Nemzetgyűlési napló, 1922. XXV. kötet • 1924.június 18. - 1924. szeptember 05.

Ülésnapok - 1922-306

HO A nemzetgyűlés 306. ülése 1924, amott, nagy időközökben a pénzügyministerium kiadott ugyan egy-egy rendeletet, mellyel a kereset növekedésével mutatkozó kereseti adó emelkedéseket enyhitette, de a munkásemberek kereseti adóban mégis oly hihetetlen terheket viseltek keresetük arányához képest, amelyet alig birtak és amelynek ellenszolgáltatásaképen nem kaptak semmit sem. Egyszerűen tiltakoznunk kell az ellen, hogy munkásembereket ilyen horribilis terhekkel sújtsanak továbbra is. Igaz, hogy a kereseti adóról szóló törvény tényleg törvény, azt a nemzetgyűlés elfogadta, s végre is kell hajtani, de nem is az fáj nekünk és a munkásembereknek, hogy közterheket rónak ki, mert hiszen régi álláspontunk, hogy közterhet mindenkinek viselni kell. A munkásembereknek az fáj, hogy teherviselő képességüket nem veszik figyelembe, s teherviselő képességükkel szemben óriási aránytalanságban áll az a teher, amelyet rájuk kirónak. Az 1924. évi február 19-én kiadott pénzügyministeri rendelet a hetibéresek adólétminimumát 50.000 koronában állapítja meg. Ez után fizettek akkor heti 140 korona kereseti adót. 101.000 korona után esett akkor 500 korona kereseti adó. A helyzet az, hogy a rendeletek szerint emelték ugyan a létminimumot és az adót, de az adónál igyekeztek lehetőleg mérsékelni az emelést, végeredményben azonban a rendeleteken sohasem vonult keresztül a nemzetgyűlésnek az az intenciója, hogy a létminimumot mentesítsék az adózás alól, mert mihelyt a munkás a létminimumon felül csak egy fillérrel is többet keresett, akkor már nemcsak a plusz összeget, a többletet adóztatták meg, hanem a létminimumot is. Sehol az egész világon, ahol olyan adótörvények vannak, hogy a létminimumot is figyelembe veszik, nincs meg az, ami nálunk ebben a tekintetben megvan, hogy mihelyt a létminimumot a kereseti összeg felülhaladja, magát a létminimumot is megadóztatják. Most azonban a legújabb pénzügyministeri rendelettel kapcsolatban történt egy nagyon érdekes dolog. Aung a régi rendeletekben majdnem mindenkor 50%-kal csökkentették az újonnan megállapított kereseti adót az újonnan megállapított létminimum arányában, addig most az nem törtónt meg. A ma még életben levő rendelet szerint a heti 200.000 koronás kereset után fizet a munkás 1000 korona adót. Az uj aranyalapon való számítást kimondó rendelet szerint a legkisebb adótétel 5 aranyfillér. Ezt az 5 aranyfillért az a munkás fizeti, akinek heti keresete 180.000 koronának, vagyis 10 aranykoronának felel meg. Ez a munkás most tehát ezután hetenként 900 koronát fizet. Ezt az eddigi rendeletekben minden esetben 50%-kal csökkentették, most azonban már csak 10%-kai. Maga a csökkentés aránya még nem is bánthatná annyira az embert, de mikor azt látjuk, hogy ez a legújabb rendelet arra való hivatkozással, hogy a kormány is most már aranyparitásos alapon fogja fizetni alkalmazottait, a munkással is aranyparitásban fizetteti a kereseti adót, ezt igenis lehetetlenségnek, elképzelhetetlen valaminek kell minősítenünk, mert ha az állam talán fizeti is — legalább hozzávetőlegesen — alkalmazottait s a fizetés mértékének megállapításánál ^ az aranyparitást veszi számításba, ha a kormány, a megye, a város és a község megcsinálhatja is ezt az ő tisztviselőivel mindenütt ott, ahol az államnak befolyása van a dolgokra, de a magánvállalkozásban, az