Nemzetgyűlési napló, 1922. XXV. kötet • 1924.június 18. - 1924. szeptember 05.

Ülésnapok - 1922-306

A nemzetgyűlés 306. ülése 1924. évi június hó 25-én, szerdán. 113 földi kölcsönhöz szükséges belföldi kölcsön felszippantotta azt a kis forgótőkét, amely még rendelkezésükre állott. Itt is egy egész sereg megállapítás van, ugyanúgy hét megállapítás, mint amennyi kérdése volt a másik újságírónak. Jellemző a magyarországi viszonyokra, hogy amikor emberek kérdéseikkel és megállapításaikkal bebizonyították, hogy tényleg értenek a dologhoz: ezek az újságírók egyszerűen maradnak továbbra is szürke emberek, akik lehetnek ugyan jó, hozzáértő orvosok, de nekik nem adatott meg az a szerencse, hogy odaállhassanak a beteg mellé és a gyógyítás művészetét is produkálhassák. Ezek az emberek lehetnek akármilyen okosak, maradnak azok, akik voltak, ellenben a dilettánsok, akik nem értenek semmihez, akik minden okos, jó dolognak ellenkezőjét csinálják, oda mernek állni és azt mondják, hogy ők az országot szanálják. És ez a szanálás olyan, hogy ennek következtében nemcsak az ipar, nemcsak a kereskedelem megy hovatovább tönkre, hanem tökéletesen tönkre fog menni a fölmivelés is, mert az, ami itt történik, fokozatos lerontása az ország lakosainak s nagyrészük elproletáriasodását szolgálja. Elvenni minden erőt attól, akitől el lehet venni, de hogy hova használják fel, arról el nem számolni, ehhez igazán művészet kell! Nem látunk sehol kisérletet arra, hogy a kormány a már amúgy is kimerült népnek legalább vaÍamiképen lehetővé igyekeznék tenni, hogy uj erőt tudjon magának szerezni. Munkásvédelem, mint azt teanap Rothenstein képviselőtársam elég világosan kimutatta, nincs is Magyarországon. Az a kis kezdetleges formája, úgyszólván embriója a munkásvédelmi intézkedéseknek, ami az Országos Münkásbiztositó, Betegsegélyző és Balesetbiztosító Pénztár felállításával ezelőtt jó néhány évvel létrejött, az is a pusztulás szélén áll. Itt van egy füzet, épen a népjóléti ministerium kiadásában jelent meg, — amiről később fogók néhány szóval említést tenni — ennek esrvik passzusában azt mondja ennek a füzetnek írója, hoerv (olvassa): „Nagy népbetegségünk, a tuberkulózis ijesztő méreteket öltött a hadbavonultak soraiban — tehát már a háború kezdetén —, hadviseléssel járó fáradalmak, a megerőltetés és a nélkülözés igen sok esetben elősegítették vagy siettették a betegség kifejlődését olyanoknál, akik erre hajlamosak voltak. A multí időknek minden mulasztása, melyet a tüdővész továbbterjedésének leküzdése terén elkövettek, súlyos következményekkel jelentkezik." Egy ember, aki csak messziről látja a dolgokat és nem ismeri közelebbről, hogy milyen pusztítást visz végbe hazánkban a tüdővész, kénytelen megállapítani, hogy már a háború kezdetén milyen borzalmas hatással volt a tuberkulózis a hadbavönult katonaságra. Ma sem különb a helvzet. Ha nem viselünk & háborút, a tuberkulózis mégis hihetetlen mértékben szedi áldozatait. Minden kórháznak az a része, amelyben tuberkulotikus betegeket elhelyeznek, zsúfolva van és ennek ellenére száz- és százezer azoknak a száma, akik nem tudnak kórházi ápoláshoz jutni. Hányszor fordul elő olyan eset, hogy az egyszerű munkásembert, akinek i senki legyébe nincs, mint a kvártélyos asszonya, aki azért a bizonyos néhány koronáért helyet, ad neki, akkor, amikor már olya n helyzetbe jut, hogy érzi, hogy már nem gyógyulhat meg, a kvártélyos asszonya egvszerüen kidobja az utcára és