Nemzetgyűlési napló, 1922. XXV. kötet • 1924.június 18. - 1924. szeptember 05.
Ülésnapok - 1922-309
r Á nemzetgyűlés 309. ülése 1924. évi június hó 28~án, szombaton 227 zsidópolitikával, mert a keresztény-keresztyénből ma ez lett, és hogyan tudjam összeegyeztetni ezt a jogegyenlőség álláspontjára való helyezkedést azzal, hogy viszont a numerus clausust még mindig fentartja és fentart sok más efféle numerus clausust is, fentartja még mindig az italmérések, trafikok és több más mindennek numerus elaususát. De ezzel szemben igazságosnak kell lennem: a numerus clausust Bethlen István nemcsak a zsidókkal szemben érvényesiti. Van neki más numerus claususa is: a nyomorúságnak, a szegénységnek, az üldözésnek numerus claususa. Mindenkit üldöz, aki vele szemben áll. Csak egyetlen demokráciát ismer: a jogfosztás demokráciáját. Mindenkit kivétel nélkül, zsidót és keresztényt is, ha nem hajlandó a táborában elhelyezkedni, jogaitól megfoszt, ezeket nyomás alatt tartja, ezek ellen kell büntetőnovella, annak a sajtószakasza és sok más efféle. Ebben demokrata. A jogfosztásnak, a nyomorúságnak, a szegénységnek, az üldözésnek demokráciáját képviseli. Azért a demokráciáját, mert oly nagy és széles rétegekre terjed ki enemü tevékenysége, hogy ha a jogokat is ilyen széles rétegekre terjesztené ki, meg lennénk elégedve, ebből csakugyan demokrácia lenne. Azon a délivasuti vacsorán mondott beszédének, amelyben pártunkkal foglalkozott és máskor tartott beszédének is, amikor megtagadja még a jogot is arra, hogy valaki a Kossuth-párthoz tartózhassák, megvan a maga oka. Az oka az, hogy félti tőlünk a polgárságot, a polgárságnak felvilágosodott, haladó részét, hogy ezek közül sokan esetleg a mi táborunkban fognak elhelyezkedni és megzavarhatjuk azt a polgári egységet, amelyet ő meg akar teremteni. Sohasem volt szokás, hogy valakit még azért is felelősségre vontak, vagy ócsároltak volna, mert a meggyőződését követte. Eddig a^ legszegényebbtől, a legnyomorultabbtól sem kérték azt számon, hogyan mer keresztény lenni, hogyan mer Krisztus alázatos követője lenni. Nem kérték eddig számon azt sem, hogyan mer valaki legitimista lenni. Látjuk, hogy szélhámosok voltak legitimisták akárhányan egész üzletet esináltak a legitimizmusból. Látjuk most is, hogy a kommunizmus mocsarában megfürdött hányféle alakot fogadnak el legitimistának, hány és hány panamista! korrupcióban fetrengő kifogásolhatót fogadnak el egységespártinak. (Erdélyi Aladár: Azt már nem!) Nem t. képviselőtársamra mondom. De tessék visszagondolni arra, mennyi ideig vállalták a szolidaritást, Bethlen István is vállalta az atrocitásokkal és vállalta a politikát azokkal együtt, akiknek kezéhez vér tapad, igénybe is vette segítségüket a választásoknál (Erdélyi Aladár: Azt még kevésbé !) és nem volt ebben semmi, hiszen a panamáknak egész tömegét tárták itt fel. (Erdélyi Aladár: Konkrét eseteket mondjon, ne igy vádoljon !) Bizonyára nem önre értem azt, hogy még önt is elfogadják egységespártinak, ez kétségtelen, de ha méltóztatik szétnézni a táborukban, akármennyire kifogásolható ilyen, vagy olyan ember is szabadon vallhatja magát egységespártinak. (Erdélyi Aladár: Olyan nincs nálunk! Nem tudunk róla!) Mi öt esztendő óta itt a tisztesség, a becsület politikáját csináljuk, küzdünk a szabadságért és a nemzet becsületéért is, mert az a politika, amellyel szembenállunk, igen sokszor a nemzet becsületét tette kérdésessé, küzdünk az igazi kereszténységért, a cselekedetek kereszténységeért, t küzdünk azért, hogy ne lehessen a kereszténységgel, a kereszténység legszentebb szimbólumával, a kereszttel embereket a kereszténység