Nemzetgyűlési napló, 1922. XXV. kötet • 1924.június 18. - 1924. szeptember 05.

Ülésnapok - 1922-302

20 A nemzetgyűlés 302. ülése 1924. évi június hó 18-án,. szerdán. rek rá arra a Csontos Imrére, aki nem egyszer még itt az ülésteremben is, szinte cirógatva bennünket, közölte velünk azt a türelmetlenségét, hogy csakhogy már egyszer ide ülhetne közénk. (Élénk derültség balfelől. Zaj a jobboldalon.) Kénytelen voltam ezeket a dolgokat itt elmondani, nem azért, hogy talán véletlenül is nevetségessé tegyem Csontos Imre t. képviselőtársamat, de el kellett mondanom az igazság kedveért, el kellett mondanom azért, mert rendkívül fájdalmas rám nézve, hogy ezek a támadások épen a magyar falunak, a magyar földnek olyan képviselőjétől érnek, mint aminő ön. Emlékszem arra az időre, t. képviselőtársam, amikor az újságírói karzatról az ön első felszólalását hallottam, s amikor mi, keresztény újságírók el voltunk ragadtatva attól a szinte Pázmány Péterien tőzsgyökeres magyar nyelvezettől és attól az igazmondástól, amelyen ön megszólalt. De mert ön ismételten megtámadott és mert jogtalanul támadott meg, tartoztam ezzel a válasszal. (Derültség és felkiáltások a szélsőbaloldalon: Lípjék ki!) — Zaj a jobboldalon.) Elnök : Napirendi javaslatot kívánok tenni ! (Zaj. Halljuk ! Halljuk !) Kérem a képviselő urakat, méltóztassanak a tanácskozás komolyságát megőrizni. Javaslam, hogy legközelebbi ülésünket folyó hó 20-án, pénteken délelőtt 10 órakor tartsuk és annak napirendjére tűzessék ki 1. az indemnitásról szóló törvényjavaslat folytatólagos tárgyalása ; 2. a székesfőváros törvényhatósági bizottságának újjászervezéséről szóló törvényjavaslat tárgyalása. Méltóztatnak napirendi javaslatomhoz hozzájárulni? (Igen !) Ha igen, ily értelemben mondom ki a határozatot. Következnek az interpellációk. Ki az első interpelláló? Bartos János jegyző : Várnai Dániel ! Várnai Dániel : T. Nemzetgyűlés ! Mielőtt kérdésemet feltenném, néhány számadattal rá akarok mutatni arra, hogyan fest az utóbbi esztendők népiskolai oktatásának eredménye, másrészt néhány számadattal szeretném megvilágítani az iskoláztató szülők helyzetét is. A Magyar Statisztikai Szemle egyik legutóbbi füzetében az analfabéták számát csoportonkint mutatta ki s a következő eredményekre jutott. Meg kell jegyeznem, hogy ezek a kimutatások 20 törvényhatóságról szólanak, 10 városi és 10 megyei törvényhatóságról, melyek népessége megfelel csonka Magyarország népessége 60%-ának, tehát az eredmény országos, általános eredménynek is tekinthető. A 6—11 esztendős korcsoportban 1920-ban 186.711 analfabéta volt. A 12—14 esztendős korcsoportban ugyancsak 1920-ban 24.619. összesen valamennyi korcsoportban 1920ban 637.476 analfabéta volt. Ezt a táblát maga a Szemle még egy magyarázattal egészíti ki. Azt mondja, hogy mig a 40—60 év közöttieknél 29-6%-kal, a 20—24 év közöttieknél pedig 35-6%kal csökkent az analfabéták száma, addig a 15—19 évesek között már csak 12-4%-kal lett kevesebb, a mindennapi és ismétlő tankötelesek között pedig határozottan és pedig nagymértékben növekedett az analfabéták száma. Majd a továbbiakban azt mondja még a Szemle, hogy a fiatalkorú analfabéták száma nemcsak a vármegyékben, hanem a városokban is növekedett, sőt a mindennapi tanköteles korúak között a városokban még sokkal jobban terjedt az analfabetizmus, mint a vármegyékben. Ezek a számok amellett demonstrálnak, hogy mekkora nyomorban élünk az elemi népoktatás terén. Méltóztassék megengedni, hogy már most az iskoláztató szülők vagyoni helyzete tekintetében is demonstrálhassak itt néhány számot. Egy svájci folyóirat