Nemzetgyűlési napló, 1922. XXV. kötet • 1924.június 18. - 1924. szeptember 05.

Ülésnapok - 1922-310

256 A nemzetgyűlés 310. ülése 1924. évi július hó 1-én, kedden. ma is él a zsidóság és nem tudnám megérteni, hogy ma, országhatárok kibővülésekor és összezsugorodásakor, országok eltűnésekor és ujak feltűnésekor egészen kis nemzetek önálló nemzeti életet élni, önálló államot alkotni képesek; pl. a kis finn nemzet, az az alig hárommilliónyi nép, szemben a hatalmas orosz kolosszussal, szemben az ott ma uralkodó, az emberbői vadállatot csináló materialista világszemlélettel ma a nemzeti eszme letéteményese. Egy kiváló ember mondta nekem, aki pár nappal ezelőtt jött meg onnan, hogy Finnországban olyan erős a nemzeti érzés, hogy azt mi alig tudjuk elképzelni és olyan erős a vallásos érzés, ahogyan ő azt sohasem tudta volna elképzelni. Elmondotta azt is — és itt van alkalma Pikier képviselőtársamnak felháborodásra és közbeszólásra — hogy ott annak a három milliónyi népnek van bátorsága egy fél világgal szembeszallva is a nemzeti keresztény eszme harcosait megbecsülni. (Pikier Emil : Száztagú szocialista párt van a finn parlamentben ! — Lendvai István : De nem zsidók ! — Pikier Emil : Zsidók és keresztények vegyesen !) (Ne hamisítson, mert Finnországban úgyszólván nincsenek zsidók, nincsen annyi, mint Budapesten, annyi sincs, mint az on kerületében, sőt annyi sincs, mint azon a gyűlésen, amelyen az ön jelenlétében a sakterkés azt a szegény magyar katonát leszúrta. (Pikier Emil : Ott a szegény gyermekeket ruházták fel ! Zsirkay János : Csak egy morzsát adtak vissza abból, amit lehúztak a szegény emberekről. Pikier Emil : Én nem húztam le ! Többet tettem a szegényekért, mint önök együttvéve !) Elnök : Pikier képviselő urat már kétszer figyelmeztettem, hogy ne szóljon közbe, most kénytelen vagyok rendreutasítani ! Benárd Ágost : Egyébként vegye a t. képviselő ur tudomásul, hogy én nagyon becsülöm azért, hogy ön, kozmopolita felfogása, szocialista létére meg nem tagadva fajtáját, jól érzi magát azok között, akik között izzó még a faji érzés és a faji öntudat. (Pikier Emil: A kis prolik között érzem jól magam, nem a zsidók közé járok ! Jótékonyságot gyakoroltam ! — Zaj). Elnök : Csendet kérek ! Benárd Ágost : De mindenesetre igen érdekes és jellemző, liogy amig a szociáldemokrata párt ezen semmi kifogásolni valót nem talál, tudom egészen bizonyosan, hogy súlyosan megróná pl. Farkas István képviselőtársamat, vagy akár Szeder Ferenc képviselőtársama', ha az én kerületemben keresztény nemzeti érzésű magyarokból álló gyülekezetben megjelenve ott jótékonyságot gyakorolna. Nagyon sajnálom, hogy témámtól, ilyen közbeszólásokra válaszolva, kénytelen voltam eltérni, de azért nem hagyom magam zavartatni és fotytatom ott, ahol elhagytam. (Halljuk ! a balközépen). Midőn azt mondottam, hogy a nemzetek fennmaradásának nem garanciája az, hogy hatalmasak és nem garanciája, — furcsán hangzik, — hogy kulturfölényben vannak, — nem garanciája, hogy hatalmas szövetségesei és gyenge ellenségei vannak és hatalmas hadsereget tart fenn, felmerül a kérdés, hogy tehát mi a nem/etek fennmaradásának garanciája és mi okozza pusztulásukat. Ha azt látom, hogy egy nép igy megtagadva az őseit, levetkőzve az ősök erkölcseit, kivetkőzve nemzeti mivoltából, idegeneknek adja át a vezetést az ipar, a kultúra, a művészetek terén, akkor ez a nép a halál útját járja és nem fogok csodálkozni azon, ha rövid időn belül ez a nép egy számra talán kisebb, talán kulturátlanabb, talán anyagilag is kevésbé erős és jómódú, de nemzeti önludatban, fajiságban erős kisebb nép rabszolgája lesz. Ennek szomorú példája egész mostani történelmünk. Igazán a szélsőbaloldal