Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIV. kötet • 1924. május 14. - 1924. június 17.

Ülésnapok - 1922-286

A nemzetgyűlés 286. ülése 1924. évi május hó 20-án, kedden. Ti tok annak lényegére tenni. A magyar és a török nemzet, amely egymással vállvetve küzdötte meg legutóbbi nagy háborúját, amint az előttünk fekvő törvényjavaslatból kitűnik, már megtalálta egymást. A háború nyomait igyekszik eltüntetni ez a törvényjavaslat, amely első szakaszában kimondja azt, hogy a két nemzet, valamint a két nemzet polgárai egymással békességben és barátságban akarnak és fognak élni. (Elénk helyeslés jobbfelöl.) A második szakasz kifejezi azt, hogy normális, a nemzetközi jogviszonyoknak megfelelő diplomáciai összeköttetést fog a két állam egymással létesiteni. A 3. § pedig kifejezi mindkét államnak azt az elhatározását, hogy ugy a kereskedelmi szerződések, a kereskedelmi élet kiépitése, valamint a konzuli intézmény kölcsönös kiépitése, a két állam polgárainak kölcsönös letelepülése, jogvédelme, a jogsegély és kiadatási eljárás tekintetében hajlandók további egyezmányeket is kötni, vagyis kimélyiteni ezt a szerződést, amelyet az igen t. Nemzetgyűlés elé bátorkodom terjeszteni, Én azt hiszem, mindnyájan örömmel fogadjuk ezt a törvényjavaslatot, örömmel fogadjuk, mert megpecsételi & két nemzetnek békés együttműködését és a békés együttműködés lehetőségének módjait adja meg. Adja Isten, hogy ezen szerződésből mindkét nemzetre áldás fakadjon és megerősödésükre vezessen. Tisztelettel kérem az igen t. Nemzetgyűlést, méltóztassék azt elfogadni. (Élénk éljenzés és taps a jobboldalon és a középen. — Pikier Emil: Az államforma kérdésében is kövessük a törököket!) Elnök: Kivan valaki szólni? (Mokcsay Zoltán szólásra jelentkezik.) Mokcsay Zoltán képviselő urat illeti a szó. Mokcsay Zoltán: T. Nemzetgyűlés! Szerencsére nem példátlan eset a világtörténelemben, hogy halálra itélt nemzetek az események kedvező fordulatából uj életet nyernek. A legutóbbi időben ilyen kedvező körülményeknek köszönheti nemzeti létét a századokon keresztül orosz fenhatóság alatt sinylődött Finnország és Észtország, valamint a darabokra szaggatott és három idegen ország területébe olvasztott Lengyelország is. De nem példátlan eset a történelemben az sem, hogy a legkedvezőtlenebb körülményeken is átgázol a nemzetek létének legbecsesebb erőtényezője, a lángoló hazaszeretet, amelynek dicső példáját látjuk Törökország diadalmas feltámadásában. A török nemzet valóban halottaiból támadt fel akkor, amikor a lausannei szerződés visszaadta és örökössé tette uralmát a Fekete-tengertől egész a Földközitengerig, mert jól tudjuk, hogy a sèvresi szerződés, amely a 22 millió lelket számláló Törökországot egy nyolcmillió lakossal biró országgá akarta összezsugoritani, már enyhitett formája volt az 1915. évi megállapodásnak, amely Törökország nagyobbik részét Nagybritannia, Franciaország, Oroszország, Olaszország és Görögország uralma alá akarta kényszeríteni. A benyújtott törvényjavaslat tárgyalása során, amely az őszinte barátság kapcsolatait szándékozik létesiteni Magyarország és a török birodalom között, legalább is háládatlanság lenne hallgatásba burkolni a világháborúban végsőkig kitartó fegyvertársunkat, a török testvér-nemzetet (Ugy van ! Ugy van! jobbfelöl.), melynek megalkuvást nem ismerő hazaszeretete, diplomáciájának páratlan leleményessége a világ hatalmasságainak ezt a pokoli tervét halomra döntötte. Amikor a török nemzet bálványozott vezérének, Musztáfa Kemál pasának (Éljenzés a jobb- és a baloldalon.) a félvilággal szembeszálló, emberfeletti küzdelmeire gondolunk, lehetetlen, hogy eszünkbe ne jussanak a magyar szabadságharcok dicső