Nemzetgyűlési napló, 1922. XXV. kötet • 1924.június 18. - 1924. szeptember 05.

Ülésnapok - 1922-307

138 A «e^etg^^f 5ÖT. «tape M24. êm $mmm hê M-an, csütörtökön. resztény erkölcsöt, amelynek jóformán minden szülöttje, ami jó és nemes a világon van. A második meggondolás, amelyből a keresztény jelszó kivirágzott, az volt, hogy a tapasztalat szerint a nem keresztény társadalomban nagyobb arányban hóditott a forradalmi eszme, amely a nemzetet a sir szélére juttatta s ezért önérzetre kell ébreszteni a keresztény társadalmat és odafejleszteni, hogy törekedjék elhelyezkedni és tért foglalni a gazdasági élet ama ágaiban is, amelyekben eddig háttérbe szorult; törekedjék vezérszerepre nemcsak az állami és politikai, hanem a közgazdasági életben is. A harmadik meggondolás pedig, amely a keresztény jelszót pajzsra emelte az volt, — és megvallom, engem elsősorban és főleg ez kapott meg — hogy szociális egyensúlyra, szociális, tehát keresztény politikára van szüksége ennek az agyongyötört nemzetnek. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) A kommunizmus tűzcsóvája egy kemény igazságot világitott meg: azt, hogy a magyar közélet legnagyobb mulasztása, a magyar politika legnagyobb szégyenfoltja az volt, hogy a szociális kérdés megoldásával nem törődött; (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon. — Pikier Emil: Most sem törődik!) hogy a kitagadottak és elnyomottak sorsa nem érdekelte. (Szeder Ferenc: Most sem érdekli!) Akkor elhatároztuk, hogy a keresztény gondolatot kell a politika tengelyévé tenni, azt a két evangéliumi alapigazságot, hogy a munkás méltó az ő bérére és aki nem dolgozik, az ne is egyék, (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon. — Lendvai István : A siberek elsősorban !) továbbá, hogy a keresztény ébredésnek és politikai újjászületésnek szociális téren kell megmutatni erejét és hatalmát, mert a keresztény politika szociális politika, (Egy hang a baloldalon: Demokráciát jelent!) a keresztény erkölcsi parancsolatoknak, nevezetesen a. felebaráti szeretetnek a társadalmi és gazdasági életre való alkalmazása. Ha nem az, akkor a keresztény jelző csak mutatós cégér, amint XIV. Lajos címe, »Rex christianissimus« — legkeresztényibb király— is csak cégér volt. A keresztény államnak, az államhatalom birtokosainak első, nem esetleges, hanem legközelebbi célja és kötelessége a közjólét biztosillása. Ez a keresztény államtannak olyan sarkalatos tétele, hogy szerinte az emberi törvénynek is lényeges kelléke az, hogy a közjót szolgálja és nem egyes osztályok jólétét, (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) mert az utóbbi esetben az ilyen törvény a keresztény államtan szerint lelkiismeretben nem is kötelező; nélkülözvén az erkölcsi alapot, olyan, mint a Gessler kalapja, amely előtt csak fogcsikorgatva lehet kalapot emelni. (Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) _ Ezért tűztük ki a keresztény polillka zászlaját, (Pikier Emil : Ezt a kereszténységet mi is elfogadjuk!) ezért követeltünk olvan politikát, melynek lényege a szociális gondola!!, kritériuma a szociális tett, célja a kisembereknek, az arcuk vagy agyuk verejtékéve] dolgozóknak felsegitése, istápolása, a dolgozó tömegek számára legalább a létminimumnak, a mindennapi kenyérnek biztositása. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Es az eredmény <? A sok széü remény, melv a nemzet szele« rétegeiben e felséeres jelszó hallatára, a kigőnsvölitett zászló láttára ébredt, me^hiusnlt. Jöttek-mentek a kormányok; a Hethlen-kormany azonban csak iött, (Meskó holtan : Kernelem, majd megy is !) s mialatt a korona szóditően zuhant, Önmagát stabilizálta s annak ellenére, hogy minden becsületes magyar embernek leghőbb vágyát, az ország integritását egy lépéssel sem vitte közelebb a megváló sulás^ felé, (Meskó Zoltán : Muraköz 27 községe beszélhetne !) s dacára a fiaskónak, mely nevéhez a pénzügyi, gazdasági és szociális politika terén fűződik, s dacára annak, hogy a mindennapi élet feladataival sem tud megküzdeni, a legfőbb kérdéssel, a mindennapi kenyér kérdésével sem képes megbirkózni, mégis — mintha a felelősségről fogalma sem volna — görcsösen ragaszkodik a hatalomhoz. Nem gondol és nem törődik azzal, hogy a közvélemény nemcsak tőle és pártjától, nemcsak a nemzetgyűléstől, hanem — ami még szomorúbb és végzetesebb — a keresztény gondolattól is elfordult, vagy elfordulni készül, és nem gondol azzal sem, hogy a keresztény rezsim lassú és folytonos lejáratásával a vörös reakciónak, a szociáldemokráciának egyengeti útját és annak petéit keltegeti. (Zaj a szélsőbaloldalon.) A munkásságot ugyanis nem vallás- és hazaellenes törekvések, nem is a társadalmi rendnek gyűlölete hajtja a szociáldemokrácia zászlaja aiá, hanem az a tapasztalat, hogy a kormánytól és az uralmon levő pártoktól nem várhat semmit, S mikor e véleményemnek kifejezést adok, engedje meg a t. Nemzetgyűlés, hogy röviden a szociáldemokrata párttal, annak parlamenti szereplésével, a szociáldemokráciával, általában a munkáskérdéssel és a kormánynak idevonatkozó állásfoglalásával foglalkozzam. (Halljuk! Halljuk!) Ernszt Sándor 1 képviselőtársam 1920 március 18-án e teremben igy nyilatkozott (olvassa): »Sajnálom, hogy ebben a Házban nincsenek szociáldemokrata iiagok, akik itt e Házban elmondhatnák és kifejthetnék, hogy tulajdonképen mi a nézetük a jelenlegi állapotokról. -< (Szeder Ferenc: Most meg sajnálja, hogy vannak !) Nem tudom, hogy amikor két év múlva a szociáldemokrata képviselők itt megjelentek, (Meskó Zoltán: Csak néhány mutatványszámra gondolt! — Derültség) Ernszt Sándor t. képviselőtársam örült-e megjelenésüknek, mert hiszen, ha távollétüket sajnálta, jelenlétüknek örülnie kellene. (Zaj.) Magamról azonban bízvást állithatom, hogy nem ijedtem meg tőlük, megjelenésüket a népképviseleti rendszer szempontjából természetesnek találtam, mert, akit a választók tiszta választás utján bizalmukkal megtisztelnek, annak itt a helye. (Ugy van! Ugy van! bal felől.) Mirabeau mondotta, hogy a népképviseletnek olyannak kell lennie, mint amilyen a mappa, a földabrosz; valamint a földabrosz feltünteti, megmutatja kicsiben az egész ország geológiai, geográfikus konfigurációját, a hegyeket és a völgyeket, a folyókat és tavakat, ugy a népképviseletnek is visszatükröztetnie kell a lakosság szellemi életének, érdekeinek és gazdasági követelményeinek a képét. Ezt tartom én is, s ezért természetesnek és igazságosnak találom, hogy a szociáldemokrata választók képviselői, követei itt helyei; fogainak. Ezzel azonban távolról sem akarom mondani, hosy örülök a szerencsének. (Derültséff a jobboldalon.) Annak örvendenék, ha «t kapitalizmus egyeduralma le volna törve, ha tisztességesebb állanotok, egészségesebb szociális viszonvok volnának- ha minél több embernek lenne tisztességes keresete, lakályos otthona, vasyis, ha megelégedettek "lévén az ország polgárai és munkásai, nem lenne talaja a szociáldemokrá-