Nemzetgyűlési napló, 1922. XXV. kötet • 1924.június 18. - 1924. szeptember 05.
Ülésnapok - 1922-311
r A nemzetgyűlés 311. ütése 1Û24. évi jutius hó 2-án, szerdán. 337 azon a színtiszta magyar vidéken, a kunok vidékén kétszáz esztendő óta sikeresen betölt, erre rászolgált, hanem foglalkoznom kell vele azért is, mert ez az intézet heroikus példája annak, hogy mit jelentettek a magyar középiskolák, a magyar kultúrintézmények a háború vérzivataráhan, amikor minden egyes magánembernek, minden egyes kultúrintézménynek meg kellett hoznia az áldozatot a magyar hősiességért, a magyar gondolat diadalra jutásáért. A kunszentmiklósi főgimnázium egyike volt a leggazdagabb, legdusabban ellátott magyar intézeteknek. Ez a református középiskola olyan anyagi helyzetben volt, hogy egy pillanatig sem volt ráutalva semmiféle állami támogatásra. Tanári kara saját elhatározásából, magyar érzéséből -*- amely magyar érzéssel hála Istennek minden református közép- és főiskolánk el van telve — uni sono szavazta meg, hogy az intézet összes készpénze hadikölcsönbe fektethessék. Egy negyedmillió koronánál többet jegyzett ez a református főgimnázium hadikölcsönökre, ami tudvalevőleg ma milliárdokat jelent. S akkor, amikor ez az intézet ezen áldozatkészségéért nem kivánt semmiféle rekompenzáeiót, amikor csak a létét akarja biztositani és mint kultúrintézmény nem kéri, nem követeli azt, hogy a magyar állam téritse vissza neki az ő általa nagylelkűségből hozott áldozatot, hanem — mondom — csupán létét akarja biztositani, hogy kulturhivatását messzemenőleg a református, a katholikus és az egész keresztény magyarság javára tovább teljesíthesse, akkor a szűkkeblű kultuszkormányzat egyszerűen indexre teszi ezt az intézetet és meghúzza felette a vészharangot, azt mondván, hogy: nem támogatlak anyagilag, ha fenn tudod magadat tartani, tartsd fenn, ha nem, akkor bezárhatod a boltot. Ennek az intézetnek mindig volt elég szépszámú növendéke és — hála Istennek — nagyon kiváló magyar férfiakat nevelt a magyar közélet számára. Azt hiszem, nem kell interpellációmat tovább motiválnom. Hiszen ez nem politikai kérdés s bizonyára nincs a Háznak egyetlenegy tagja sem, aki ne sietne a kunszentmiklósi főgimnázium további életbentartását biztositani. Kunszentmiklós egyetemes lakossága — ennek idestova két hete — igazán az egész város társadalmának résztvételével nagy népgyűlésen hozta meg azt a határozatát, amelyben felirt a kultuszkormányhoz és megkért minden közéleti férfiút arra, hogy ne engedje meg azt a kulturbotrányt, hogy ez a nagyrahivatott, 200 éves gyönyörű múlttal rendelkező gimnázium a gazdasági válság áldozatául essék. Épen azért indokoltnak tartottam ebben a kérdésben interpellációt^ előterjeszteni, noha sem érzelmi, sem érdekszálak nem fűznek ehhez az intézethez, hanem csak mint magyar ember, mint őszintén, igazán, minden pártálláson felül itélŐ keresztény ember sajnálnám, ha ez az igazán gyönyörű multu református főgimnázium beszüntettetnék. Azt hiszem indokoltnak tartja a nemzetgyűlés minden tagja is, ha a következő interpelláció keretében vagyok bátor a kultuszkormányt ebben a kérdésben nyilatkozattételre, bírni (Olvassa): „1. Hajlandó-e a kultuszminister ur az Országos Közoktatásügyi Tanács ama ^ balkezü „intézkedését, mellyel a kunszentmiklósi ev. ref. főgimnáziumot 200 éves történelmi múlt után minden indok nélkül megszünteti azzal, hogy az intézettől az állami támogatást megvonja, megváltoztatni?' 