iparban, a kereskedelemben s mindenhol, ahol kívül állanak a vezeévi június hó 25-én, szerdán. tőtényezők az állam hatáskörén: az aranyfizetési alapon való számítás késik. Ma egyáltalában szó sincs arról a magánvállalkozásban, hogy figyelembe vennék az aranyvalutáris fizetési alapot. Amikor a munkásember és általában mindazok, akik kereseti adóra kötelezettek, csak papírkorona alapon kapnak fizetést, elképzelhetetlen f valami — és talán csak valami különös fantáziának szüleménye lehet az ilyen rendelet — egyszerűen arra kötelezi a munkásembereket, hogy ti pedig most már ezekután heti kereseti adótokat aranyalapon vagytok kötelesek fizetni. Tisztelt Nemzetgyűlés! Más baj is származik azonban még ebből. Nem tudom, hogy a pénzügyministeriumban kik csinálták ezeket a l'en deleteket, de bizonyára azok, akik még nem láttak kis munkaadót és még kevésbé láttak munkásembert, máskülönben tudniok kellene, hogy az arany- és papirkoroina-variációknak átszámítása a gazdasági életben egész sereg viszálynak veti el a magját. Ki képzeli el azt, hogy Magyarországon jó néhány százezer munkásember ki tudja számítani, hogy 5 aranyfillér mennyit jelent és ki fogja ezt annak a munkásembernek kiszámítani, nehogy azzal a tudattal ne éljen, hogy munkáltatója őt becsaptál Ha ilyen a munkás lelkivilága és állandóan az a gyanú lappang benne, hogy őt ezen a számítási alapon becsapják, ez azt jelenti, hogy örökös torzsalkodás, marakodás és veszekedés származik ebből az aranyadózási kísérletből. Az arany-adófizetés alapja az aranybérérték. Mindaddig, amig arról nem lehet beszélni, hogy a munkás munkabérét is aranyalapom szabják meg, lehetetlenség arról is vitatkozni, hogy a munkás aranyban fizesse-e adóját, vagy papirkoronában, A munkás olyan pénzzel fizet, amilyet kap. Ha majd az állam ad aranypénzt* ha majd azzal fogja hitelét alátámasztani, hogy arany- és ezüstpénzt bocsát ki, mint békében, akkor majd erről is lehet beszélni, mindaddig azonban csak nyomorúságnak, szerencsétlenségnek és temérdek bajnak lesz megalapozója, okozója ez a rendszer. Szólnom kell azonkívül még arról is, hogy a lakbérrel, a cukorral, petróleummal és gyufával járó kincstári haszonrészesedés s azonkivül az úgynevezett forgalmi adó mind olyan terhek, melyek elsősorban a munkásembereket, a kisexisztenciákat terhelik. Néhanapján imitt-amott volt ugyan arról szó, hogy a forgalmi adót most már valószínűleg ujabb alapokra fogják fektetni, hogy itt most már valami tárgyalás folyik a forgalmi adó uj alapokra való fektetéséről, nekem azonban alapos a gyamiïn, hogy a tárgyalások ugyan folynak, ellenben a dolgok maradnak továbbra is a maguk mostani állapotában. Pedig lehetetlen és elképzelhetetlen igazságtalanság az, ami ezen a téren történik. Arról most már nem is vitatkozom, hogy egy egyszerű 3%-os forgalmi adó ahány kézen keresztülmegy, annyiszor hatványozódik meg, ami ujabb drágulást idéz elő. Teljesen elcsépelt dolog ez, és a forgalmi adó behajtásának az a módja, ahogy az már itt évek óta folyik, a kisexisztenciákat s általában mindenkit, akinek a forgalmi adó befizetéséhez köze van, a legnagyobb vexaturának teszi ki és nem egyéb, mint az adóalanyoknak legvégsőkig való elkeseritése. Sem a forgalmi adó. sema kincstári haszonrészesedés nem lehet olyan jogosult és indokolt, hogy azt lehetne mondani rá, hogy répa rációval talán javítani lehetne rajta. Közvetett adó, közvetett teher mindannyi és minél