Nemzetgyűlési napló, 1922. XXV. kötet • 1924.június 18. - 1924. szeptember 05.
Ülésnapok - 1922-311
322 A nemzetgyűlés 311. ülése 1924. évi július hó 2-án, szerdán. mondások a bal- és szélsőbaloldalon. — Hegymegi-Kiss Pál szólásra jelentkezik.) Elnök: A képviselő urnák joga van felszólalni. Hegymegi-Kiss Pál: T. Nemzetgyűlés! Nincs igazsága a belügyminister urnak.Mert, aki eltűri azt, hogy ez a kérdés egy hónap óta teljesen szabadon legyen, ebben intézkedés ne történjék, csak abba^nem megy bele, hogy a nemzetgyűlés elnapolása után hozza meg a belügyminister, urj ebben a kérdésben határozatát, annak, t. minister ur, azt hiszem, elég türelme van. Másfelől pedig, ha a minister ur speciel az emiitett hebtet, amelyikre nézve szakértői vizsgálatot is kértem, gyűlések tartására nem engedélyezi, arra kérem a minister urat, jelöltessen ki a debreceni rendőrség által bármely helyet (Helyeslés a baloldalon.), amely nagyobbszámu közönség befogadására alkalmas, \s amelyen a gyűlést megtarthatjuk. De legyen szíves a minister ur a gyeplőt már egyszer kezébe fogni s ellenszenvből, gyűlölködésből fakadó hatósági határozatok létrejöttének elősegitője ne legyen. (Helyeslés balfelől.) Elnök: Következik a határozathozatal. Kérdem a t. nemzetgyűlést, méltóztatik-e a belügyminister urnák Hegymegi-Kiss Pál képviselő ur interpellációjára adott válaszát tudomásul venni, igen, vagy nem? (Igen 1 . Nemi) Kérem azokat a képviselő urakat, akik a választ tudomásul veszik, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) Többség. Ilyen értelemben mondom ki a határozatot. Ki a következő interpelláló. Petrovits György jegyző: Nagy Vince! Nagy Vince: Tisztelt Nemzetgyűlés! Kérem, méltóztassék megengedni, hogy interpellációmat a legközelebbi interpellációs napra halaszthassam. (Felkiáltások jobbfelöl: Szívesen!) Elnök: Kérdem a t. nemzetgyűlést, hozzá méltóztatik-e járulni ahhoz, hogy Nagy Vince képviselő ur házszabályadta jogánál fogva interpellációját a legközelebbi interpellációs napra halaszthassa, igen, vagy nem! (Igen!) Ilyen értelemben mondom ki a határozatot. Ki a következő interpelláló? Petrovits György jegyző: Györki Imre! Györki Imre: T. Nemzetgyűlés! Én is kérem, méltóztassanak hozzájárulni ahhoz, hogy interpellációmat a legközelebbi interpellációs napon terjeszthessem elő. (Helyeslés.) Elnök: Kérdem a t. nemzetgyűlést, méltóztatnak-e hozzájárulni ahhoz, hogy Györki Imre képviselő ur interpellációját a legközelebbi interpellációs napon terjeszthesse elő, igen vagy nem? (Igen!) Ha igen, ilyen értelemben mondom ki a határozatot. Ki a következő interpelláló? Petrovits György jegyző: Erődi-Harrach Tihamér! (Felkiáltások balfelől: Megadjuk!) Erődi-Harrach Tihamér: T. Nemzetgyűlés! Egy nagyon súlyos katasztrófára akarom felhivni a t. nemzegyülés figyelmét, egy olyan katasztrófára, amely nemzeti kultúránkat veszélyezteti. Felesleges, hogy én a Nemzeti Múzeum fontos kulturális feladatára hivjam fel a figyelmet, felesleges, hogy ecseteljem azt a magas hivatást, amelyet ez az intézmény betölt. Azonban kell, hogy itt a nemzetgyűlésen szó hangozzék el arról a veszedelemről, mely ezt az intézményt fenyegeti és ezáltal — ha ez az intézmény tönkremegy és elpusztul — veszélyezteti a nemzeti kultúrát. Köztudomású az, hogy 1802-ben létesült ez a Nemzeti Múzeum, eltérően a külföldi államok múzeumaitól, ahol