Nemzetgyűlési napló, 1922. XXV. kötet • 1924.június 18. - 1924. szeptember 05.
Ülésnapok - 1922-310
§70 A nemzetgyűlés 310. ülése 1924. évi július hó 1-én, kedden. ban még nem kezdődtek meg. De mindinkább meg fognak kezdődni, mindinkább visszatérünk a régi állapotokhoz, úgyhogy remélem, hogy ezek a magas hitel-kamatlábak minél hamarább jelentékenyen le fognak csökkenni. Hiszen nemcsak Magyarországon vannak ilyen magas kamatlábak és nemcsak a legyőzött országokban. Méltóztassanak körülnézni. A győztes leggazdagabb országokban is a háború előtt soha nem hallott kama! okkal dolgoznak. Felhozhatnám, hogy még Amerikában is, amely pedig, legalább ma, az aranytőke túlnyomó részének birtokában van, milyen magas kamatlábak vannak. Hogy a magyar hitel-kamatláb csökkenjen, arra nem elég, hogy olyan viszonyokat teremtsünk, amelyek indokolják azt, hogy kisebb kamatláb mellett kapjunk külföldi kölcsönt. Az is kell, hogy a külföld erről tudomást vegyen. Ehhez pedig az szükséges, hogy megszűnjék az a hitelrontás, amely — sajnos — nagyon sokat ártott nekünk (Ugy* van! Ugy van!) és amely hitelünket nagyon megdrágította. Ismétlem — hiszen egyszer már mondottam itt a nemzetgyűlésen — bog3 r mindenkinek, aki nyilvánosan beszél vagy ir a magyar hitelkérdésekről, a magyar pénzüg3 T et érintő ^érdesekről, (Gr. Bethlen István ministerelnök : Es másról is !) nagyon óvatosnak kell lennie, mit mond és mit ir. Hangulatot kelteni nagyon könnyű gyülekezetben vagy az olvasóközönség körében, (Lendvai Istyán : Most fog kikapni az ellenzék ! — Halljuk ! Halljuk !) de jó magyar ember mindig gondoljon arra, hogy a kiejtett és leirt szó tovább el, az megy tovább és sokszor igen romboló hatást gyakorol. Sajnálatomra, nem mondhatom, hogy nem történt volna hitelrontás épen olyan körök részéről, amelyek a legkevésbé kivánták volna ezt a hitelrontást, csak épen vigyázatlanságból történt a dolog. Másfajta hitelrontás volt az, amelyet olyanok követtek el, akik magukat magyaroknak nevezték és nevezik és akik külföldön élnek. Hiszen méltóztatnak tudni, abba a szégyenletes hetyzetbe is jutottunk már, hogy a külföldi államokban állítólagos magyarok támadásai ellen hitelünk megtámadásával szemben külföldieknek kellett minket megvédeniök. Lehettek és lehetnek és lesznek is hibák nálunk is, mint máshol, de mégis elvárhatjuk mindenkitől, aki valaha magyar volt, hogy legalább azt a mondást tartsa szem előtt, amelyet minden angol ember ismer : »Right or wrong : my country« — akár jó, akár rossz, mégis csak hazám. A hitel tekintetében természetesen nem lehet azt kivánni az államtól, hog} 7 az állam maga leg3 T en hitelforrás, sőt részemről ezt mindig ellenezném. Az államhoz hitelért rendcsen azért fordulnak a legkiválóbb és legkitűnőbb célokra is, mert mástól nem lehet pénzt kapni. Ha máshol komoly célokra sem lehet pénzt kapni, ez azt jelenti, hogy nincs elég pénz. Ahhoz kell tehát alakítani egész gazdasági életünket, hogy mennyi pénzünk van, de az állam nem teheti, hogy azt a pénzt, amely valósággal hiányzik, az állam adja. Mert miből adhatja az állam '! Hiszen az államnak magának, tudjuk, deficitje van, pénztári készletéből tehát nem adhatja. Eddig inflációból adhatott — hiszen volt is egy politikai divat, hogy ugy mondjam, az inflácionista divat — és bizonyos célokat ezzel a divatba jött inflációval el is * lehetett érni. Ennek a divatnak azonban végének kell lennie, mert most már lehetetlen tovább inflációt csinálni. Amit ezenkívül az állam megtehet, meg fogjuk csinálni, mert hiszen már eddig is megtettük, amit tehettünk. Igyekeztünk segíteni ott, ahol főképen a kisemberek hiteléről volt szó. A Központi Hitelszövetkezet