Nemzetgyűlési napló, 1922. XXV. kötet • 1924.június 18. - 1924. szeptember 05.

Ülésnapok - 1922-308

170 A nemzetgyűlés 308. ülése 192á, tatlanul szükség van rá — hitelművelet eszközlése utján segítséget nyújtson.« Még egy szomorú jelenségre kívánok rámutatni. Mindnyájan tudjuk, hogy az ország több községében nagyobb jégverések voltak. Emiatt az én kerületemben, Somogy vármegyében, de a szomszéd Zala vármegyében is már az inség tünetei jelentkeznek. A kormánynál semmiféle szándékot nem látok a segítésre nézve. (Gr. Teleki Tibor : Nincs pénz ! — Berki Gyula : A pénzügyigazgatóságok megbízottai már künn vannak a helyszínén, felvételeznek !) Én nem láttam. A falvak tele vannak panasszal, keserűséggel, hogy velük nehéz sorukban senki sem törődik, kérvényüket át sem veszik. »Segits magadon I« a jelszó azokkal a községekkel, amelyekben a jég pusztított. Nekem az a véleményem, hogy már most kell segíteni és pedig elsősorban kenyérmagvakkal, másodszor vetőmaggal, mert ha vetőmaggal nem segitjük őket, akkor a jövő gazdasági évre nem tudjuk biztosítani a termelés lehetőségét. Előterjesztem tehát az erre vonatkozó határozati javaslatot, hogy módja legyen a kormánynak a kérdéssel rendszeresen foglalkozni. Azt tudom, hogy a Budapest környékén lévő községekben megtörtént a szükséges segités. Maga Vass József népjóléti és munkaügyi minister ur személyesen látogatott el a községekbe és gyorsan gondoskodott arról, hogy a segélyt megkapják. Ez azonban kivétel. A távolabb eső vidékeken még azt sem tudják, hogy a pénzsegélyért melyik ministerhez kell fordulni. Mindezek arra indítanak, hogy előterjesszem a következő határozati javaslatot (olvassa) : »1. Utasittassék a kormány, hogy haladéktalanul dolgozzék ki tervet azon eszközökről és módozatról, amelyekkel a jégkárt szenvedett községek lakosait az ínségtől megmenteni és a jövő gazdasági évre a termelés munkáját biztosítani szándékozik. 2. Hivja fel a nemzetgyűlés a kormányt arra is, hogy a jelzett tervekről és azok végrehajtásáról a nemzetgyűlést idejében tájékoztassa és tegyen jelentést arról is, hogy a jégkárt, szenvedett községekben az adóleirások iránt mily intézkedések történtek.« T. Nemzetgyűlés ! A gazdasági élet megkívánja, különösen egy agrár államban, hogy jó utak legyenek. Egy jó szót sem mondhatok arról, hogy milyen utaink vannak. Ebben a tekintetben a háború előtt sem volt a helyzet rózsás Magyarországon, a háború óta pedig egyáltalában alig történt valami az utaknak karbantartására. Uj utakról nem is beszélek. Tavasszal és ősszel az egyik falu a másikkal alig tud közlekedni. (Forster Elek : Ugy látszik somogyi képviselő !) Somogyban olyan állapotok vannak, t. képviselő ur, hogy ősszel a falvakban nem is lehet tengelyen közlekedni. (Kiss Menvhért : Mivel közlekednek? — Forster Elek : Gyalog járunk !) Behúzódnak az emberek házacskáikba és ott várják, amig jön a szép tavasz. Nem teszek különbséget állami, megyei, dülőutak között, mindegyik mindenütt egyformán rossz. Elképzelhető, hogy ebből a helyzetből mennyi kára van a gazdasági életnek. Az a tiszteletteljes véleményem, hogy az utak megjavittatása is a szanáláshoz tartozik, épen azért előterjesztem a következő határozati javaslatot (olvassa) : »Utasitsa a nemzetgyűlés a kereskedelemügyi ministert, hogy az utaknak — tekintet nélkül azok jellegére — karbahelyezéséről a gazdasági termelésnek fokozása érdekében sürgősen intézkedjék és intézkedéseiről alkalmas módon tegyen jelentést a nemzetgyűlésnek.« T. Nemzetgyűlés ! A tisztviselők, közalkalmazottak ügyéről kellene még szólanom. Itt már évi június hó 27-én, pénteken. annyi szó esett erről a kérdésről. Mindenki ismeri a véleményemet. Én a kormányt hibáztatom, hogy annyira elmérgesedett a közalkalmazottak fizetésrendezésének ügye. (Zsirkay János : Nagyon helyes megállapítás !} A kormánynak elsősorban meg kellett volna csinálnia a közigazgatás egyszerűsítését. (Kiss Menyhért : Kérjük már két éve !) Törvény van, amely kötelezi a kormányt, hogy a leggyökeresebb reformot vigye keresztül. A kormánynak a törvény rendelkezése szerint a reformok keresztülviteléről már be kellett volna számolnia 1924 március 31-én, és most a pénzügyi bizottságban azt jelenti ki a pénzügyminister ur, hogy hive az egyszerűsítéseknek, hive a közigazgatás megreformálásának. Csak elvi kijelentést tett tehát ahelyett, hogy jelentéssel jöttek volna ide és beszámoltakvolna az egyszerűsítés keresztülviteléről. Egysz

