Nemzetgyűlési napló, 1922. XXV. kötet • 1924.június 18. - 1924. szeptember 05.

Ülésnapok - 1922-306

108 A nemzetgyűlés 306. ülése Î9Ï igazságügyminister, ur legújabb törvényjavaslatával kapcsolatosan folyik? Semmi egyéb, mert meggyőződésem, hogyha itt munkássajtó és kissé liberálisabb polgári sajtó nincs, ha mindenki mameluk és a lapok mind bedőlnek, a kormány szája ize szerint irnak, akkor erre a törvényjavaslatra semmi esetre sincs szükség. Biztosra vehetjük, hogyha szocialista sajtó, munkássajtó nincs, akkor ez a törvényjavaslat nem olyan formában kerül ide, amint most idekerült. Rendőri felügyelet alatt van. Ma is megfenyegetnek embereket ezzel, sőt foganatosítják ezt az intézkedést. Embereket megfigyelés alatt tartanak és arra kényszerítenek, hogy hetenként egyszer, kétszer vagy háromszor otthagyják munkájukat s elmenjenek jelentkezni a rendőrségre: ime, itt vagyok, még nem döntöttem össze a mai társadalmat. Haladtunk-e más téren? Még mindig nincs választójoga a munkásságnak. Még mindig az az állapot, hogy rendeletek szabályozzák a nemzetgyűlésig választást épugy, mint a törvényhatósági és községi választást. Ami ezen a téren történt, egyenlő a semmivel. Nyilt szavazás van, névjegycsonkitás folyik végig az egész vonalon. Ha ezt a miniszterelnök ur haladásnak tekinti, akkor azt kell mondanom, lehet, hogy az ő szempontjából haladás, de a mi szempontunkból egyenesen visszafejlődés, mert a mai mentalitás konzerválása. Az igaz, hogy a kormány részéről a külföld felé mindent elkövetnek, hogy bizonyos fokú haladást felmutassanak. Azokkal az eszközökkel, amelyek inkább propagandisztikus eszközöknek nevezhetők, ugy tüntetik fel az országbeli állapotot, hogy itt minden rendben van, hogy a kormány mindent megtesz a nép boldogulása érdekében, hogy itt az emberek szabadok és boldogok. A másik oldalon azonban nem tudom megérteni azt az ezzel szemben inkonzekvens magatartást, amelyet a kormány befelé tanús it, ahol állandóan azt igyekszik igazolni, hogy ez a nép tudatlan, kulturátlan, rosszindulatú, börtönre érett, akasztófáravaló, hogy ezt nem lehet mással kormányozni, csak börtönnel, kancsukával, csendőrséggel és rendőrséggel, hogy ez a nép nem érett arra, hogy jogokat adjanak neki csupán arra, hogy verjék, üldözzék, leszorítsák az életnivó legalacsonyabb fokára. Mi más az, ami akár gazdasági, akár politikai téren történik

