Nemzetgyűlési napló, 1922. XXV. kötet • 1924.június 18. - 1924. szeptember 05.

Ülésnapok - 1922-310

A nemzetgyűlés 310. ülése 1924. évi július hó 1-én, kedden. 281 bet Ígértünk s ugy hiszem, rám vonatkoztatta, hogy mintegy a főbiztos ur háta mögé bújva, azt mondjuk, hogy a főbiztos ur nem engedi az emeléseket. T. Nemzetgyűlés ! Kijelentem, hogy én senkinek a háta mögé nem bújok. Kijelentem, hogy ha én aláirok valamit, azért vállalom a felelősséget és kijelentem, hogy ebben az esetben is ugy volt, hogy én állapítottam meg a mértéket s azután a kormány elé terjesztettem javaslatomat, hogy mi az, amit lehetséges megtenni. Ebből nagyon könnyű ódiumokat kovácsolni és rákenni a pénzűgyministerre, vagy bárkire. Annak azonban, akinek lelkiismerete van, nagyon nehéz ilyen kérdésben véglegesen határoznia s ha én a magam részéről határoztam is és az előterjesztést megtettem, méltóztassék elhinni, ezt ezért tettem, mert teljes lehetetlenség volt tovább menni. Ez mathematikai kérdés volt, ezen nem tehettem túl magamat. Szilágyi t. képviselő ur azt mondta, hogy én ugy nyilatkoztam volna, — ha jól emlékszem — hogy a főbiztos ur nem engedte, hogy nagj^obb fizetéseket adjunk. Én ilyen njdlatkozatot soha nem tettem. Én a 33-as bizottságban azt mondottam — és erre számos tanú van — hogy a fedezet kérdésénél vigyáznunk kellett, mert hiszen máris többet állapítottunk meg a tisztviselőknek, mint amennyire eleinte gondolni lehetett és ennek folytán a különbözetre kellett fedezetet keresni. Igenis, azt mondottam, hogy a népszövetség főbiztosa kért engem, hogy oly fedezetet keresek, amely kiadáscsökkenést jelent, ne pedig a bevételek" emeléséből szerezzek fedezetet. Minthogy magam szintén osztom ezt az elvet — erre még rá fogok térni — ennek folytán közöttünk semmiféle nézeteltérés nem is volt. Azt hiszem tehát, Szilágyi képviselő urat félrevezette az emlékezőtehetsége. Azt hiszem, többen azt is mondották, hogy ez nem átmeneti rendezés, még pedig azért nem átmeneti rendezés ez a fizetésrendczes, mert hiszen aranyalapon történik. Én egyáltalában nem értem ezt, vagy az illető urak nem értik a kérdést, mert hiszen az, hogy aranymértékkel állapítom meg a fizetéseket, egyáltalán senkit sem akadályoz meg abban, hogy azokat majd meg is lehessen változtatni. A kormánynak, igenis, az a kimondott célja, hogy a tisztviselői fizetéseket előbb-utóbb a normálisra akarja emelni, abban a mértékben, amint egyáltalában lehetséges lesz. Igenis, ez a mostani megállapodás átmeneti, s a viszonyok változásával revízió alá fog kerülni. A szanálási tervben a fizetések javítására — természetesen itt a nyugdíjakra és mindennemű személyi illetményre is kell gondolni — 72 millió aranykorona volt felvéve. Ezen túl mentünk 16 millió koronával, ugy hogy 88 millió aranykorona állott rendelkezésünkre. Hogy tovább mehessünk annak idején az emeléssel kapcsolatban, természetesen a legnagyobb takarékosságot kell bevezetnünk — amennyire még lehet — az államháztartásba, egyszerűsítésekkel, felesleges intézmények megszüntetésével és a létszámok csökkentésével. Ami a létszámcsökkentést illeti, azt hiszem, bizonyos százalékot kivetettek bizonyos ágazatokra és ebből bizonj^os eltolódások származtak, melyeket meg akarunk szüntetni s evégből a kormány interminiszteriális bizottságot küld ki, amely minden ágazatában megvizsgálja az egyénét lenségeket, ugy hogy a további létszámcsökkentéseknél a csökkentéseket arányosítani fogjuk a különböző ágazatoknál. T. Nemzetgyűlés ! Szilágyi képviselő ur kritika tárgyává tette azt is, hogy amikor mi megállapítottuk a most érvénybelepett fizetéseket, ezeket összehasonlítottuk a háború előttivel, még pedig nem a számszerűleg megjelölt fokozatokkal egymással, hanem azokat a fokozatokat, amelyek lényegileg körülbelül megfelelnek egymásnak. Ne vezessen félre senkit az, ha ma egy osztálytanácsosnak ministeri tanácsosi címe, méltóságos címe van. Tény az, hogy ilyen eltolódások az egész vonalon történtek. Hivatkozom magukra a tisztviselőkre, a ministeri fogalmazók egyesületének hozzám benyújtott beadványára, amelyben ők maguk azt mondják, hogy a forradalom nem a fizetéseket emelte, hanem a magasabb rangosztályokat nyitotta meg az alacsonyabbaknak s ebből keletkezett az a féktelen rangkórság, amelyet — sajnos — ma is látunk, mert tényleg, a kormányt mindenünnen bombardirozzák protekciókkal címekért és rangemelésekért. Azt mondja a ministeri fogalmazók egyesülete, hogy »az észszerű hierarchia megdőlt, — ez igaz — tehát helyre kell állítani.« Azt mondja továbbá: »Az 1893 :

