Nemzetgyűlési napló, 1922. XXV. kötet • 1924.június 18. - 1924. szeptember 05.

Ülésnapok - 1922-311

304 A nemzetgyűlés 311. ülése 1924. évi július hó 2-án, szerdán. szélsőbaloldalon. — Viczián István: Milyen téren?) Ha a választási geometriát határoznám meg ebben a törvényjavaslatban... (Viczián István: Tessék megmondani, milyen téren 1 — Pikier Emil: Pl. a mozik terén! — Viczián István: A kisemberek érdekét védtem! — Szeder Ferenc: Szegény kisemberek, ahogy azok ettől kinéznek!) Elnök: Szeder képviselő nrat kérem, méltóztassék csendben maradni! Farkas István: Ebben a kérdésben történt meg az, hogy a kormányt leszavazta a közigazgatási bizottság, és a ministerelnök ur ott a kisebbség nevében különvéleményt jelentett be. T. i. a helyzet az volt, hogy a kormány a 10. §-nál azt javasolta, hogy a régi, Tiszaféle beosztás alapján, tehát 22 választókerületben történjék a fővárosi képviselők választása. Ezt olyanformán javasolta, hogy e szerint az egyes kerületek számarányában beküldendő képviselők száma még aránytalanabb volna, mint volt a múltban. Itt meg kell állapítani, hogy az egészben azt keresik, hogy minél aránytalanabb legyen az egyes kerületek képviselete. Itt a kormány odáig ment, hogy uj választókerületet hasított ki a tervezet szerint. Ezt azért kívánom hangsúlyozni, mert egyik jellegzetes ténye a kormányzatnak az, amit ezzel a javaslattal elkövet. Nem tudom, hogy majd milyen javaslatot fog tenni a kormány a vita folyamán ennél a kérdésnél s fentartja-e ott leszavazott javaslatát. Minthogy számbelileg nincs meghatározva, hogy az egyes kerületek mennyi képviselőt választhatnak, ennélfogva fontos e kérdés eldöntése és pedig nemcsak a részleteknél, hanem már itt az általános vitánál is. Én csak azt akarom ezzel kidomborítani, hogy Budapest törvényhatóságának öszszetétele eddig is igazságtalan volt, mert amíg egyes budai és belvárosi kerületek kaptak bizonyos számú mandátumot kisebb választói létszám mellett, addig a VI., VII., VIII. kerületek, tehát azok a kerületek, amelyekben kétszer-háromszor annyi választó volt, vagy ugyanennyi, vagy kevesebb törvényhatósági bizottsági tagot választott. Ezt az igazságtalanságot arra építik, — és ezt védte a belügyminister ur is a bizottságban — hogy ez tradíció, történelmi hagyomány, hogy a Belvárosban és Budán őslakosság van és hogy ezek jobban ragaszkodnak a városhoz, ezeket tehát megilleti ez a hagyományos jog és ehhez ragaszkodni kell, mert ezzel jobban szolgáljuk a magyar nemzeti szempontokat. Erre vonatkozólag én már akkor is elmondottam a véleményemet, elmondottam most is, és csak azt említem meg, hogy ez a régiséghez való nagy ragaszkodás nagyon kriptaszagu. (Propper Sándor: Antik demokrácia!) Amikor süt a nap, nem muszáj a pincében lennie az embernek és jobb, ha oda a pincébe is bevilágít a nap, mert ott is lehet valami növény, amelyet a pince szaga elhervaszt. Ha beeresztjük oda is a világosságot, csak szolgálatot teszünk annak a pincének is, mert az a pince is életképesebb lesz, ha jobb levegője lesz és akkor a. benne meglevő régi csirák még ki tudnak sarjadni. Amikor a konzervatív belügyminister ur, vagy mások ezt az álláspontot képviselik a konzervatizmus szempontjából, akkor nagyon rossz szolgálatot tesznek a konzervativizmusnak azzal, hogy a konzervativizmust nem engedik a világosságra, hogy a még benne levő erőket jobban kifejlessze és életre keltse. Ez pedig nagy hiba t. minister ur, mert ebből lesznek