er usités nélkül nem lehet a létszámot csökkenteni. Először meg kell csinálni az egyszerűsítést. De mi történik ebben a kérdésben? Megbíznak vele hivatalon kivül álló szakembereket, a kormány még azt sem mondja, hogy milyen keretekben és milyen irányban akarja az egyszerűsítéseket keresztülvinni. Miután erről annyi sokat beszélnek a nemzetgyűlésen is, és semmi sem történik, azért van a nagy ellenszenv a tisztviselőkkel szemben. Mindenki abban a meggyőződésben él, hogy az egyszerűsítések keresztülvitelét a tisztviselői kar gátolja. Én nem mondom, hogy ebben nincs valami igazság, mert magának a tisztviselői karnak nem volna szabad tűrnie azt, hogy idegen, a hivatalon kivül álló szakemberekre bízzák ennek az őket annyira közelről érintő nagyfontosságú kérdésnek tanulmányozását, megoldását. Különben is nem lehet mindent egy séma szerint megoldani ; olyan szakemberek nincsenek, akik minden egyes ministeriumban, minden kormányzati és igazgatási vagy kezelési ágban helyesen, megnyugtatóan tudnának egyszerűsítéseket keresztülvinni, ezt csak azok tudják megtenni, akik abban a szakmában benne élnek, ott dolgoznak és arra megfelelő elméleti készültségük is van ; ezért a különböző szakokat nem is lehet az illető szakban működők bevonása nélkül helyesen megreformálni. A reform kérdésében az történik, hogy egész szakokat egészen kizárnak. (Forster Elek : Hogyne lehetne? Hiszen a földmivelésügyi kormányzatnál is jogászok intézik a földmivelésügyet!) Jogászok intézik. Ez fejetetejére állítása a kérdésnek. De én tudok róla, hogy a számvitel reformját rábízták a fogalmazóra és megfordítva. A munkák ily beosztásától nem lehet sikert, üdvös reformot várni. A pénzügyminister urnák a pénzügyi bizottságban elhangzott kijelentéseiből azt veszem ki, hogy még azt sem tudja, azzal sincs tisztában, tulaj dónk épen hány közalkalmazott van tényleges szolgálatban. Ezt csak most számítják össze. Amikor ezekről a nyilatkozatokról értesül a közvélemény, ezek még csak fokozzák az ellenszenvet a tisztviselőkkel szemben, a kormány pedig erre az ellenszenvre épiti álláspontját a fizetésrendezést illetőleg. Politikai kérdéssé teszi és tudva azt, hogy a közvélemény nem gyakorol reá nyomást, huzzahalasztja és taktikázik, folytonosan kijelentéseket tesz, folytonosan adatokat közöl, hogy ma igy, holnap ugy rendezi a tisztviselőknek, a közszolgálati alkalmazottaknak javadalmazását aranyparitásos alapon. Ez a sok kijelentés — mindig háboru-taktikáju — már ugy megy át a köz tudatába, mintha a tisztviselők ma teljes aranyparitáson élveznék javadalmukat. Ez még a piaci árat is felfokozza és a rendezésből csak az áll még, hogy a legközelebbi ministertanácson fog eldőlni. Ezen a ministertanácson meg elhatározzák, hogy később döntenek. Én azon az állásponton vagyok, hogy