Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIV. kötet • 1924. május 14. - 1924. június 17.

Ülésnapok - 1922-286

A nemzetgyűlés 286. ülése 1924. magának azt is, hogy a turáni testvériség gondolatával kapcsolja magához a magyar nemzetet. Ez a gondolat, a turáni gondolat, egészen más, mint a nagyhatalmaknak a világháborúban megnyilvánult imperializmusa volt, mert annak szótárában az első szavak a kard, a bomba, a gyilok és a mérgezett levegő, a turáni gondolat szótárában első szó a vérségi szeretet s csak a legutolsó a kard. Dr. Márki Sándor jeles történetirónk a tatárokkal és törökökkel folytatott küzdelmeinkre célozva arra int bennünket, hogy mindig akkor érte a magyar nemzetet a múltban a legnagyobb katasztrófa, mikor megfeledkezett a turáni nemzetek testvériségéről. Mi ne feledkezzünk meg erről az intelemről, hanem teremtsük meg a testvérnépek között a szellemi és gazdasági kapcsolat lehetőségét, mert ha a legutóbbi kétségbeejtő tapasztalatok után sem tesszük ezt meg, nagyon félek, hogy későn fogunk ráeszmélni arra, hogy most sem értettük meg az idők jelét. Minthogy a benyújtott törvényjavaslat első láncszeme a testvérnemzetekkel való érintkezés felvételének, a magam részéről őszinte magyar lélekkel üdvözlöm a török és a magyar nemzet között létrejött barátsági szerződést azzal az óhajtással, hogy legyen ez az okirat a két testvérnemzet boldogulásának és régi nagyságának vérszerződése. A törvényjavaslatot általánosságban elfogadom. (Élénk éljenzés és taps.) Elnök : Szólásra következik ? Forgács Miklós jegyző : Szakács Andor ! Szakács Andor : T. Nemzetgyűlés ! Abban a kivételes helyzetben vagyok, hogy én mint ellenzéki képviselő szintén örömmel hozzájárulok a kormány beterjesztett törvényjavaslatához, (Helyeslés a jobboldalon.) és örvendetesnek mondom általában a nemzet szempontjából is, hogy a török nemzettel jóformán a leghamarabb állt helyre a mi baráti, békés viszonyunk. Sokan Törökországnak ezt a csodálatos, nagy eredményét, hogy a győztes hatalmakkal szembeszállva, ki 1udta vivni területi integritását és szuverenitását, helyzeti energia j ának tulaj donit j ák, az ő ázsiai helyzetének és tulajdonítják a fegyverszerencsének, holott meg kell gondolnunk, hogy a török nemzet részéről az élethez való jogot egy hosszú előkészitő munka terem tettéimeg. Itt csupán arra akarok rámutatni, hogy milyen egyforma múlt az,, amelyet a török nemzet megújhodásának előkészítésében bejárt, hogy t ez mennyire hasonlitami történelmünk hasonló időszakához. A török nemzet tulajdonképen csak egy politikai hatalom volt még 100 vagy 80 évvel ezelőtt, mert Törökországban, a padisah birodalmában általános volt az a felfogás, hogy minden igazhitű egy testvér, ott tehát a mohamedánok között nemzetiségi megkülönböztetést nem tettek. Amellett maga a török nyelv a közlakosságnak ajkán élt; a török intelligencia, a török hivatalos világ, a török irodalom és tudomány olyan nyelvet beszélt, amelyben a legkevesebb volt a török szó, hanem jóformán perzsa és arab szavak alkották irodalmi szókincsüket. Amikor a török hatalom a hanyatlásnak olyan stádiumába jutott, hogy Európa kimondta rá a végitéletet, ott is feltámadtak a nemzet hivatott vezetői, mint nálunk. — az idő megszüli ezeket minden egészséges nemzet kebelében — ott is azzal kezdték a nemzet reneszánszát, mint nálunk: először a múlt dicsőségét tárták a hanyatló nemzedék szeme elé, másodszor pedig a nyelvet akarták megtisztitani az idegenszerűség^ tol, hogy az egész nemzet megértse a hozzá szóló irók, költők és tudósok szavát. Ez a folyamat Törökországban végbement, s évi május hó 20-án, kedden. 