Nemzetgyűlési napló, 1922. XXV. kötet • 1924.június 18. - 1924. szeptember 05.

Ülésnapok - 1922-310

268 <A nemzetgyűlés 310. ülése 1924. évi július hó 1-én, kedden. javaslat alkalmával, megtettük máskor is és viszont van bátorságunk és erőnk ahhoz, hogy objektívek tudjunk lenni még a kormánnyal szemben is. Volt bátorságunk, volt objektivitásunk ahhoz, hogy örömünket fejezzük ki a kormány olyan intézkedései alkalmával, amelyeket helyeseknek tartottunk. (Zsirkay János: A kormánnyal azonban nagyon kevésszer lehetünk megelégedve !) Valamennyien helyeseltük Bud János minister ur tevékenységét korábbi ministeriumában.Kérdem, ha a kormán)

7 olyan erősnek érzi magát a nemzet szivében, miért nincs bátorsága és ereje ahhoz, hogy elismerje, hogy mi kellő szellemi es erkölcsi felkészültséggel állunk itt és teljesítjük hivatásunkat. De dialektikából a mai világban megélni nem lehet. Itt a parlament szine előtt bravúros dialektikai párbajokat vivni szép dolog, de ezzel az ügy még nincs elintézve, ezzel a kormány még azt sem bizonyítja be, hogy kellő tehetséggel bír a dolgok vitelére. Előttem nagyon sokszor olyan ez az egész dialektikus felfogása a kormányzati tevékenységnek, mint meg nem felelő alakú, pohos és behorpadt mellű embereken a díszmagyar. Azt hiszem, a régi parlamentnek ezeket az avult vonásait és tulajdonságait kár áthozni a mai életbe, kár ebből a dialektikai felkészültségből élnie a kormánynak és szomorú, hogy ezzel akarja bizonyítani hivatottságát. T. Nemzetgyűlés ! Mit tetteket és alkotásokat szerettünk volna látni. Ha valaha volt alkalom arra, hogy alkosson a kormány, akkor a mai időkben lett "volna, amikor nem élheti ki magát puszta közigazgatásban, amikor az adminisztráció régi, rozoga gépei összetöredeztek, amikor uj gépeket kell összeállítani, amikor organizálni kell. Hol van organizálás? Milyen téren? Társadalmi, gazdasági, :-zociális téren ? Mint eddig, ezután is kellő kritikával akarom a bírálatot gyakorolni a kormány politikája felett. Szólni akarok a kormány pénzügyi, külügyi és szociális politikájáról. Akormány — ezt talán a túloldal sok tagja sem fogja kétségbe vonni — egyoldalú fináncpolitikát csinál. Ennek az egyoldalú íináncpolilikanak horizontja szerintem a szemlészi és könyvelői horizont. Ott azonban, ahol már a szemlészi és könyvelői szempontoknak és érdekeknek kellene érvényesülniök,ezek a szempontok sem ervenvesülnek. (Zsirkay János: Még fináncnak is rossz finánc I) Az egyoldalú fináncpolitika azt jelenti, hogy aki ezt a rendszert a magáénak vallja, csak magával az állammal, az állam háztartásával törődik, de nem törődik a termeléssel és a fogyasztással. Ez egyoldalú és általunk kifogásolt politika, de mégis rendszer és legalább egyoldalú eredményeket mégis elérhetne, ha legalább következetesen és bizonyos stílussal vinné végig a kormánya Sajnos azonban azt kell latnunk, hogy nemcsak a termelés esett vissza ezalatt a három esztendő alatt és nemcsak a fogyasztók óriási tömegeit tette tönkre ez a politika, hanem tönkretette magát az államot is. A fogyasztókkal, a termeléssel együtt szenved — és legalább annyit szenved — maga az állam is. Talán sohasem volt még pénzügyi politika ebben az országban, amely mellett az állam érdekeit, az állam szempontjait, az állam jóvoltát olyan könnyen, olyan cinikusan és olyan eredményesen lehetett volna kijátszani, mint most. Ha nézzük, hogy hol károsodott maga az állam e politika révén, akkor röviden a következőkről számolhatok be. Az állami jegyintézet nyomta a papírpénzt, az állam papírpénzét és kiadta a gazdasági életnek, de ugy. hogy mindenki rosszabb pénzt fizetett vissza. Ez az első súlyos, felbecsülhetetlen és felszámithatatlan károsodása az államnak. (Ugy van! Ugy van ! a baloldalon.) A másik az, hogy kivetették az adót jó pénzben és az adóorganizáció hiányosságai miatt behajtották rossz pénzben, (Ugy van! a baloldalon.) kivéve a gazdákat, mert a gazdák már évek óta valorizált adót fizetnek. Ha valaki kiszámítaná, hogy mit jelentett volna, ha évek óta -ami tanácsaink alapján — rendesen, varolizáltan hajtották volna be az adót, de nemcsak a gazdákkal, hanem mindenkivel szemben, akkor azt hiszem kitűnnék, hogy az ország mai pénzügyi hiányainak igen tekintélyes részét ebből az egy forrásból fedezni lehetne. Harmadik károsodása az államnak az, hogy a nagytőke, a mozgótőke, a mozgékony tőke, és azok a vagyonok, amelyek újonnan keletkeztek, jóformán nem fizetnek adót. A korábbi pénzügyminister ur, Kállay, megígérte, amikor a négy alapadót megszavaztuk, hogy jön majd az ötödik fontos adó, tulajdonképen a legfontosabb, a jövedelemadó reformja. A jövedelemadó reformja azonban nem jött, sem az adóvalorizáció, csak most a legújabb időben, a kölcsön kényszere alatt, és a jövedelemadó reformja is csak most jött ugyancsak a kölcsön kényszere alatt. (Strausz István : Az sem reform !) Kérdem az uraktol, van-e még modern állama Európának, amelynek adórendszere nem elsősorban az egyenesadókra és az egyenesadók közül elsősorban a jövedelemadóra van alapítva? (Ugy van! Ugy van ! a baloldalon.) Normális és természetes állapot-e az, hogy az az adó, amelyet legjobban tndunk az egyéni helyzethez alkalmazni, amellyel le »jobban tudom megfogni azokat a jövedelmeket és vagyonokat, amelyeket különben nem tudok megfogni, amellyel megfoghatom azt a társadalmi réteget, amely eddig gazdagodott, mialatt a többi társadalmi rétegek szegényedtek, elsorvadjon és ennek az adónak reformja ne következzék be? Ez természetellenes állapot. Az egyenesadók közül a jövedelemadónak kellene a legerősebbnek lennie, (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) mert a jövedelemadóval meg lehet fogni azokat a bankárokat, akik a mai szerencsétlen pénzügyi berendezkedés folytán saját szakállukra csinálnak óriási üzleteket, sokszor talán vállalataik rovására, azokat, akik itt mérhetetlen, billiós vagyonokat vágtak zsebre — nem a vállalatok, nem a bankok, illetőleg nemcsak azok, hanem az egyének, a bankigazgatók, az a pár vezető igazgató. Ezt az adót kellett volna kifejleszteni, ezzel kellett volna megfogni a mozgó tőkét s a mozgó tőkének erkölcstelenebb és legerkölcstelenebb fajtáit. (Ugy van! a balközépen.) Itt van azután a csempészet Mindenki nagyon jól tudja, hogy a csempészéssel milyen mérhetetlen kárai vannak az államnak. A csempészek vakmerően és bátran törik át a vámsorompót. Emlékeztetek Eckhardt tisztelt barátom felszólalására, melyben a csempészéssel foglalkozott és adatokkal állott elő, a nagybankokat megvádolta azzal, hogy részben effektiv korona kicsempészésével, részben pedig hamis számlákon való korona kikinálással rontották odakint a koronát és károsították meg mérhetetlen méretekben a nemzetet, az államot. Erre sem a bankok részéről, sem a kormány részéről válasz nem jött. A kis csempészt megfogtuk, a nagy csempész elszaladt. Itt van az árucsempészés a vámsorompón. Mondom, teljesen szabadon, — hiszen a fajvédő képviselők adatokat hoztak fel arra, hogy milyen óriási mertékben törik at a vámsorompót, anélkül, hogy ennek valami konzekvenciája volna. (Zaj a balközépen. — Lendvai István : Volt konzekvenciája ! Elmentek Svájcba az idegeiket kipihenni !) Fel akarom említeni a magánérdek túlzott érvényesülését is egész gazdasági berendezkedésünkben és közéletünkben. Merem állítani, nincs példa az egész világon arra, hogy olyan kérdésben, ahol az államérdekek kellene hogy érvényesüljenek, a kormány magukat az érdekelteket kérdezi