18. - 1924. szeptember 05.

Ülésnapok - 1922-303

A nemzetgyűlés 303. ülése 1924. Nekem aggályaim vannak. Márpedig, ha be nem következnék, akkor az országra nézve kifejezhetetlenül súlyos helyzet állna elő. Épen egyik konzekvenciát látom a jelenlegi helyzetben. Az egész nemzetgyűlés, az egész nemzet, mi valamennyien súlyos aggodalmakkal küzdünk és állunk a tisztviselői kérdéssel szemben. A tisztviselői kérdéssel nem foglalkoztam annyira részletesen,^ mint pártom egyes tagjai, egyet azonban méltóztassanak koncedálni. Hosszú esztendők multak el az országban és mi főképen a tisztviselőkön takarékoskodtunk. Nem is voltam ennek olyannyira ellene, mert azt gondoltam, hogy minden embernek áldozatot kell hozni az országban. Azonban feltétlenül arra kellett volna törekedni a kormányzás szempontjából is, hogy a lehetőség szerint mindenki hozza meg teljesen és tökéletesen az áldozatot. (Ugy van! balfelöl.) Azonkivül ez az idő túlhosszu volt. A tavalyi esztendőnek második felében, amikor ez az állapot már rendkivül nehézzé, súlyossá és tűrhetetlenné kezdett válni, az akkori pénzügy minister tett egy lépést előre és enyhitett kissé a helyzeten, azonban a most elkövetkező állapotok kezdenek roppantul hasonlitani a múlt évi állapothoz. Méltóztassék csak figyelembe venni, hogy hány tételnél vagyunk már az aranyparitáson és hány tételben vagyunk már felette. Ezek mind oly tételek, amelyeket egyetlen ember sem tud magától elháritani, a legcsekélyebb fizetésű ember vagy akármilyen tisztviselő sem, azt kell látnunk, hogy ezidőszerint a tisztviselői karban olyan súlyos a helyzet, amilyen súlyosnak négy esztendőn keresztül nem tapasztaltam. (Strausz István: A legsúlyosabb most!) Abszolúte nem tartozom a parlamentnek ama tagjai közé, akik a tisztviselőket bármiféle szóval és bárhol is izgattam volna. (Szilágyi Lajos: Nincs olyan képviselő!) A parlament ama tagjai közé tartozom, akik folyton azt hangoztatják, hogy mindenki hozza meg az áldozatot és amint magam is hajlandó és képes is vagyok minden áldozatra, épugy elvárom minden embertársamtól, hogy áldozatot hozzon. (Helyeslés balfelől!) Ép igy elvárom ezt a tisztviselőktől is. De amidőn-azt látom, hogy a tisztviselő hosszú esztendők óta, ha csak rossz útra térni nem akart, rendkivül súlyos és nehéz körülmények közé került, pláne amilyen állapotban jelenleg van, akkor azzal szemben, amit a tegnapelőtti bankettről olvastam, azt kell mondanom: itt az ideje annak, hogy a nemzetgyűlés feltétlenül tegyen egy lépést előre és tegyen annyit, hogy a tisztviselők lelkülete olyan legyen, hogy a nemzet érdekeit továbbra is ugy szolgálhassák mint eddig. Látom, hogy az országban bizonyos krizis van a pénzpiacon, a gazdasági piacon, de tudom, hogy ez nem oly váratlan, nem is olyan átmeneti, mint egyik-másik ember gondolja. Jól tudom, hogy épen az volt az egyik oka annak, hogy a kölcsön nem sikerült nagyobb és teljesebb mértékben, hogy ez a jelenség nemcsak