tőkéjét állami pénzen 26 millióról 9 és fél milliárdra emeltük fel, az iparosok Országos Központi Szövetkezetének a legutóbb megszavazott törvényjavaslattal 22 milliárd alaptőkét adtunk; ezenkívül a szövetkezeteknek nagymennyiségű pénzt bocsátottunk rendelkezésűkre épen a nehéz időkben, igy a Hangyának mintegy 26 milliárdot állami kezesség mellett, az Általános Fogyasztási Szövetkezetnek is 2 és fél milliárdot, a Mezőgazdák Szövetkezetének 3 milliárdot stb., úgyhogy azt hiszem, semmi szemrehányást sem lehet tenni a kormánynak, hogy a kisemberek hitelszükségletének biztosítására nem tett volna meg mindent, ami lehetséges. Ugyancsak gondoskodott a kormány a városok — Baja, Debrecen, Kaposvár, Kecskemét, Miskolc, Szekszárd, Veszprém — részére megfelelő hitelről, gondoskodott épitkezési hitelről s gondoskodott a tisztviselőkről is, mert hiszen 17 milliárdot adott ki a tisztviselőkölcsönök számára. Azt hiszem, ez volt az a határ, ameddig az állam elmehetett és ameddig el kellett mennie. Az állam többé mint hitelforrás nem szerepelhet, de akkor nem szerepelhet mint garáns sem és nem garantálhat. A magyar közönséget nagyon foglalkoztatja a tőzsde kérdése ; talán túlsókat is foglalkoztatja. (Lendvai István : Van miért ! — Kiss Menyhért : Kállay ajánlotta ! — Zaj.) A tőzsdével szemben szerintem az államnak az a kötelessége, hogy ellenőrizze és ne nyúljon hozzá. (Ugy van ! jobb felől.) A tőzsdét hagyni kell, mert hiszen az tulajdonképen az értékpapírok piaca. Hogy ezen a piacon természetesen fejlődjenek az árfolyamok, nem kell semmit sem tenni, ami ezt akadályozza, nehezíti, de természetesen arról sem lehet szó, hogy állami pénzekkel való intervencióra vagy bármiféle ilyes dologra gondoljunk. Érdemes, hogy a tőzsdével a kormánykörök is nagyon alaposan foglalkozzanak. Eddig hogyan fejlődött a tőzsde ? A pénz nem volt értékmérő, a papírok valóságos értékét igazán senki sem tudta megállapítani. Ezen az alapon tehát, mondjuk, a matematikai vagy gazdasági alapon, az árfolyamok nem fejlődhettek ki, hanem jóformán csak bizonyos becslési alapon. Bátran mondhatjuk azt is, hogy elsősorban a koronarontási spekulációnak volt eszköze az értékpapír. A használati érték szempontjából sem értékelhette a tőzsde a papirosokat, mert hiszen az értékpapirosok jövedelmezősége annyira megcsökkent a legutóbbi időkben, hogj 7 az zsinórmértékül az értékek megállapítására többé nem volt nyelembe vehető. Ez a helyzet most szintén meg fog változni. Az állam azonban csak egyet tehet : figyelnie kell, melyek azok az állami intézkedések, amelyek a tőzsde helyzetét, különösen mai nehéz helyzetében még súlyosabbá teszik. Különösen két ilyen törvényes intézkedés van : az egyik a tőzsdeadó, a másik pedig a társulati adó. A tőzsdeadó behozásakor egészen más viszonyok voltak, teljesen indokolt és jogosult volt, ha a pénzügyi kormány az akkor a tőzsdén keletkező nagy papirosnyereségekből magának is kivánt egy részt. Ma azonban, amikor ezek a viszonyok megszűntek, meg kell gondolnunk, hogy egy értékpapír vásárlásnál a tőzsdeadó, mivel több kéz fizeti, kb. 2 és %%-ot tesz ki, sőt 7%-ig is emelkedhetik. Természetesen ehhez nincsenek hozzászámítva más költségek. Ez annyit jelent, hogy itt súlyos teher nehezedik az egyes papírokra, ha azok eg3 7-két kézen átmennek és lehetetlenség, hogy ,ez befolyással ne legyen az árfolyamokra is. Épen ezért megfontolás alá kell vennünk, hogy addig, amig a viszonyok a tőzsdén ilyenek, a tőzsdeadó mérsékeltessék. A másik a társulati adó kérdése. Természetes, hogy a társulatoknak is kell adózniok, még pedig kiadósan. De az a rendszer, főleg a nyereségtöbblet megadóztatásával összefüggő rendszer most
