Nemzetgyűlési napló, 1922. XXV. kötet • 1924.június 18. - 1924. szeptember 05.
Ülésnapok - 1922-310
Lá nemzetgyűlés 310. ülése 1924. évi július hó 1-én, kedden. 267 az, hogy nem világnézeti felfogás szerint tömörülnek a pártok Különösen el lehet ezt mondani az egységes kormányzópártról, amelyről nagyon jól tudjuk, hogy ebben olyan világnézeti különbségek vannak, amelyeket áthidalni, elsimitani a legravaszabb Bethleni politikával sem lehet. (Dénes István : Együtt ül Csontos és Mándy !) En bízom abban, hogy ezek a világnézeti különbségek, bármennyire igyekeznek is mesterséges uton-módon elimmálni őket, akármennyire is igyekszik a kormánypolitika túltenni magát ezeken a világnézeti különbségeken és mintegy tojástáncot járni fölöttük, mert ezek, ha előbb nem, a legközelebbi választások alkalmával kifejezésre fognak jutni és akkor Magyarország sorsa egy egészséges világnézleti alapon álló párt kezében biztositva lesz. Mert hogy a mai kormány kezében a magyarság jövője nincs biztositva, azt nagyon szomorúan érzem és epén azért a legélesebb ellezékéhez tartozom e kormányzatnak. Adja a mindenható Isten, hogy ne teljesüljön be az én fájó aggodalmam, hogy ez a kormányzat az országot meg rosszabb helyzetbe viszi; bár a szanálás, amely most folyik, igazi szanálás, igazi gyógyítás lenne, — amii én nem hiszek — de ha nem is fog sikerülni, bizom benne, hogy a magyar nép egészséges ösztöne meg fogja találni a jövőben a kivezető utat — akármennyire mesterkednek is egyes emberek, akik saját érdekeiket az ország érdekei fölé helyezik, — az ország népe megfogja találni az utakat és módokat arra, hogy az ország hajóját biztos révbe vezess e. (Helyeslés a baloldalon) Elnök : Szólásra következik ? Forgács Miklós jegyző: Zsilinszky Endre! Zsilinszky Endre : T. Nemzetgyűlés ! Nagy csodálkozással látom, hogy az indemnitasi vita enynyire nem érdekli a törvényhozást, sem a többséget, sem pedig azt az ellenzéket, amely esz tendő . óta folytonosan a mi parlamentarizmusunk hibáit es hiányait ostorozza. (Erdélyi Aladár : Nagyon helyes !) Ott ahol nincs költségvetés es ahol a költségvetési vita keretében nem lehet az állam háztartás nagy problémáit megpbeszélni, ott az indemnitasi vita kell, hogy alkalmul szolgáljon erre. Sajnos azonban, hogy >em a baloldali ellenzék, sem pedig a kormánypárt nem mutat nagy hajlandóságot arra, hogy az országnak és elsősorban az államháztartásnak e nagy problémáit itt a nemzetgyűlés előtt megbeszélje. (Lendvai István : Most egységes a párt ! Hárman vannak !) A félesztendős indemnitas a szanálási akciónak lassúságát és bizonytalanságát mutatja, mert ha a kormány biznék a szanálási akció gyorsabb menetében, akkor bizonyára nem hathónapos, hanem legfeljebb egy-két hónapos indemnitasi javaslattal jött volna elénk. Az; képzeltük és hittük, hogy sok esztendei költségvetés nélkül való kormányzás után végrevalahára a kormány költségvetéssel jön elénk. De nemcsak most nem látjuk az arany költségvetést, hanem még a ködös jövőben sem remélhetjük azt. (Lendvai István : Színaranyat sem látunk IX Bele kell tehát nyugodnunk, bele kell törődnünk abba, hogy a kormány még utólag sem hozza a törvényhozás elé a költségvetést, mert hiszen azt csak egy példányban tette le a Ház asztalára (Lendvai István: Ez is csak akkor derült ki, amikor Strausz kimutatta !) A félesztendős indemnités azonban jelent egyebet is a szanálási akció bizonytalanságán és lassúságán kivül. Jelenti szerintem a magyar parlamentarizmusnak végleges dekadenciáját. (Lendvai István : Es csődjét !) Ezt én megállapítom nem azzal a kétségbeeséssel, amellyel ezt meg kellene állapítaniuk azoknak, akik a parlamentarizmusban, mint az egyedül üdvözítő