Nemzetgyűlési napló, 1922. XXV. kötet • 1924.június 18. - 1924. szeptember 05.

Ülésnapok - 1922-308

200 A nemzetgyűlés 308. ülése 1924. évi június hó 27-én, pénteken. totlság nélkül gondolni arra a szegény fiatal újságíróra, akit ugy érzem, kétszeresen kötelességem itt elparentálni, mert hiszen onnan az újságírói karzatpól, ahonnan ő a keresztén}

7 nemzeti politikát szolgálta, onnan járt ő haza abba a rablógyilkosok barlangjába, ahol édesanyjával együtt el kellett pusztulnia. Ne mondja senki, hogy én politikát keverek a gyásznak e fenséges motívumaiba. Nem én tehetek arról a világjelenségről és tényről, hogy a politika, egy rendszernek a politikája az élet minden megnyilvánulásába kisugárzik. Nem én tehetek róla, hogy már akkor igaza volt Napóleonnak, amikor Goethevei találkozott és a drámairodalomról beszélve azt mondotta, hogy : »Végzet? A Végzet a politikai« Igen, abban valami végzetszerüség van, hogy épen a keresztény nemzeti uralom idejében ezeknek a Simán Endréknek, ezeknek a szegény keresztény újságíróknak nem sikerül sehogysem lakáshoz jutniok; ha nagynehezen hozzájutnak, akkor olyan későn, hogy addigra vagy már végzett velük az élet nyomorúsága, vagy már végzett velük, mint ebben az esetben, egy tébolyodott gonosztevő. Mit gondol a t. Nemzetgyűlés — én nem szalválom azt a megtébolyodott bitangot, aki ezt a bűntényt elkövette, — e keresztény nemzeti uralom idején idején juthatna e annak a forradalmi sajtónak bármelyik apostola, katonája ilyen helyzetbe '? És véletlenül az élet minden vonalán — akár újságírókról, akár nem azokról van szó — 90%-ban ilyan tragikus a lakássorsa épen a ke resztény magyarságnak. És vehetik-e önök tőlem, phogyan szokták és szeretik mondani felém : — demagógiának ott a friss sir felett, ha rámutatok onnan kívülről a sir mellől arra a Budapestre, amelynek palotái között fényes lakása, gépkocsija, nagyszerű élete van mind nkinek, aki sajtón keresztül forradalomba, terület-csonkitásba destruálta bele ezt az országot, mindazoknak a Klein Árminoknak, akiknek a nevet önök is olvashatták Budapest falain, azon a plakáton, amely olyan elokvens igazsággal követelte a forradalmi sajtó megrendszabályozását s amely plakát alatt ott volt ennek a rendszernek feje és felelőse Bethlen István gróf ministerelnök ? T. Nemzetgyűlés ! Ennek a szegény tragikus sorsú keresztény újságírónak a sírjától elfordulva, egy régebbi sir jut eszembe. Hosszú hónapokkal ezelőtt még ezen a bűnös Budapesten is végigvonult 20—30.000 ember és temetett egy Apáthy Lászlót, temetett egy tüzérszázadost, aki a vérét ontotta künn a fronton, aztán hazajött abba a Magyarországba, amelyet tönkretettek azok, akiket ő nem látott künn a fronton magával, és kétségbeesett lélekkel látta a területcsonkitást, komolyan vette azt a szent novembert, amikor ide az ő hitük szerint az ellenforradalom vonult be, és az első parancsszóra kiment a felkelők közé Nyugalmagyarországra, ott megint hullatta a vérét azért a Nyugatmagyarországért, amelyből hogy nem maradt minden község, falu és város a mienk, nem ezek a rongyosok felelősek érte, akik ennek a rendszernek a nemzeti jellegét komolyan vették. Azt az Apáthy Lászlót ott kellett látnom, nekem kellett ismeretlenben elbúcsúztatnom annak a sírnak szélén, amely sir neki vitézi telekül jutott azért, mert a keresztény nemzeti uralom idején nem ment el csalni, opni a tőzsdén, népet nyúzni, országot destruálni, haue m mert készen állt arra, hogy újra elmehessen vérezni ezért az országért. Akkor tiszt létére meg kellett érnie, hogy cseh foglárok ütötték, verték és kétségbeesésében, tiszti becsületéért megtorlást nem kapva, öngyilkosságba kergette bele az ő zaklatott lelke és csak egy írása maradt felénk, amelyet nem fogunk elfelejteni, amíg élünk, az : »Bosszuljatok meg!