2. Hajlandó-e a kultuszminister ur a kunszentmiklósi ev. ref. főgimnázium háborúi alatti áldozatkészségét, mellyel óriási vagyonát hadikölcsönbe fektette, olyan mérvű állami támogatással'jóvátenni, mely az intézetnek békebeli anyagi függetlenségét és prosperálását mindenkorra biztosítja!" Az interpelláció kiadatik a kultuszminister urnák. Ki a következő interpelláló! Petrovits György jegyző: Lendvai István! (Felkiáltások: Nincs itt!) Elnök: A képviselő ur nincs itt, interpellációja töröltetik. Ki a következő interpelláló! Petrovits György jegyző: Csik József! Csik József: Mélyen t. Nemzetgyűlés! Az idő előrehaladott voltára való tekintettel megígérem, hogy interpellációmat — mind a kettőt) — röviden fogom előterjeszteni. Az elsőt azonban különösen azért is elmondom, mert a földmivelésügyi minister ur megtisztelt jelenlétével. Mai interpellációm keretében a földmivelésügyi kormányzat egy mulasztására akarok rámutatni, nevezetesen arra, hogy a földbir.tokreformnovella végrehajtási utasítása még máig sem jelent meg. Valamennyien tudjuk azt, hogy az 1920:XXXVI. te. bizonyos hiányokat tartalmaz és ezeket a hiányokat a nemzetgyűlésnek törvényhozási utón kell pótolni. Nagy huzavona után — hiszen ha visszaemlékezünk azokra az előzményekre, amelyek a földbirtokreformnovellát megelőzték, azt mondhatjuk, hogy ez a huzavona egy fél esztendeig, közel egy évig tartott — múlt év decemberében végre letárgyalta a nemzetgyűlés a földbirtokreformnovellát. Csodák csodájára azonban a novella a törvénytárban 1924 április 19-én jelent meg. Még ennél is érthetetlenebb az, hogy bár a földbirtokreformnovella ezévi ápriíis 19-én a törvénytárban mégis megjelent, annak végrehajtási utasítása máig sem jelent meg. Valamennyien tudjuk azt, hogy a földbirgtokreformnovelára épen a földbirtokreformtörvény hiányai folytán volt nagy szükség. Érthetetlen tehát, hogyha a földbirtokrefornxnovella ezeknek a hiányoknak pótlására szolgál, miért nem adták ki a mai napig sem ennek végrehajtási utasítását, amely hivatva volna az uj törvényt a gyakorlati életben perfektuálni. A végrehajtási utasítás _ ki nem adása hátráltatja a földrendező eljárásokat, ami sem az igénylőknek, sem pedig az igénylést szenvedőknek nincs hasznára. Hátráltatja annyiban, hogy az eljáró biró sok esetben arra az álláspontra helyezkedik, hogy van ugyan egy novella, egy ujabb törvény, ennek rendelkezéseit azonban még nem alkalmazhatja, minthogy a végrehajtási utasítás még nem jelent meg, ennélfogva nem intézkedhetik, hanem megvárja a végrehajtási utasitás megjelenését. Ebből mi következik! Az, hogy nemsokára a gazdasági év végére jutunk és ennek folytán ebben a gazdasági évben a végrehajtó közegek már nem tudják alkalmazni a novella rendelkezéseit. Rendkívül nagy érdeke tehát az országinak — már a törvény szempontjából is, amelyet valószínűleg nem azért hozott a nemzetgyűlés, hogy kirakatba helyezze, vagy pedig, hogy annak a közóhajtásnak, amely a törvény megjelenésére irányult, látszat szerint eleget tegyen, hanem azért, hogy az a gyakorlati életben is megvalósuljon — az, hogy a földmivelés-
