Nemzetgyűlési napló, 1922. XXV. kötet • 1924.június 18. - 1924. szeptember 05.

Ülésnapok - 1922-305

96 A nemzetgyűlés 305. ülése 1924. évi június hó 24-én, kedden. is léteznének már ebben az országban iparfelügyelők. Ez sem egyéb, mint visszaesés. Hát, Adsszafelé fejlődünk! Talán már elértük valamikor a csúcspontot, hogy a dolog nem megy tovább és igy képtelenek vagyunk visszafelé megtenni azt az egész utat, s ebben az országban iparfelügyelőkre sincs szükség? Az egész világon minden országban, — nem tudom, talán Romániát kivéve, nem vagyok benne bizonyos, — mindenütt vannak iparfelügyelők — muszáj nekünk épen Romániával lépést tartanunk! Miért nem a nyugati államokkal, amelyekben a munkást is épen olyan embernek tartják, mint a társadalom akármelyik más tagját, legalább is ebben a tekintetben? Nem lehet megmagyarázni, — hogy ismételten ráutaljak — miért nem igyekszünk előrehaladni, ha már a Nemzetek Szövetségének tagja vagyunk és ha az azzal járó kötelezettségeket vállaltuk? Ha nem is vagyunk képesek ezekben a szomorú időkben fejleszteni a már létező berendezéseket, amelyek amúgy is csak mostohán ^ létesíttettek ebben az országban, akkor legalább miért nem tartják fenn azokat abban a stádiumban, azon a színvonalon, amelyen már azelőtt voltak? Ez a kormány mindig hangoztatja, ahol alkalma van, ministeri beszédekben és a külföldi érintkezéssel kapcsolatosan, hogy ő annyira törekszik a nyugati államokkal lépést tartani, sőt versenyezni akar és méltó lesz — ő a Bethlen-kormány — arra, hogy ahhoz az illusztris társasághoz a Nemzetek Szövetségéhez tartozzék. Akkor itthon a gyakorlatban miért nem mutatják, akármilyen csekély mértékben, hogy ez a törekvés komoly^ és nem akar üres igéret és frázis lenni, csak azért, hogy kifelé szépen hangozzék, hanem tényleg a munkásság, a dolgozó néprétegek érdekében a szociális kérdésekkel nemcsak foglalkozni akarnak, hanem azokat megvalósítani is akarják?! Kérdem, nem megértő politika volna-e az a kormány részéről, ha ő ezen a téren igyekeznék azt megvalósítani, amit ennek a társadalomnak keretein belül is meg lehet valósitani? — mert hogy meg lehet valósítani, azt látjuk mindazokban a külföldi államokban, amelyekben szintén ugyanaz a társadalmi rend áll fenn, mind itt: polgári társadalmi rend. Amit ott meg lehet valósitani s ami ott okos politika, mert nem élezik ki az egyes osztályok között az ellentéteket, ugy, mint nálunk: ezt a megértő politikát még mindig nem akarják itt megcsinálni? Még mindig nem veszik észre, hogy ők másképen cselekszenek, mint ahogyan beszélnek, mert hiszen beszélni beszélnek s ők maguk is azt mondják, a kormány a pártjával együtt azt mondja, nyilvánosan is, hogy nem lehet erőszakosan kormányozni, nem lehet szuronyokra támaszkodni, nem lehet a reakcióval menni, hanem a demokráciával kell haladni. Ezt hangoztatják beszédeikben; ha pedig a következményeket le akarjuk vonni, abban a tekintetben, hogy hát miként is haladnak ők előre ezen a téren, milyen politikát csinálnak és követnek: akkor mindezeknek az ellenkezőjét látjuk és tapasztaljuk. Szeretném, ha ezt nekünk megmagyaráznák, de egyszer itt a nemzetgyüsésen, nem pedig Hódmezővásárhelyen, vagy Mezőtúron, vagy nem tudom, olyan hires helyen, mint Bugac. Vájjon, ha olvasták a külföldön, hogy a földmivelésügyi minister Buga con mondotta azt a világraszóló beszédet, vájjon ismerték-e ezt a helységnevet még a földrajzkutatók is? Talán még saját hazánkban az iskolákban sem tudják, hogy hol is van az a hires Bugac! (Derültség.) Hát, miért nem beszélnek a t. minister urak itt, vagy miért nem reagálnak a t. kormánypárti