t itt van meg, hanem Európának minden piacán és elérkezett bizonyos fokig Amerikába is. De különösen abban a stádiumban, amelyben a magyar nemzet van, amidőn a bankóprés megállíttatott és amidőn feltétlenül más útra kellett térnie, ezzel az eljárással bizonyos krizis együtt jár és a kettő egymástól elválaszthatatlan. A szegénységnek bizonyos nyomai feltűnnek, különösen a nemzet egyetemét tekintve. Ezért tűnik ez fel elsősorban a pénzpiacon; bizonyosra lehet venni, hogy ez a kritikus állapot a pénzügyekben és a pénzpiacokon okvetlenül több hónapokig fog tartani és ezért feltétlenül szükséges lesz, hogy maguk az ipari vállalatok is elkészüljenek erre, mert hitelt előteremteni, hitelt évi június hó 20-án, pénteken. 55 hajszolni és kapni teljes lehetetlenség lesz, amiként jelenleg Európa legtöbb államában van. Egy dolog azonban itt van, amit az előttem felszólalt szónok is emiitett; az inflációval bizo nyos gazdagodás járt együtt, bizonyos embereknek meggazdagodása és a nemzetnek szegényedése. Amidőn mi az inflációval nagyon óvatosak voltunk, ezt láttuk és figyelmeztettük az egyes embereket, akik azt gondolták, hogy többet kellene engedni ezen a téren, ezt azért tettük, mert nagyon jól tudtuk, hogy az inflációval egyes emberek tényleg gazdagodnak, mig mások, különösen a nemzetnek roppant széles rétegei a gazdagodással forditott arányban folyton szegényednek és ezáltal a nemzet ós az ország is állandóan szegényedik, mert a nemzet vagyonát és erejét elsősorban az tünteti fel, hogy a nemzet pénzének milyen értéke van ugy idebent, mint az ország határain kivül. Az a nézetem, hogy azokkal szemben, akik az utóbbi időkben az inflációból gazdagodtak és folyton arra törekedtek, hogy hajtsák és mozgassák ezt a kereket és minél jobban rábírják a pénzügyi kormányt az infláció szaporítására — és az utolsó időben már 700 milliárdról volt szó, mint olyan pénzről, amelyet egyesek mint hitelt élveztek az országtól — azokkal szemben, akik a hitelt élvezték, és ennek folytán meggazdagodtak; a jelenlegi körülmények között feltétlenül arra az álláspontra kell helyezkednünk, hogy azok most valamiképen elővétessenek és legyen arra mód, hogy ezekkel szemben eljárjanak. (Ugy van! a balközépen és balfelöl.) Még egy dolog van, amit nem vagyok képes megérteni és ezt azért hozom fel, mert talán a vita folyamán vagy a kormány részéről később felvilágosítást kapok, hogy t. i. miképen lehetséges az, hogy az utolsó pillanatban, a nemzeti bank megindulása előtt még mindig rendkivül nagy hiteleket folyósítanak bizonyos embereknek és bizonyos kategóriáknak. Én ezt természetesen nem tudom felfogni, mert nézetem szerint, amint hogy a bankóprés megállíttatott és amint szükségessé vált, hogy a bankóprés mielőbb álljon meg, épen ugy mindenféle hitelnek, mindenféle államhitelnek és olcsó hitelnek feltétlenül szünetelnie kell ebben a pillanatban, különösen pedig szinetelnie kellene egyideig, amig nem látjuk, hogy a magyar nemzeti bank miképen, milyen eredményekkel fog működni és miképen fog sikerülni pénzünk értékét bizonyos ponton stabilizálni. (Rassay Károly: De addig mi lesz?) Az, hogy mi várjuk és reméljük, hogy pénzünk értéke bizonyos ponton stabilizálódni fog, nagyon természetesen szintén egy reménység, de ha bizonyos körülmények jönnek közben, amelyek rontják azt a törekvést, hogy pénzünk bizonyos ponton stabilizálódjék, akkor ez sem fog beválni és akkor az országra nézve feltétlenül a legsúlyosabb helyzet fog bekövetkezi. Méltóztassanak megengedni, hogy egy-két megjegyzést tegyek külpolitikai helyzetünkre. (Halljuk! Halljuk! a balközépen.) A külpolitikai helyzet tekintetében egyesek azon az állásponton vannak, hogy a nemzet legjobban teszi, ha az abszolút kvietizmus álláspontjára helyezkedik (Lendvai István: Az is van folyamatban!) ha a külügyi helyzettel szemben lehetőleg nem teszünk semmit, ha nem zavarunk meg semmit, és ha hagyjuk a dolgokat kifejlődni. (Lendvai István: Csak bankettekre járunk!) Nagyon jól tudom, hogy a nemzet rendkivül súlyos, izolált helyzetben van, nagyon jól tudom, hogy a nemzet akárhányszor nem kínálhatja a maga barátságát. Tudom, hogy bizonyos méltóság és bizonyos jól belátott önérdek is azt követeli tőlünk, hogy bizonyos események kifejlődését feltétlenül várjuk be, és hogy el kell érkeznie 8 *