Szegeden történt felvételeit közli ebben a kérdésben. Ez a folyóirat 2035 elemi iskolás gyermeket feleltetett meg arra a kérdésre 1920ban, hogy tulaj donkép miképen élnek. Arra a kérdésre, hogy hányszor étkeznek naponta, 48 iskolás gyermek azzal felelt, hogy egyszer, csak 670 felelhetett arra a kérdésre, hogy három izben és 1317 két izben étkezett naponta. Azután feltettek megint kérdéseket arra nézve, hogy mit esztek ebédre, miből áll reggelitek és vacsorátok? Volt 451 olyan gyermek, aki kénytelen volt arra a kérdésre, hogy mit eszik ebédre, azzal felelni, hogy semmit. Kenyeret evett 453, levest 434. Nem reggelizett semmit 218 iskolásgyermek. Csak kenyeret 1044, tehát a megkérdezettek többsége., Nem vacsorázott semmit 697 iskolásgyermek. Csak kenyeret vacsorázott 771 és csak levest 430» Anélkül, hogy még hasonló számadatokkal demonstrálnék itt, megállapíthatom, hogy abban a helyzetben vagyunk, hogy az államnak most minden erejét össze kellene szednie, hogy az elhanyagolt és elhagyott szegény magyar gyermekeket megmentse, megmentse őket a kultúrának, mert csak ezzel tudja megmenteni Magyarországot} a jövendőnek. Megállapíthatjuk ezekből, hogy még több elemi iskolára volna szükség, sok elemi és jó elemi népiskolára volna szükség nemcsak ingyenes oktatással, hanem ingyenes tankönyvekkel, ingyenes tanszerekkel és a szegény szülők gyermekeit ruhával, cipővel és fehérneművel felruházó gyakori kormányakciókkal is. Erre volna szükség, amint az imént felolvasott néhány számadatból is kiviláglik. Ezzel szemben mégis mi történt? Cáfolat nélkül jelent meg a lapokban az a hir, hogy a közoktatásügyi ministeriumban rendelettervezet készül, illetve már elkészült az elemi népoktats ingyenességének megszüntetésére. Erről a tervezetről az újságokban a közoktatásügyi ministerium vezetője, gróf Klebeisberg minister ur és a ministeriumnak egyik államtitkárja, Pogány Frigyes nyilatkoztak, s egyik sem cáfolta meg, sőt a rendelettervezet létét és azt a szándékát, hogy ezt a tervezetet rendeletté is akarják kovácsolni, meg is erősítették, tehát épen az ellenkezője történik annak, minek történnie kellene. E szerint a tervezet szerint az elemi népoktatásban újra bevezetik a tandíjfizetést. (Vanezák János : Megölik a nemzetet ! — Propper Sándor : Uj numerus clausus !) A beiratási díj mellett, mely egy jelentéktelen összegben •— azt hiszem — még ma is szedhető, rendszeresitenék a tandíjat, amely 5 aranykoronától 15 aranykoronáig terjed. Az a félhivatalos kormányujság, amely azt a hírt először közölte, mindjárt melléragasztotta a kultuszministerium egyik államtitkárának megerősítő nyilatkozatát is és mindjárt kiszámította azt is, hogy mibe kerülne az itt tervezett tandíjak összege évente papirkoronákban kifejezve. Azt mondja a lap, hogy ez körülbelül évi 300.000 papírkorona tandíjat jelent, ami az év folyamán a tankönyvek és Írószerek beszerzésével körülbelül a kétszeresére emelkedik. Teljesen igaza van a végösszegezésben is, mikor azt mondja, hogy egy elemi iskolás gyermek tanittatása szeptembertől kezdve az aranykorona mai árfolyama szerint meg fogja haladni a félmillió koronát. Jó hozzáragasztani ehhez, hogy »az aranykorona mai árfolyama sze rint«, mert hiszen el lehetünk készülve arra, hogy szeptemberben sokkal nagyobb kulccsal fogják átszámítani az aranykoronát papirkoronára, mint ma és igen csekély összeg tehát, ha azt mondom, hogy 500.000 korona lesz mindössze egy elemi iskolás gyermek évi tanittatási költsége. (Zsirkay János: Itt kezdik a takarékosságot! Kezdenék az autóknál ! — Zaj). Elnök : Kérem a képviselő urakat, méltóz-