dinasztikus alapon létesültek ezek az intézmények. Magyarországon a nemzet nagyjainak, kiválóságainak kezdeményezésére — egy Széchenyi Ferenc gróf, egy József nádor kezdeményezésére, akiket azután követtek a vármegyék — és ezeknek a nemeslelkü adakozóknak jótékonyságából, a kultúra iránt érzett nemes indulatuk által irányitott mozgalmából keletkezett a Nemzeti Múzeum. A Nemzeti Múzeum egyesitette magában mindazokat a kulturális javakat és értékeket, amelyeknek összegyűjtése a faji, a nemzeti haladás szempontjából a nemzeti kulturértékeknek dokumentuma. Ennek a múzeumnak hivatása egyrészről az, hogy összegyűjtse ezeket a produktumokat, másrészről pedig, hogy legyen olyan hely, ahol ezeket a produktumokat tanulmányozhassák és ezáltal a magyar kultúrának ujabb müveket, produktumokat létesitsenek. (Fábián Béla: A kultuszminister bejöhetett volna, hogy meghallgassa ezt az interpellációt!) Sajnos, akadályozva van. Akik a legutóbbi napokban a sajtó orgánumait olvasták, figyelemmel kisérhették azt az általános feljajdulást, ami a sajtóközleményekből kitűnt. Meg kell itt hajtani a magyar sajtó előtt a kultúra lobogóját, mert a magyar sajtó megértette azt a veszedelmet, amely ezt a nemzeti intézményt fenyegeti és megállapithatjuk, hogy mindegyik lap, pártállásra és különböző világfelfogásra való tekintet nélkül segitségére sietett ennek az intézménynek, amikor felemelte kiáltó szavát a múzeum érdekében. (Ugy van! Ugy van!) ötven évnek mulasztásáról van itt szó, mert már 1871-ben emelkedtek hangok atekintetben, hogy a túlzsúfoltság által okozott bajokon seteni kell. Sajnos, azonban a megfelelő megoldás hiányzott, bár a vezető kulturegyéniségek mindig és állandóan elhatározott és keresztülvihető programmot adtak felterjesztéseikben és előterjesztéseikben. Elég, ha hivatkozom itt Berzeviczy Albertre, Wlassics Gyulára és Szalay Imrére, a Nemzeti Múzeum akkori igazgatójára, akik állandóan azt hangsúlyozták, hogy a Nemzeti Múzeumnak ezen a siralmas és szégyenletes helyzetén egy megoldás segitene, még pedig az, ha a természettárt, tehát a növény-, állat- és ásványtárt áthelyeznék más megfelelő épületbe és az igy nyert helyiségben kaphatna elhelyezést a többi gyűjtemény. Sajnos, ez a terv nem jutott megoldásra, habár a kormány 1902-ben költségvetési utón is rendelkezett és évről-évre 200.000 koronának a költségvetésbe való beállításával óhajtotta ennek a kezdeményezésnek megvalósítását. Ehhez járult azután másik sajnálatos körülmény is, hogy a szorultságnak, a szűk helynek és a helytelen elhelyezésnek következtében a néprajzi tárt 1917-ben kihelyezték az 1885-iki kiállítás alkalmával épitett, tehát ideiglenes jellegű és minőségű Iparcsarnokba, amely elhelyezés azonban, amint azt az idők beigazolták, teljesen helytelen és hibás volt. Nevezetesen, mivel a helyiség ideiglenes volt, az ott elhelyezett igen nagy értékű és a nemzeti kultúra szempontjából felmérhetetlen kincsek a biztos pusztulásnak vannak kitéve. A viz befolyik, az eső, a hólé, a jég tönkreteszi ezeket a kincseket. A néprajzi tár vezetősége kénytelen a falakra vedreket tenni, hogy a vizet felfogják. (Halász Móric: Miért nem csinálják meg a tetejét!) Nem tudják a tetőt megcsinálni, mert olyan anyagból van készitve, hogy annak örökös reparálása lehetetlen. Azonkívül ezek a helyiségek ném fűthetők, tehát ki vannak téve a hőmérséklet vi-