szerencsétlen összetétele teszi csak lehetővé, hogy az ilyen megállapításoknál részükről mindig ellenmondással találkozom Ha már most valaki az elmondottaknak szemszögéből nézi a politikát, könnyen el tudia képzelni és magam is el tudom képzelni, hogy milyen feltételek mellett tudnék a kormánnyal megegyezni. (Pikier Emil : Szabad pogromot engedélyezne !) Senkitől sem kívánom, hogy végighallgasson. Nem képviselőtársamról lesz szó. Én például szívesen lennék hive a kormánynak, ha garantálná nekem, hogy a maga egész hatalmával és erkölcsi súlyával a fővárosban élethalálharcát vivó keresztény magyarság oldalára, háta mögé áll és segit neki a keresztény városháza megvédetmezésében. (Pikier Emil: Ezt a választók döntik el, nem a kormány!) Arról, hogy a mindenkori választókra a mindenkori kormány milyen hatással van, azt hiszem, nem kell önt felvilágosítanom. Erről a kérdésről adhatnak önnek kis kurzust, ha nagyon kiváncsi. (Pikier Emil : Akkor én még Bethlent jobb szeretem, mint ónt, mert ön sokkal reaktionáriusabb. Meg vagyok győződve róla. — Fábián Béla : Eddig ez kétséges volt?) Ebben semmi kétség nincs! Nem kell hozzá különösebb elképzelés, hogy ha nem ez történik, és ha ott ismét a régi világ jut uralomra, mi lesz a mi gyermekeink erkölcsi nevelésével, micsoda szellemet fognak megteremteni iskoláinkban, kiknek érvényesülését fogják előmozdítani a vállalkozások, kiknek érvényesülését fogják előmozdítani állások betöltésénél. Érről, azt hiszem valamennyien tisztában vagyunk. Végtelenül sajnálom, de részemről ezt a megállapodást, paktumot még feltételezni sem tudom, mert a helyett, hogy a keresztény magyarság egyesítésére, összefogására és együvétartására fordítaná a kormány minden gondját, mint a keresztény és keresztyén párt bizalmából való kormány, azt kell látnom, hogy polgári front alakítása cimén a magyarság nagy egységét — hála Istennek nem nagy sikerrel — mégis inkább megbontani igyekszik. Nem veszik rósz néven, ha azt mondom, hogy akármit nem hiszek el Bethlen Istvánnak, de nem vagyok annyira túlzó, hogy viszont akármit is mondjon ne higyjek neki. Készséggel elhiszem tehát, hogy amikor ő az egységes polgári frontot megalkotni készül, tényleg a szociáldemokrata párt ellen szólit fegyverbe. Ezt elhiszem. A múltkor Zsirkay t. képviselőtársam említette ezt a kérdést. Vele ellentétben én ezt elhiszem (Barthos Andor : Ez lojális nyilatkozat!) De méltóztassék megengedni, hogy rámutassak arra, hogy ebben az esetben szerencssétlenül, illetve nem szerencsésen választotta meg a címet, a házszámot, a jelszót, amely alatt a tömörülést elképzeli. (Lendvai István : Különösen Budán rossz a házszám !) Igaz ugyan, hogy mi valmennyien a magyar állam polgárai vagyunk. Igaz ugyan, hogy kívánatos, hogy minden munkás becsületes polgára legyen a hazának és mindenki a hazának becsületes munkása legyen. Ez teljesen kétségtelen. Mégis el kell ismerni, hogy a polgár kilejezés a közhasználatban társadalmi osztályt jelent. Minden falusi ember tudja, hogy a polgár nem zsellér, nem napszámos, nem gyárimunkás, hanem: polgár. Ez kétségtelenül társadalmi osztályt jelent. Már most egy társadalmi osztályt jelentő cégér alatt hogyan akar politikai párt ellen sikeres harcot vivni? Nagyon jót tudom, hogy a szociáldemokrata pártban a munkásokon kivül polgárok is vannak, ott van Györki Imre képviselőtársam, aki ügyvéd, ugyancsak nem munkás Propper, aki tisztviselő, de azért mindegyikük igazi, született, vérbeli szociáldemokrata, meg pedig vezér. (Lendvai István : Dehogy született !) Dehogy nem. Kétségtelen, hogy foglalkozási osztályt jelentő cég alatt nem indíthat harcot, de viszont ez a szerencsétlenül megválasztott cím al-