« {Az elnöki széket Huszár Károly foglalja el.) Ha nézem tovább ezeket a magyar képeket és ellen képeket, .akkor kénytelen vayyok itt foglalkozni az igen t. kultuszminister úrral, aki a múltkor, amikor a pécsi egyetem dolgairól volt szó, azt mondotta, hogy ő a félelmet nem ismeri. Az én keresztény alázatom ezt mondani nem merné. A félelmet is, mint minden emberi megrendülést, ismernem kell, ismernem kell legalább ugy, ahogyan az utolsó éjszakán az üdvözítő is érezte és nem szégyelte. De én ugy veszem észre, t. Nemzetgyűlés, hogy a kultuszministerünk nemcsak a felelmet nem ismeri, de nem ismeri a pécsi egyetem rektorát sem, nem ismeri azt, ami ott a pécsi egyetemen történt. (Berki Gyula: Az tisztességes ember!) Én azt mondottam, t. Nemzetgyűlés, ahogyan a pécsi hulla- és vallásgyalázás vizsgálata legalább is megindult, — gyanús nekem; azt mondottam, hogy az én legjobb tudomásom szerint a pécsi egyetem rektora, dr. Nagy József zsidóbarát. (Berki Gyula : Téved !) A minister ur, elhiszem, hogy jóhiszeműen, nem akceptálta e kijelentéseimet. Abban a helyzetben vagyok, t. Nemzetgyűlés, hogy olyan adatok alapján, amelyeket egyfelől az egyik napilap már tegnap és tegnapelőtt közölt, amelyek cáfolatlanul maradtak s amely adatokat én magam is illetékes helyről kaptam, megállapíthatom, — egyfelől a »Kiskunhalas Helyi Értesítője« cimü lap 1919 február 12-iki számából, másfelől későbbi számokból, — hogy a radikális pártnak Kiskunhalason való megalakítása dr. Nagy József nevéhez fűződött. T. Nemzetgyűlés ! Nem kell magyaráznom, hogy mit jelentett Jászi Oszkár radikális pártja a forradalom és ennek következményeképen a bolsevizmus előkészítésében s hogy a zsidóbarátságnak a kritériuma mennyire megvan már ebben az egy tényben. Én csak arra kívánok még utalni, hogy Nagy József dr. egy és negyed órás, lapközlemény szerint tartalmas, magvas előadásban ismertette a radikálispárt programmját, erősen hangsúlyozta, hogy a cél egy a radikálispárt és a szociáldemokrata párt célja egy, ugy, hogy a két párt tulajdonképen testvérpártnak nevezhető. Ott volt ez a dr. Nagy József ur, akit egyhangúlag elnökké választottak meg, a radikálispárt gyűlésén, amikor Hibó Sándor a szociáldemokraták nevében felszólalt, szólott az ellenforradalmi jelenségekről is, amelyeket — mondotta — az ő jogrendjük és szólásszabadságuk értelmében le fognak törni. Önök tudják s az itt jelenlévő népjóléti minister ur különösen tudhatja, hogyan törték le akkor ezeket az ellenforradalmi jelenségeket, amelyek letörésének rendszere később Kun Béla és Szamuelly uralmával tökéletesedett. Ezen a gyűlésen nemcsak ott volt ez az ur, hanem annak a gyűlésnek elnöke is volt, ami kétségtelenül a népszerűség jele. Ezen a gyűlésen a budapesti munkástanács kiküldöttje is beszelt. További adatok alapján röviden csak annyit kívánok megállapítani, hogy a forradalmi pártok közös ünnepén, 1919 március 15-én, 6—7 nappal a proletárdiktatúra kitörése előtt, »dr. Nagy József nagyhatású beszédben a forradalmi átatakulást fejtegette. Kifejtette, hogy az egész emberiségnek is át kell esnie egy erkölcsi forradalmon, hogy önmaga is megtisztuljon, mert hiába változtatják akkor a kormányzó szerveket, ha az elv, az emberi gondolkodás a régi marad.« (Pikier Emil: Prohászka Ottokár még különbeket mondott!) Ugyanez a dr Nagy József a »Halasi Munkás« cimü lap vonatkozó számainak tanúsága szerint a lelkek forradalmasítását követelte, hogy pontos dátumot mondjak, március 2ü-án, amikor a kötelező vallásoktatás eltörléséről is szó esett Akkor a