81 olyan török nyelvet alkottak meg, amelyet most már a köznép is meg tud érteni. Emellett az európai tudományok és irodalom iránt a legmesszebbmenő érdeklődést tanusitották. Lefordították az emberiség legnagyobb szellemi közkincsét képező tudományos alapvető munkákat török nyelvre. Tévedés azt hinni, hogy már sok évtizeddel ezelőtt Törökország a modern haladás útjára nem lépett. Épen a minap egy statisztika volt a kezemben 1896-ból, amelyből azt állapítottam meg, hogy a török közép- és felsőbb iskolákban, ahol a nyugati nyelveket is tanították, körülbelül 250.000 fiu- és leánygyermek tanult 1896-ban, tehát a mi millenniumi évünkben. Amellett mindazon béklyók dacára, amelyeket egy abszolút császári hatalom rakott ott a nemzet fejlődésének szárnyaira, ők meg tudták teremteni a nemzeti sajtójukat, amelyet hazafias szellemmel töltöttek meg. Továbbmenőleg felébresztették a török nemzetben a nemzeti öntudatot és a nemzeti érzést; tehát azt a tágabb keretet, amelyeta mohamedanizmus, az izlam jelentett, szűkebbre vonták, és a török nacionalizmust, a török nemzeti érzést épugy lángra szították, mint ahogy nálunk a nemzet nagy apostolai a megfelelő reformkorszakban ugyanezt megcselekedték. Amikor igy megvolt minden szellemi és lelki előfeltétele a megújhodásnak, akkor léptek a török politikusok politikai téren is a reformküzdelmek terére. Nagyon jól tudjuk azonban, hogy hosszú ideig a mérleg fent lebegett és nem tudta eldönteni a haladást kereső nemzeti érzés, a politikai megújhodás ösztöne a maga küzdelmét az elnyomó török császári hatalommal, amely Törökországban épugy, mint mindenütt másutt, hatalmas volt, csak eszközei voltak talán kegyetlenebbek. Törökország ahhoz, hogy minden magyar embernek örömére ma ilyen hatalmasan újjáébredt, a hősök és a vértanuk áldozatos utján jutott el. Már Abdul Hamid idejéből emlékezünk rá, hogy Midhát basáék, akik az első nagy reformlökést adták Törökországnak politikai téren, vesztőhelyen végezték be életüket épugy, mint a magyar szabadsághősök nagyon sokan. Megindult azután később az uj-töröknek nevezett mozgalom a császári hatalom mindenhatósága ellen. Most, amikor Törökország a maga politikai és területi integritását' visszaállította fegyvereinek és nemzeti érzésének erejével, megvan minden kulturális és gazdasági előfeltétele ahhoz, hogy uj, az egdiginél is dicsőségesebb életet tudjon teremteni a maga számára. Ez az, ami előttünk rendkívül rokonszenves, ez az, ami csodálattal és bámulattal tölt el bennünket Törökország iránt, hogy t. i. a legmélyebb süly édesből a hazafiúi, nemzeti és emberi erények utján, sikerült jövőjét biztosítania. Egyetlen nemzet sincs elveszve, csak amelyik erkölcsi téren lehanyatlik, ahol az áldozatkészség megszűnik, ahol nincsenek önzetlen hazafiak, akik mindent áldoznak, akik vérüket, életüket tudják áldozni a nemzet céljaiért. Az ilyen nemzetnek jövője nincs. Ahol azonban egész a vértanuságig elmenő hazafiak akadnak, mint a legújabb török történelemben akadtak, amellett akadnak a nemzetnek apostolai, akik megtanítják, hogy a modern élethez kell alkalmazkodni, annak a nemzetnek van jövője. Különösen rokonszenves előttünk a török nemzet újjáéledésében az, hogy nemzeti életéből kiküszöbölte mindazt az akadályt, amely eddig a fejlődés utján hátráltatta. Megdöntötte a legnagyobb önkényuralmat, amely egy nemzetre valaha súlyosodott, rátért a tiszta, az igazi nem13*