IV. törvénycikkel alkotott kimutatással szemben nincs állás, nincs státus, amelybe a magasabb fizetési osztályba juthatást legalább egy vagy két, sőt három fizetési osztállyal ne javították volna.« Ez is igaz. Csak egypár állást sorolok fel, de igen sokat sorolhatnék fel. A székesfővárosi főkapitány az V. fizetési osztályból a IV-be lépett elő. Egyes alispánok, polgármesterhelyettesek a VH-ből a Vl-ba, V-be kerültek. Segédhivatali főigazgatók, rendőrfőfelügyelők, főszolgabírók, árvaszéki ülnökök, törvényhatósági városi főorvosok, ügyészek, műszaki tanácsosok, erdőmesterek, főszámvevők a VlII-ból a VH-be illetőleg a Vl-ba kerültek. Segédhivatali igazgatók, detektivfelügyelők, másodaljeg}

rzők, árvaszéki ügyészek stb. stb. a IX-ből a VH-be. A számvevőségi igazgatók, mértékügyi igazgatók, ipari felügyelők, ministeri tanácsosi címmel a Vl-ból az V-be. Szakoktatási tanárok, tanítók és tanítónők, telefon művezetők, zálogházi becsüsök a IX-ből a VIII-ba és a VH-be. Es ez igy megy tovább. A fegyintézeti igazgatók a VH-ből a Vl-ba sőt az V-be ment. Teljes eltolódás van, ugy hogy egész joggal mondhatjuk, hogy az összehasonlításnál figyelembe kell vennünk äz eltolódásokat is. De további emeléseket azért sem lehetett volna csinálni, mert ez matematikailag sem lehetséges. Ha csak átlagos 10-%os emelést engedélyeztünk volna, ez 26 millió aranykoronába került volna. Már pedig 26 millió aranykoronára fedezetet találni abszolúte lehetetlen. Hiszen méltóztassék meggondolni, maga a kényszerkölcsön eddig összesen 26 millió aranykoronát tett ki, s ezt is mily nagy megerőltetésseltudta az ország kifizetni. Ez csak egyszeri kényszerkölcsön volt. Állandó adótöbblettel fedezni ezt igazán teljesen lehetetlen lett volna. Egy módon lehetséges lett volna és ha a kormány tényleg nem a leglelkiismeretesebben járt volna el, akkor megtehette volna azt, amit megtettek Károlyiék és a bolsevisták, az inflációhoz folyamodhatott volna. Ez igen népszerű volt akkor, de a következményeit ismerjük. Inflációval fizetni a tisztviselőket tisztán félrevezetés, mert ennek leginkább maguk a tisztviselők isszák meg a levét. (ügy van ! a jobboldalon.) T. Nemzetgyűlés ! Zsilinszky t. képviselő ur az olasz pénzügyminister beszédéből az adókra vonatkozólag olvasott fel bizonyos irányelveket. Szinte kedvem volna csak annyit mondani, hpgy ezeket az irányelveket én is osztom, sőt anélkül, hogy olvastam volna, magam is majdnem ugyanazokat á dolgokat akartam mondani. Most a pénznek és az államháztartásnak stabilizálásával, eljött az az idő, mikor bizonyos stabilitást kell behozni az adózásba is, mert csak akkor válik lehetségessé, hogy a számos aránytalanságot és egyenetlenséget sorra kiküszöböljük adóztatásunkból. Az adóztatás célja az, hogy az állam megszerezze a jövedelmeit, de más célja is van. Az adóztatás bizonyos fokig befolyással van az ország szociális és gazdasági struktúrájának kialakulására. Felfogásom szerint mi magántulajdoni alapon igazi demokráciát kívánunk, tehát az adóztatásnak s y