alakjainak, Bocskaynak, Bethlennek, Thökölynek és II. Rákóczi Ferencnek, habár kevesebb eredményekkel járó, de hasonlóan bámulatos nemzetmentő erőfeszítése. (Szakács Andor: Kossuth Lajosról sem feledkezhetünk meg!) Ha a letűnt századokban is ilyen barátságos szerződéseket kötöttünk volna a török nemzettel és azt a hatalmas nemzeti energiát, amely a magyarnak mindig jellemző tulajdonsága volt, a török nemzetben pedig ma is glóriásan tündököl, a múltban nem egymás ellen, hanem közös céljaink érdekében egymásért használtuk volna fel, akkor nem kellene most olyan rettenetes küzdelmet folytatnunk, sem a töröknek, sem nekünk magyaroknak nemzeti létünk biztositásáért. De habár ez a századokig tartó küzdelem mind a két testvérnemzet életerejét zsibbasztotta meg, van ennek a küzdelemnek egy igen érdekes tanulsága, és pedig az, hogy a fegyverrel hóditó török nemzet négyszáz esztendővel ezelőtt sokkal magasabb fokán állott a lelki műveltségnek, mint azok a népek, amelyek Magyarország elszakított területeit, ma a XX. században birtokba vették. (Ugy van! Ugy van!) Tessék elolvasni a török hódoltság történetét. Abban a 150 esztendeig tartó periódusban nem fogunk példákat találni a török nyelv erőszakos terjesztésére, nem fogunk példákat találni a magyar iskolák bezárására, és nem fogunk példákat találni a vallásfelekezetek elnyomására, ellenben példákat fogunk találni arra, — teszem azt Nagykőrös városában is — hogy a török hódoltság idejében sokkal magasabb fokon állott a vallásszabadság, mint a hódoltság megszűnése után még hosszú időn át a Habsburg királyok uralkodása alatt. (Ugy van ! jobbfelöl.) Ezeknek a történelmi igazságoknak tudatában disszonánsán ütötte meg fülemet a görög nemzetgyűlés elnökének 1922. évi június havában a világ összes parlamentjeihez intézett az a kiáltványa, amelyben a kisázsiai keresztények mészárlásával vádolta meg a törököket, azt a nemzetet, amely már 400 évvel ezelőtt kivételes tanúbizonyságát adta vallási türelmetlenségének és amelynek szent könyvében, a Koránban, fejezetek vannak szentelve Krisztus tanitásainak. Bár a görögök azok után a hirek után, hogy Kis-Ázsiában a török győzelmet követő visszavonulásuk alkalmával 20 várost felégettek és Tráeia kiürítése alkalmával hallatlan embertelenségeket követtek el a védtelen török lakosságon, s a vesztett csaták után 3 miniszterüket és 3 tábornokukat a hatalmak tiltakozása ellenére halálra Ítélték és ki is végezték, nézetem szerint elvesztették a jogot ahhoz, hogy keresztényüldözésről panaszkodhassanak, mindazonáltal mégis szükségesnek tartom, hogy a nemzetgyűlés harmadik ülésének naplójába olvasható görög átiratban foglaltak itt a nemzetgyűlés szine előtt legyenek megcáfolva. (Halljuk ! Halljuk ! jobbfelöl.) (Olvassa) : »Angora, 1922. május hó 20-án. Anatóliai ügynökség. A Nemzeti kormány, miután megállapította, hogy Yowel, a Közel Keleti Amerikai Segitöbizottság volt tagja, valamint társai Anatóliában hamis hirek terjesztésében és mindenféle cselszövésekben mesterkedtek, jónak látta őket letartóztatni és kiutasítani. E miatt ezek az emberek, hogy bosszút álljanak a nemzeti kormányon, kitaláltak Anatolia egyes részeiben áliitólag elkövetett kegyetlenkedésekről szóló meséket és egyéb rágalmakat, amelyeket^ a Times 1922. május hó 6-iki számában közzétéve, mégegyszer szerepeltették személyüket a világ nyilvánossága előtt. Gillespie ur, az Egyesült-Államok konstantinápolyi missziójának kereskedelmi kiküldöttje az anatóliai ügynökség levelezőjének formális kijelentéseket tett, melyek bizonyítják, mennyire alaptalan és rosszakaratú lárma volt az egész cikk. Gillespie ur különben ezeket mondta : »Mindazon cikkek, melyek Mr. Yowel-től