Nemzetgyűlési napló, 1922. XXV. kötet • 1924.június 18. - 1924. szeptember 05.

Ülésnapok - 1922-310

íA nemzetgyűlés 310. ülése 1924. évi július hó 1-én, kedden. 255 letés után — mint egy üldözött szarvas menekülni voltam kénytelen. Elhagytam a haiárt, előbb azonban vagy tízszer vörös katonákkal, három izben pedig Lenin-fiukkal akartak elfogatni. Ne csodálkozzanak rajta tehát t. szociáldemokrata képviselőtársaim, ha én ezeket az időket sohasem kívánom vissza. (Barthos Andor: Becsületes ember nem is kívánhatja ! — Lendvai István : Tisztességes magyar ember nem kívánhat ilyet !) Magam is azt hiszem, hogy tisztességes, becsületes magyar ember nem kívánhatja ezt! (Pikier Emil: Akkor miért beszél róla!) Nem volt szándékomban mindezt szóbahozni, de egyik közbeszólt képviselőtársam valami olyasmit szólt közbe, hogy a történteket én annakidején tűrtem, vagy támogattam. Ez ellen való tiltakozásképen voltam kénytelen válaszolni. (Zaj a baloldalon. Elnök csenget). Egészen jól el tudom képzelni, hogy az igen t szociáldemokrata párt, félretéve a nagytőke elleni minden animozitását, (Lendvai István : Nincsenek irania olyan nagy animozitással ! Hatszobás animozitás ! — Derültség.) paktumra tudna lépni a kormánnyal abban az esetben is, ha garanciákat kapna arra vonatkozólag, hogy a Nemzeti Hitelintézet, Országos Központi Hitelszövetkezet beolvadna mondjuk a Pesti Magyar Kereskedelmi Bankba. (Rothenstein Mór: Ezekbe a képzeletekbe még bele fog bolondulni ! — Derültség a szélsőbaloldalon.) Ne féltsen engem, igen t. képviselőtársam, mert ezek nem kényszerképzeletek. Elég önre rátekinteni, hogy mindezt elképzelhesse az ember. Nincs ennél könynyebb dolog. (Élénk derültség és taps a jobboldalon. Felkiáltások ; Nagyon jó volt ! Megkapta ! — Zaj a szélsóbaloldalon. Elnök csenget.) El tudok képzelni paktumot az önök részéről abban az esetben is, ha a kormány ismét a Népszavát tenné meg hivatalos lapjának, (Barthos Andor: Az egészen bizonyos! — Forster Elek: Persze »Vörös Újság« címmel !) amint hogy rögtön paktumra lépnének a kormánnyal abban az esetben is, ha hajlandó volna koalíciós kabinetet alakítani, amelyben szerep jutna önöknek is, s különös nagy lelkesedéssel csatlakoznának ekkor egy olyan indítványhoz és tennék lehetővé hatalmi súlyukkal annak valóraválását, hogy a parlament pincéi ismét nyittassanak meg mondjuk a fajvédők számára és szerény személyemmel egyetemben becsukjanak oda jó egynéhány politikust is. (Rot lien stein Mór : Micsoda fantázia ! — Pikier Emil : Kedves uram, ön a Schwartzerban beszélhet igy, de nem a nemzetgyűlésen !) Abban igaza van, hogy nekem ott is jogom van beszélni, mert orvos vagyok, de ezzel a megjegyzésével kapcsolatban fel kell hivnom t. képviselőtársam figyelmét arra, hogy a Schwartzert és a többi elmegyógyintézeteket ne igen emlegesse, mert ha már erről van szó, szívesen felvilágosítom a képviselő urat, hogy nemcsak nálunk, hanem az egész világon a szociáldemokrata pártnak, különösen pedig a boisevizmusnak első szóvivői idegrendszerileg bebizonyitottan beteg emberek és mind a bolondok házába valók lettek volna. (Igaz ! Ugg van ! Taps jobbfelöl és a középen. — Zaj a szélsőbaloldalon. — Pikier Emil : A legkulturájltabb országok ministerelnökei ma szocialisták!) És ha önt olyan nagyon érdekli ez a kérdés, akkor azt is tudhatná, hogy e/.eknek a dégénérait, beteg idegrendszerü forradalmároknak legnagyobb része az ön saját fajtájából került ki. (Zaj a szélsőbaloldalon.) Igazán nem tudom, miért tartja szükségesnek a t. képviselő ur, hogy ezzel itt dicsekedjék ? (Zaj a szélsöbaloldalon. — Derültség a balközépen. — Sütő József : Nem hiszem, hogy tudja, mit beszél. — Zaj. Eliök csenget.) T. Nemzetgyűlés ! Örömmel láttam, hogy a Ház jobboldalán megértéssel fogadták iménti