az eeész városban, az egész országban nem találunk a számára egyetlen zugot vagy ágyat, ahová a szerencsétlen embert utolsó napjaira, óráira elhelyezzük, hogy legalább egy ilyen zugban, ilyen vackon haljon meg, nem pedig kint az útszélen, mint a kivert kutya. (Klárik Ferenc: Nem is ez kell, hanem ilyen eseteknek megakadályozása!) Ha már az ilyen bajnak megakadályozására, megelőzésére nem is nyújtanak segédkezet, legalább annyit elvárhat az a szerencsétlen munkásember, aki önhibáján kivül pusztul el ideje előtt, hogy utolsó órájára szalmazsákot juttassanak neki. Azonban ez sincs meg. Szerintünk nem itt kell kezdeni a dolgot. Ez már az utolsó. Ott kellene kezdeni, hogy a munkásembereket a tüdővész veszedelme ellen megvédjék. Az előéletét kell olyanná tenni, hogy a tüdővész vele szemben ne tudja borzalmas pusztító hatását gyakorolni. Mindenki tudja ma már, ez nem uj dolog, a laikus emberek is tudják, hogy a tüdővésznek egyetlen ellensége a rendes táplálkozás, a rendes lakás és a levegős, tiszta munkahely. Magyarországon azonban, amiként Rothenstein t. képviselőtársam tegnap elmondta, senki sem törődik a munkahelyek tisztaságával. A lakások rendességével is alig törődhetnek. A táplálkozás lehetőségét pedig akadályozza az az elzárkózott, merev politika, amely csak a munkáltatót látja szentnek és sérthetetlennek, mert csak a munkáltatóban lát embert és a munkást vogelfreié teszi. Emellett a politika mellett lehetetlenség elképzelni, hogy a munkás több táplálékhoz tud ion jutni. Elveszik ennek még a lehetőségét is. Sőt többet mondok. Ha akadnak a munkások között emberek, mint ahogyan akadnak, akik előre tudván és érezvén, hoerv miiven sors vár rájuk, ez ellen védekezni próbálnak, mert mást nem tehetnek és a maguk egyéni intelligenciájával keresik, kutatják annak lehetőségét, hogy a tüdő vész pusztító hatása elől miképen menekülhessenek és igyekeznek szabad idejükben eljutni a városból ki a szabadba, hogy a természet ölén egy héten legalább egy napot tölthessenek jó levegőn: ezek is uton-utfélen akadályokba ütköznek és hatósági és más egyéb intézkedések gátolják meff őket abban, hogy kint a szabad természet ölén legalább egy napon ellensúlyozzák az egész heti piszkos miihelynort és a zsúfolt lakás hatását. Nincs itt szociálpolitika. Amit itt szociálpolitikának neveznek, az csak karrikaturáía ennek. Ha nem így volna, nem fordulhatna elő az, hogy a munkanélküliekkel itt oly mostohán bánnak el. Pedig a munkanélküliek száma nem kevés. A múlt év május havában 12.083 munkanélkülit mutattak ki a szakszervezetek, ami a szakszervezetek akkori taglétszámának 6.3%-a. De 1924 januárjának végén már 17.643 volt a munkanélküliek száma, vagyis 10.3%. áprilisban 22.327 vagyis 11.6%, május végén 22.667 vagyis 11.7%, ma pedig, június végéig ez a szám felemelkedett közel 20—25%-ra. A vámokkal és az egyéb védelmi intézkedésekkel kifejlesztett ipar tehát szintén nem törődik a munkanélküliségekkel, mint ahogyan a kormány nem törődik vele. Az ipar egyszerűen azon az állásponton van, hosry a munkást, amie dolgozni tud és amig szükség van rá, megfizeti, azután nyugodtan kidobja az ^ utcára. Nincs meg benne az az erkölosi érzés, amely felülkerekednék és olyan intézkedést váltana ki belőle, amelv szerint ». munka nélkül maradt munkással is törődni kell. Ezért történik azután, hogy a munka nélkül maradt emberek igyekeznek kimenekülni az országból. Aki az országot szereti és az ország bölNAPLÓ XXV :1