kormányzati és törvényhozási rendben bíznak, hanem megállapítom azzal a sajnálkozással, hogy olyan időben, amikor még kilátás sincs arra, hogy a parlamentarizmust reorganizáljuk, hogy a parlamentarizmus mai hibáit kiküszöböljük, hogy egy uj rendszert állítsunk annak helyébe, ezt a rendszert a kormány maga ássa alá tudatosan és következetesen. (Lendvai István : Nem is annyira tudatosan, mint inkább következetesen !) Az első nemzetgyűlésben legalább annyit elért a tőrvényhozás, hogy utólag idehozták a költségvetést és azt a gazdasági szakministereinek vezetésével egészében és részleteiben is letárgyaltatta a kormány. De kérdem, micsoda parlamentarizmus az, ahol a törvényhozás legfontosabb joga, a költségvetési jog abszolúte semmi? És micsoda parlamentarizmus az, ahol a papirpénznyomás is egészen a legutóbbi időkig teljesen felelőtlenül, alapjában törvényhozási ellenőrzés nélkül történt s ahol a jegyintézeti törvény határozott parancsa ellenére rendelkezett a kormány ezekkel a papírpénz-tömegekkel a magyar kereskedelmi és gazdasági élet javára anélkül, hogy legalább utólag elszámolt volna erről a ténykedéséről. Egy parlamentarizmus, ahol a kormány költségvetés nélkül teljesen a maga szakállára utalványoz ; egy parlamentarizmus, ahol a törvényhozás ellenőrzése nélkül nyomják — vagy nyomták legalább idáig — felelőtlenül a papírpénzt és adták oda a gazdasági életnek ; egy parlamentarizmus, amely a trianoni békének nyomorúságát és megkötöttségeit szenvedi és ehhez még a kölcsön megkötöttségeit veszi a vállaira, az a parlamentarizmus én szerintem sem egyéb, mint a szabad szószátyárkodás joga. Mindent, ami a parlamentarizmus lényege volna, kihúztak alóla. (Lendvai István : Pedig az sem sok !) Hogy mi maradt a magyar parlamentarizmusból a magyar nemzet számára, arra megfelel az előttünk fekvő törvényjavaslat indokolása, annak következő mondata (olvassa) : »Ezzel egyidejűleg az állami gazdálkodás rendjének biztosítása és a takarékosság szükségessé teszik annak kimondását, hogy a költségvetési fejezetek, címek és rovatok között átruházásnak, továbbá, hogy az előirányzat hiteleinél a fenmaradó összegeknek az 1923—24. költségvetési éven túl való felhasználásának nincs helye.« Maradt a magyar parlamentarizmusnak jogként ez a mondat; miután mindent elköltöttek, miután mindent kiadtak felelősség nélkül, ellenőrzés nélkül, akkor kijelentik, hogy az egyes címek és fejezetek közti átruházásnak nincs helye és az ott megállapított összegeket a következő költségvetési évre átvinni nem lehet. Hát nem cinizmus-e ez, ha tudatosan tették be az indokolásba; vagy nem botorság-e, ha öntudatlanul csinálták? Nem vicc-e és nem nevetségessététele-e a parlamentarizmusnak? Azért küzdünk, hogy ilyesmit olvassunk és a parlamentnek joga es kötelessége, hogy ilyenekkel foglalkozzék ? (Ugy van ! a balközépen.) A ministerelnök ur nemrégiben éles kritikát gyakorolt a mi csoportunk felett és azt mondotta, hogy mi személyeskedésből élünk, a személyeskedésen túl sem programmunk, sem eszménk nincsen és felhívta az ország közvéleményét arra, hogy a személyeskedésnek és rágalmazásnak ezt a politikáját semmisítse meg. Én ebben a kérdésben erre a nemzetgyűlésre és a t. túloldalra hivatkozom a ministerelnök úrral szemben. Minden fontos problémájánál ennek a nemzetg3 ? ülésnek mi itt voltunk, mi minden nagy problémánál komoly érvekkel, komoly aggodalmakkal, komoly számokkal álltunk elő. Ezt azonban a túlsó oldalon sem el nem ismerik, sem azt a fáradságot nem veszi magának senki a t. kormány tagjai közül, hogy ezekkel a mi érveinkkel és a mi számainkkal szembeszálljanak. Mi megtettük kötelességünket mint képviselők. Megtettük a szanálási