szavaimat. Hogy a falrafestett ördögben valami igazságnak lennie kell, hogy annak árnyéka csakugyan itt settenkedik körülöltünk, annak legjobb bizonyitéka a jobboldal egyetértésével szemben a baloldalról — különösen az egyfajuak részéről —minduntalan felhangzó ellenmondás, (igaz! Ugg van ! a balközépen. —Zaj a szélsőbaloldalon ) T. Nemzetgyűlés ! Ha én egy idegen országban járok, ahol soha meg nem jártam, ha közeledem egy falu határához, amely faluban még meg nem fordultam, akkor nem is kell bemennem a faluba, nem is kell végigrónom az utcákat, átlépnem a a házak küszöbét, nem kell szóbaállnom a lakosokkal, hanem elég ha a falu szélén csak a temetőt látom s már is tudom, hogy abban a faluban miféle emberek laknak, micsoda érzelmek, törekvések, ideálok hevitik a falu lakosságát. (Igaz ! Ugy van !) Mert ha azt látom, hogy a temető elhanyagolt, kerítése düledezőben, utait felverte a gyom s a kis fej fákkal talán be is fűtöttek, — mint nálunk a szociáldemokrácia uralomra jutása idején — akkor nyomban tisztában vagyok vele, hogy arról a helyről a kegyelet angyala már régen elköltözött. Tudni fogom, hogy itt olyan nép lakik, amely valami különösen nem tisztelheti az ősöknek, a szülőknek emlékét és egészen bizonyos lehetek benne, hogy ugyanez a nép nem tiszteli az ősök szent hagyományait, törvényeit, erkölcseit és szo kásáit sem Ebben az esetben nem fog engem meglepni az, ha beljebb kerülvén abba a faluba, ha jobban megismerkedve azzal a néppel, azt tapasztalom, hogy a nemzet nagy ünnepein csak a hivatalos apparátus és a kis diákgyerekek ünnepelnek ; hogy a lelnőtt szinte szégyenli feltűzni a nemzetiszínű szalagot. (Forster Elek : Piros szegfűt tesz fel ! — Ugg van !) Azt tapasztalom, hogy itt üresek a templomok, azt tapasztalom, hogy a nép körében egy idegen fajta idegen szelleme lett úrrá. Nem fog meglepni, ha azt tapasztalom, hogy ez a nép lehet miattam gazdag, anyagi javakban dus, lehet miattam müveit, rendelkezhetik hatalmas hadsereggel, rendelkezhetik széles politikai határokkal, amelyek körül barátságos, hatalmas szomszédok sora vonul, mégsem ura önmagának, ipara és kereskedelme régen az idegené, irodalmában, kultúrájában, egész sajtójában az idegen szellem az ur, anakronizmusként hangzanak nemzeti dalai. Egy nép pusztulásának, egy nep romlásának, egy nép testén a hullafoltoknak jelei ezek. Sajnos, ezeket a szomorú jetenségeket felfedezhettük valamennyien — akiknek élesebb szemet adott a magyarok Istene — már a háború előtt, még inkábba háború vége felé és legesleginkább a forradalom, a kommün idején. Gyermekkoromban, a történelem lapjait forgatva, sohasem tudtam megérteni, hogyan lehetett az, hogy egy világot lebiró nemzet, mint amilyen a római nemzet volt, amelynek műveltségén épül fel a mi mai műveltségünk, — eltűnt a föld szinéről, minek okát Pikier képviselő ur abszolúte nem tudja elképzelni és ha el tudja is képzelni, de a valódiságát le fogja tagadni, hogy miért, mindjárt rámutatok — mondom, mi oka lehetett annak, hogy ez a nép, amelynek ilyen nagy kultúrája, nagy hadserege volt, eltűnt a földről. (Fábián Béla: Közegészségügyi téren kell kutatni !) Hiába gondolja valaki, hogy közegészségügyi téren lehet biztosítani egy nemzet fenmaradását, hiába gondolja valaki, hogy a kultúra fölénye vagy egy hatalmas hadsereg biztosítja azt, téved, mert hiszen akkor nem lehetne megérteni, hogy porba hullt a hatalmas Róma és nem lehetne megérteni, hogy kis nemzetek örök életet látszanak élni. (Zaj a szélsőbaloldalon..! Ez nem elfogultság, ezek történelmi igazságok és én nem tudom megérteni, hogy ezt magyar ember, üljön bár a szocialista padokon, ne elszomorodott szívvel hallgassa. Ha nem igy volna, nem tudnám megérteni, hogy van az, hogy ilyen politikai határok nélkül NAPLÓ XXV. &i