Nemzetgyűlési napló, 1922. XXV. kötet • 1924.június 18. - 1924. szeptember 05.

Ülésnapok - 1922-308

•A nemzetgyűlés 308. ülése 1924. a tisztviselők illetményeinek rendezésénél csak addig a határig lehet elmenni, amig az ország teherbiró képessége megengedi, (Forster Elek : Ugy van ! Ezt mondta Ernszt is i) de minden társadalmi osztály kivétel nélkül ezt kívánja, mert abban a meggyőződésben él — habár zárszámadásokat nem látunk, — hogy az életstandardot biztosító javadalmat ez az ország a lecsökkent létszámú közszolgálati alkalmazottaknak nyújtani képes. De a rendezésnél sem lehet egyformán eljárni. Vannak kivételes megitélés alá eső branche-ok. Nem mondom, hogy legyenek pótlékok az egész vonalon, de ugy látszik, lesznek. Ez a rendezés, amelyik folyik, az államgazdaságban ismét olyan káoszt fog teremteni, amelyből szinte nincs kibontakozás. Emlékezzék rá az igen t. nemzetgyűlés, hogy a kormány azzal fog jönni, hogy nem tud zárszámadásokat beterjeszteni, mert minden közszolgálati alkalmazottat az illetmények rendezéséből folyó munkálatok kötnek le ; olyan komplikáltán, olyan rendszertelenül, olyan tervszerűtlenül oldja meg, vagy nem is oldja meg, csak féligmeddig meg akarja oldani az egész vonalon a közszolgálati alkalmazottak illetményeinek rendezését. Ebben a Házban is ülnek szaktisztviselők, akiknek helyzete egészen más, kivételes megitélés alá esik, mint akármelyik tisztviselőé a kormányzatban. Különben ennek a Háznak a tisztviselői egyébként sem esnek, csak nagy általánosságban, olyan megitélés alá, mint a kormányzati ágban alkalmazott tisztviselők. Csak a gyorsíró urakra mutatok rá, akik emberfeletti munkát végeznek (Igaz ! Ugy van !) s akiknek külön szakképzettségük a gyorsirászat, amely gyorsirászathoz intelligencia kell, különösen, ha azt akarjuk, hogy megnyugtatóan, közmegelégedésre végezzék el fontos munkájukat. Ezért a Ház gyorsíróinak illetményei megállapításánál nem lehet azzal a mértékkel mérni, ahogyan más, velük egy fizetési osztályba sorozott közigazgatási tisztviselők javadalma megállapításánál mérnek. Ezt a kérdést — nyílt színen — teljesen elfogulatlanul az elnök ur különös figyelmébe vagyok bátor ajánlani. (Általános helyeslés.) Nem akarom a közigazgatásban mutatkozó nagy bajokat, ferdeségeket, fogyatkozásokat idehozni. Még reménykedem, hogy a kormány — nem csak mondja, hanem ennek levonja a konzekvenciáit is, — hogy uj országot építünk, amelyben egészen uj közigazgatási berendezkedés kell és uj kormányzati elvek. Az uj kormányzati elveknek igazán demokratikusoknak kell lenniök, mert csak ezen elvek szigorú, rigorózus szemelőtt tartásával lehet ezt az országot megmenteni. Mégis, de igen röviden, foglalkozni kívánok a pénzügyi közigazgatással. Itt vannak a legnagyobb bajok. Naponként megszámlálhatatlan rendeletek jelennek meg, amelyek keresztezik egymást. E keresztezésben legtöbbet a kincstár szenved, de szenvednek az adózók is. Az ihvektivák napirenden vannak ; különösen nagy a zaklatás a forgalmi adózásnál. Főképen a felebbezések azok, amelyek orvoslást igényelnek a pénzügyi közigazgatásban. Én elsősorban a felszólamlási bizottságra és a közigazgatási bizottság adóügyi bizottságára, mint adóügyi fellebbezési fórumokra gondolok ; ezeket a pénzügyminister urnák egy tollvonással meg kell szüntetnie. Itt van a pártoskodás melegágya. Ez nem szolgálja sem a félnek, sem a kincstárnak érdekét. Nem is tudom, hogy ezt a fellebbezési szerveket az adóügyi kezelésről szóló törvényben miért tartották fenn és miért ragaszkodik azokhoz még mindig a pénzügyi kormány. évi június hó 27-én, pénteken. 