képviselők itt a mi felszólalásainkra? Némák, nem szólnak semmit: de egy szavuk nincs a kormány politikájának támogatására sem. Hogyan is lehetne ezt a politikát alaposan megindokolni ! Ha lehetne, azt hiszem beszélnének. Amit itt hallottunk igen t. Ernszt Sándor és Homonnay Tivadar urak részéről, az nem volt a kormány politikájának védelme, ellenkezőleg: csak a szavazatok védelme. Ezért szeretnők, ha odaátról valaki elmondaná nekünk és megmagyarázná, hogy miért helyesli ő ezt a politikát; ez egészen érdekes lenne. De ilyen felszólalást nem lehet hallani. (Kiss Menyhért: Ugy van! Miért nem vesznek részt a vitában?) Az igaz, hogy sok beszédnek nem igen van értelme, de bocsánatot kérek, igen t. képviselőtársaim, egy parlament nem azért van együtt, hogy ne beszéljen. Egy parlament, ha nem beszél, már nem is parlament, tehát kell, hogy beszéljen, és ha nem kellene beszélnie, akkor a minister urak vagy más egységespárti képviselőtársaim nem beszélnének minden vasárnap más helyen. Ök is beszélnek tehát, csak nem szeretnek itt a Házban beszélni, mert itt azután esetleg leszögezzük azt, amit mondanak és ez kellemetlenebb lehet egyesekre, mintha egy gyűlésen beszélnek a vidéken. (Lendvai István: Szeretik a zárt számot, az én számat zárva! Ez az ő numerus claususuk !) Az iparfelügyelet intézménye érdekében a következő határozati javaslatot terjesztem be (olvassa): »A nemzetgyűlés utasítsa a kereskedelemügyi minister urat, hogy az 1893. évi XXVIII, törvénycikk módosításáról, az iparfelügyeletnek és a munkásvédelemnek a kor követelményeinek megfelelő kiépítéséről törvényjavaslatot terjesszen elő. Az iparfelügyelet lehető leghatékonyabb gyakorlásában munkások, munkásnők, alkalmazottak, szakemberek és orvosok alkalmazása is biztosítandó.« Fontos, hogy az iparfelügyelők ne tisztán bürokraták legyenek és hogy az iparfelügyelőket ne terheljék túl irodai munkákkal, mint a múltban. Kell, hogy az iparfelügyelő mindamellett, hogy feljebbvalói intencióit szolgálja, a munkásság bizalmát is bírja, mert ha a munkások, a munkásnők nem viseltetnek bizalommal az iparfelügyelő iránt, akkor az iparfelügyelet a gyakorlatban nem ér valami sokat. Ezért kívánjuk mi, hogy munkásokat és munkásnőket is alkalmazzanak. Igenis, nőket, mert ha az a felügyelő, aki a munkásnők sorában érdeklődik, hogy mit észlelnek, milyen panaszaik vannak stb., akkor a munkásnő nagyobb bizalommal mondja el panaszát, esetleg diszkrét panaszát, mintha az a felügyelő, aki abban a nagy teremben csupa munkásnőt talál, férfi. Ezért tartjuk mi szükségesnek annak a követelésnek teljesítését, hogy nők is legyenek iparfelügyelők s legyenek szakemberek is, orvosok is. Mert ha eredményes munkát akarunk látni ezen a téren, ezt csak így lehet elképzelni. Ha azonban itt is, mint sajnos, eddig a legtöbb esetben csak azon az utón jutnak iparfelügyelői álláshoz, mint ahogy nálunk az összes hivatalokban történik, hogy kellő teoretikus iskolai képzettséget, ilyen meg ilyen természetű kvalifiikációt kivannak, anélkül, hogy az illetőnek fogalma lenne a szociális kérdésről, anélkül, hogy az illető a munkáskérdéssel foglalkozott volna, akkor ezt nem lehet elérni. Lehetnek azok nagyon becsületes és nagyon okos, művelt emberek, de ahhoz a resszorthoz, melylyel ezeket a férfiakat megbízzák, nekik nem igen van megfelelő értelmük. Az ilyen ipar felügy elet tehát nem ér valami sokat. A következő alcím az én szemlémben £tz a. harc, amely a munkaadók és munkások között a mindennapi kenyérért folyik. Az igen t. Nemzetgyűlés már elfogadott egy határozati javaslatot, amelyben a kereskedelemügyi kormányzatot meg-