1

? Hát haladás az, hogy lassanként minden jogot elkonfiskálnak az emberektől, hogy ma már valóságos ábránd a negyvennyolcas úgynevezett szabadságjogoknak még a hangoztatása is, hogy ezek ma már mind eltemetett, ismeretlen, vagy újszerű dolgok, amelyekről ugy érezzük, mintha valamikor régen álmodtuk volna. Mi van meg ezekből! Mindezek oda vannak, pozdorjává vannak zúzva. A koronaromlásról tettem emlitést az előbb. Lássuk, hogy gazdasági téren mi volt ebben a tekintetben a haladás. Az bizonyos, hogy szinte közhellyé vált már az, hogy a koronaromlásból sokan meggazdagodtak. Tény az, hogy jó néhány embernek módjában volt, hatalmas vagyont összegyűjtöttek abból, hogy koronánk állandóan romlott. De azt a kérdést vagyok bátor felvetni, hogyan lehetséges as, hogy azok "között, lakik a koronaromüásból ilyen nagyszerű konjunktúrát tudtak csinálni és abból ilyen nagyon szép vagyonokat tudtak összehalmozni, egyetlenegy munkás sincs. Ennek egyszerű a. magyarázata. Egész gazdasági, társadalmi és politikai berendezkedésünk arra van L évi június hó 25-én, szerdán. beállitva, hogT amig az egyiknek, a gazdaságilag már úgyis erősebbnek mindent juttat, addig a másiknak, a gazdaságilag gyengébbnek semmit, sőt még annak a lehetőségét sem adja meg, hogy ha másképen nem, a saját egyéni erejéből tudjon felvergődni, magának exisztenciát biztositani. Ha ajjról volt szó, hogy egyes gazdasági körök, a földbirtokososztály, a szőlőtermelők, dohánytermelők vagy bárki, aki gazdasági egységet! alkot ebben az országban, tehát az ipar is, a korona romlásával szükségszerűen abba a helyzetbe került, hogy termelési tőkéje nem volt elegendő, akkor egyszerre országos érdekké vált az, hogy ezeknek a termelési ágaknak sürgősen hatalmas összegeket folyósítsanak az állampénztárból, termelési hitel címén. Nem számoltak azonban azzal, hogy az a termelési osztály, amely ezt a hitelt kapta, csak egyik tényezője a termelésnek, s hogy a termelésnek egy másik tényezője is van, a munka birtokosa és ennélfogva, amikor arról van szó, hogy az egyiknek adni kell, sohasem jutott eszükbe, hogy a másik tényezőnek, a munkásnak is juttassanak, ha a munka van abban a helyzetben, amelyben szüksége volna termelési hitelre. Ma, amikor a szanálás következményeit nyögi, sir ja és or dit ja itt minden gazdasági tényező, különösen sir ja ezt a munkásosztály nagy része, s ma, amikor a magyar ipari munkásságnak a szanálás következtében közel 20—25%-a van munka nélkül, még senkinek sem jutott eszébe, hogy ez a 20—25% mégis csak magyar emberekből verődik össze, akiket nemi lehet odaállitani a sarokba, hogy várjanak, amig a legközelebbi konjunktúra megindul és akkor fogjanak megint újult erővel munkához, hanem akiknek a hozzájuk tartozó családtagokkal együtt kenyérre van szükségük most is. Vájjon gondolt-e a kormány egyetlenegyszer is arra, hogy ezeket a munka nélkül maradt munkásokat valamiképen támogassa, vagy segitségben részesitsel Pedig ez is egy formája volna a termelési hitelnek, hiszen a meglevő munkaerőt elpazarolja az, aki nem igyekszik arra, hogy az ilyen gazdasági válságok alkalmával parlagon heverő munkaerő rezerváltassék arra az időre, amidőn ismét értékesíthető lesz. Munkanélküli-segélyről itt beszélni sem lehet anélkül, hogy egyenesen arcunkba ne nevetnének és súlyos aposztróffalással ne illetnének bennünket. Pedig higgyék el, hogy nem lehet ezt a kérdést csak ugy egyszerűen elintézni azzal, hogy az egész világ bolond, csak mi vagyunk okosak. Ha a németek, a franciák, az angolok s általában a nyugati kulturált államok, a fejlett ipari államok rájöttek arra, hogy a munkanélküli-segélyezés elsőrendű és fontos feladata magának az államnak, de a kapitalizmusnak is, ha azok ezt a gondolatot értékelni tudják azzal, hogy a munkanélküli-segélyezést tényleg gyakorolják is, akkor nem volna szabad Magyarországon sem olyan maradi, konzervativ álláspontot elfoglalni, hogy a munkanélküli-segélyezés nem egyéb, mint egyszerűen az embereknek a munkátlanságra való szoktatása. Nem, t. Nemzetgyűlés, senki sem pályázik a munkanélküli-segélyre, senki sem hajszolja a munkanélküli-segélyt, de ha arról van szó, hogy valaki nemi kaphat munkát, akkor az államnak legelemibb kötelessége, hogy a munkanélküli részére legalább a száraz kenyeret biztositsa. Itt azonban nemcsak addig nem megy el a kormányzat, 'hogy ezeknek a 'szerencsétlen. Önhibájukon kívül munka nélkül maradt munkásokról gon-