171 Azokra az igazságtalanságokra, egyenlőtlenségekre, aránytalanságokra, viszásságokra, amelyek a mi adóztatási rendszerünkben jelentkeznek, nincs példa más országban. Erre utalt igen t. Ernszt Sándor képviselőtársam, amikor azt mondotta: mindenki azt az áldozatot hozza meg a szanálásért, amelyet csak bir, de azután csakugyan azt hozza meg — ezt alá húzta, — amelyet,, ő teherbiróképességéhez mérten meg tud hozni. Ő ezeket a visszásságokat pedzette, amelyeket én most kifejezetten említek. Az adóemelések, az adórendezések körül most olyan hatalmat kapott a szanálási törvényben a pénügyminister ur, amilyennel még egy elődje sem dicsekedhetett. De erre talán egyetlen más országban sincs példa. Mindent megtehet az egyenesadók, a fogyasztási adók, az illetékek, a forgalmi adók rendezése tekintetében. És épen, mert ilyen nagy felhatalmazást kapott, iránta az egész országban kivétel nélkül a legnagyobb bizalmatlanság nyilvánul meg azon kijelentése miatt, amelyet a szanálási törvényjavaslat tárgyalása során tett. Érthető a bizalmatlanság. Szives engedelmükkel bátor vagyok a pénzügyminister ur kijelentését szószerint felolvasni; teszem ezt azért, hogy módot adjak a t. pénzügyminister urnák arra, hogy magyarázza meg, vagy változtassa meg azt az álláspontját, amely ebben a kijelentésben kifejezésre jut. A pénzügyminister ur azt mondotta (olvassa) : »A tehermegoszlás kérdése talán a legnehezebb, t. i., hogy a teher hogyan oszlik meg, igazságosan, vagy igazságtalanul-e és melyik osztály van túlságosan megterhelve, melyik nem. Efelett vitatkozhatunk akár tiz évig is ; ez a vita jóformán ezer éve tart, ezzel kár volna most az időt tölteni. Először csináljuk meg a szanálást« — és ezt aláhúzom — »akkor jön meg az ideje annak, hogy gondolkozzunk azon, hogyan lehet ezt a megosztást igazságosan megcsinálni.« (Forster Elek : Amikor már egész osztályokat agyon szanáltak !) Most tudjuk, hogy ez a szanálási törvényjavaslat milyen áldozatokat kivan minden egyes állampolgártól ebben az országban és tudjuk — ő mondotta — hogy ezek az áldozatok adórendszerünkben milyen igazságtalanul vannak megszabva. Ha emelik az adókat, ezek az igazságtalanságok annál nagyobbak, annál kirívóbbak lesznek. A pénzügyminister ur nem akar az igazságosság követelményeivel számolni. Talán ugy gondolkozik : csinálják meg a szanálást is a középosztály és dolgozó szegénység adóiból, amikor már koldusokká lettek, a szanálás koldusaivá, akkor kezdjük az igazságos adóztatás életbeléptetését. Ez nem az én véleményem, hanem azé a közvéleményé, amely értesült a pénzügyminister urnák felolvasott kijelentéséről és amely a pénzügyminister urnák ezt a kijelentését tudatosnak tekinti, már azért is, mert a pénzügyminister ur mikor a szanálási törvényjavaslatot tárgyaltuk, a hivatkozott beszédében intelmet intézett az ellenzékhez, amely igy szól (olvassa) : »Ha nem ez, akkor méltóztassék megmondani, hogy mi az egyetlen ut. Lehet, hogy ez az ut az ösvény, lehet, hogy ez igen fárasztó, nehéz ösvény, de ez az egyetlen ut, amely az élet útja Magyarország számára és ezért — erkölcsi felelősségem tudatában beszélek igy, mert tudom, hogy későbbi generációk visszatérnek ezekre a vitákra — ezek a naplók történelmi okmányok lesznek, ( Ugy van ! Ugy van ! a balközépen.) — mondta a pénzügyminister ur, — mindenki vigyázzon tehát, hogy ajkáról mi kerül oda be.« Az adóztatás rendezése kérdésében az általam imént felolvasott álláspont került a naplóba. Ennek az álláspontnak feltétlenül magyarázatát kell adnia a pénzügyminister urnák a közvéle-