a nagy bajok az állami életben, amit látnia, éreznie kellene mindazoknak, akik komolyan akarják a konzervativizmust képviselni. De hogy milyen rettenetes igazságtalanságok ezek és hogy milyen igazságtalanságot tervezett a kormány, az kitűnik az előző névjegyzékből. Ha az általános választásokon volt számarányt vesszük az egyes kerületekben, akkor a következő számokat kapjuk: Mig a privilegizált nyolc kerületben 135.386 választó 90 tagot választott volna, addig a másik nem privilegizált nyolc kerületben 225.934 választó csak 80 tagot választott volna. Ha a minister ur azt hiszi, hogy ez a borzasztó nagy igazságtalanság ellensúlyozza a demokráciát és a forradalmat, akkor nagyon téved. (Rakovszky Iván belügyminister: Arányos választás!) Csak a konzervativizmnst teszi életképtelenné, amelyet önök bezárnak a pincébe, a kriptába, hogy ne tudjanak, a még benne levő életképes csirák életrekelni; nem engednek egy kis meleget, egy kis napfényt hozzá, mert el akarják zárni, hogy csak senyvedjen el, pusztuljon el egészen. De ez a szempont nem lehet irányadó egy törvény megalkotásánál. Ilyen nagy igazságtalanság — mert ez igazságtalanság — megbosszulja magát és lehetetlenné teszi, hogy az ország, illetőleg jelen esetben a főváros fejlődése, egészséges irányt kaphasson. Mert tény, hogy arra volna szükség, hogy Budapest, az ország szíve, ne legyen lenyűgözve és ne legyen kísérleti nyúl néha dikalizmus, néha a konzervativizmus számára, hanem a modern demokrácia követelményei szerinti alkotmányos berendezkedése legyen, amikor is nem lesz kísérleti nyúl sem az egyik, sem a másik számára. Akik ezt nem akarják megvalósítani, azok nem tesznek jó szolgálatot Budapestnek, azok nem a város érdekeit szolgálják s nem tesznek szolgálatot az országnak, mert lenyűgözik magukat a kurzusban és elzárkóznak a fejlődés lehetőségei elől. Vészek, viharok után, világháború és forradalmak után, amikor az ország meg van csonkítva, amikor nincs más menekvés ebből a szigetből, amelybe a megcsonkítással szorítottak bennünket, mint az, hogy a maga gazdasági és erkölcsi erejéből kell felemelkednie, talpraállnia, rekonstruálódnia az országnak, akkor ebben a helyzetben a főváros roppant fontos pontot jelent, roppant nagy jelentőséggel bir. Ezt a fővárost nem szabad kiszolgáltatni a reakciónak, mert ha kiszolgáltatjuk és ha intézményesen biztosítjuk a reakció uralmát, akkor ez a főváros nem szolgálja azt a nemzeti célt, amelyet egy fővárosnak szolgálnia kell. Nem szolgálhatja! Hiába beszélnek az urak a forradalmiakról! Ne hivatkozzanak a forradalmak bűneire, ne hivatkozzanak a forradalmak hibáira, mert a forradalmak az öszszeomlás, a múlt bűne, annak a múlt politikának a bűne, amely nem látott előre, amely olyan rövidlátó volt, hogy csak ilyen törvényalkotásokat tudott hozni, mint a milyent most hoztak. 1867-től 1914-ig nem tudott ez mást hozni, nem tudott mást kitermelni, mint a 30 éves korhatárt. És önök szintén csinálnak 30 éves korhatárt, kizárják a nép nagy részét a választójogból, és beviszik az önkormányzatba a kinevezési rendszert, amely megölője, tönkretevője az önkormányzatnak. (Propper Sándor: Meghamisítása minden önkományzatnak!) Ha ezt a célt szolgálják, nem az ország, nem a főváros, nem a nép érdekeit szolgálják, hanem temetőket, kriptákat készítenek elő. Nekünk az az álláspontunk, hogy a törvényalkotás ne pártérdekeket, ne klikkek érdekeit szolgálja, hanem a- haladás céljait, a haladás irá-