nevében fejbeverni, amint azt Griger képviselőtársam szokta mondani, hanem küzdünk annak az álláspontnak elfogadásáért, ' hogy a valódi kereszténység a jóság, a becsületesség, a tisztesség, mert ha ez a három tulajdonság nincs meg valakiben, akkor, ha százszor keresztény is és ba mindennap kora reggeltől késő estig egyebet sem tesz, mint keresztet vet magára, vagy a kereszt lábai előtt csúszik, mégsem lesz belőle igazi keresztény^ Amikor küzdünk mindezekért a szabadságjogokért, kezdve a sajtószabadságon végig a polgári jogegyenlőségig legalább abban a mértékben, amint az 1914-ben fennállott, nem tudom, milyen címen akarja tőlünk Bethlen István elvitatni azt, hogy nincs jogunk magunkat Kossuthpártiaknak nevezni és magunkat ama politika hi veinek tartani, amely politika épen a szabadságjogok, a poleári jogegyenlőség, a tisztesség, a becsület és a demokrácia politikája volt. Szüksége van azonban erre azért, mert szeretné Budapestet valamiképen meghódítani, szeretné Budapestet valahogyan kézbe venni. Természetesen azzal a naiv elgondolással és eltervezéssel gondolja ezt megcselekedni, amely egész politikáját jellemzi. Mert igaz, hogy Bethlen István három esztendő óta itt ül a nyakunkon, három esztendő óta érezzük, ahogy ujjaival a torkunkat szorongatja, azonban ez még nem jelenti azt, hogy Bethlen István providenciális ember, hogy Bethlen István nem naiv és nem is rövidlátó. Igaz, hogy tapsolnak neki, igaz, hogy zseniálisaknak kiáltják ki az egyes bukfenceit, amelyek közepette az antiszemita irredentizmustól el tudott vandlizni egész a filoszemita demokráciáig. (Erdélyi Aladár: Valakire másra illik ez alighanem! — Zsirkay János: Ne tessék célozni! Ö nyíltan megmondja! Nevén nevezi a gyermeket! — Derültség.) Ha másra vonatkozik, ha arra vonatkozik, hogy én valamikor keresztény politikát hirdettem, akkor t. képviselőtársamat vagyok bátor arra figyelmeztetni, hogy ez akkor volt, amikor azért fejbeverés járt, akkor volt, amikor azért engem fejbe is vertek, akkor volt, amikor a katholikus papságot és a többi papságot is üldözték. Én akkor annak a papságnak védelmére keltem, odaállottam, hogy a testemmel fedjem és bejelentem, hogy mihelyt megint ugy fordul az idő, hogy megint a vallás, a vallásos emberek és a vallásos intézmények ellen támadnak hasonló erők, én megint ott leszek. Nem tudom, t. képviselőtársamnak mi kifogása lehet az ellen, amikor viszont bekövetkezvén egy idő, amelyben másokat üldöztek, nem a keresztényeket — mert amikor a keresztényeket üldözték, ezeket védtem, kissé több kockázattal, mint önök, vagy önök közül akárki, Bethlen István is, vagy még feljebb, akik elmentek Szegedre, — mondom, amikor más idő jött, másokat védelmeztem. Hiszen végre is a legprimitebb férfierény, hogy annak a védelmére keljünk, akiről látjuk, hogy gyenge, akiről látjuk, hogy igazságtalanul üldözik. (Erdélyi Aladár : Akkor mástól se tessék rossz néven venni.) Ha majd megint olyan idő jön, hogy a katholikus vallásnak és a katholikus papságnak, vagy más kereszténj r felekezet papjainak szükségük lesz arra, hogy védelmükre keljek, megint ott leszek, de ebből üzletet nem csinálok. Nekem csakugyan sokkal inkább adva volt a konjunktúra lehetősége, mint önnek és a többieknek, (Erdélyi Aladár: Nekem sohasem volt konjunktúrám !) nekem több jogom volt ahhoz, hogy ellenforradalmár legyek, mint önöknek, mert hiszen én mutogathattam volna sebeimet, amelyeket kaptam nyíltan szembeszállva a Károlyiidőkben és a kommunizmus alatt is. De én néhány barátommal más álláspontra helyezkedtem. Mi megértést, kibékülést, megbocsáI tást hirdettünk, amint az keresztényekhez illik
