Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIV. kötet • 1924. május 14. - 1924. június 17.

Ülésnapok - 1922-295

284 A nemzetgyűlés 295. ülése 1924. évi június hó 4-én, szerdán. gyárak milyen módöin zsarolják és zsákmányolják ki a munkásságot, akkor az államnak nemcsak hogy nem szabad vámvédelmet nyújtania az ilyen ipar számára, hanem a kormánynak oda keli állania és lehetetlenné kell tennie, hogy az ilyen gyáripar, amely ennyire versenyképes, egyrészt munkásait zsákmányolja ki, másrészt az ország lakosságát fossza kí magas áraival. De nemcsak ez az egy ilyen kizsákmányoló ipar van, van még több is. Ilyen pl. a textilipar, mely az elmúlt időkben valósággal monopóliumot élvezett. Nem volt Ugyanis szabad, vagy csak magas vámok ellenében volt lehetséges az országba textilárut behozni, ugy hogy a magyar textilipar úgyszólván teljesen versenymentes volt és áruját olyan magas áron adta el, amilyen áron jónak látta. A textilipar is olyan ipar, amely kibirja a versenyt, amelynek ki kell birnia a versenyt azért, mert egyetlen egy iparban sem zsákmányolják és sajtolják ki a munkásságot a külföldön, de még Magyarországon sem ugy, mint a textiliparban!. A textiliparban különösen nagyon sok fiatal leány dolgozik, 12—13 éves leányok, akiknek heti keresete — méltóztassanak jól megfigyelni — 50—60, ha sok: 80.000 korona. Ilyen alacsony béreket fizet a textilipar, amelyet a kormány valósággal monopolisztiku's helyzetbe juttatott, mert hiszen a textilgyárak teljesen szabadon olyan árakat állapithatnak meg áruikért, amilyeneket épen jónak és szükségesnek tartanak. A textiláruk behozatalánál már békeidőben is súlyos bajok voltak. Már békeidőből is súlyos mulasztás terheli a kormányokat azért, mert Magyarországból, ahol tudvalevőleg rengeteg sok tyapju van, kiszállították a gyapjút külföldre, különösen Ausztriába ftlesó árért és nagyon drága pénzért hozták be a szövetet Angliából, Prossnitzból és Reichenbergből. Ha a kormány helyes közgazdasági politikát folytatott volna, már akkor arra kellett volna töre

L kednie, hogy a gyapjút ne szállitsák ki a külföldre, hanem itt az országban dolgozzák fel, hogy egyrészt a munkásság munkához, másrészt az állampolgárok olcsó szövethez juthassanak. Magyarország békeidőben is valósággal gyarmata volt Ausztriának, mert Ausztria kapta tőlünk az élelmiszert és mi kénytelenek voltunk tőle a drága iparcikkeket megvásárolni Nem engedték igy, hogy iparunkat olyan mértékben kifejlesszük, amilyen mértékben ki kellett volna .fejlesztenünk. Igaz, hogy a magyar kormányok egyes iparágakat elláttak prémiumokkal. Hogy egyébre ne utaljak, prémiumokkal látta el a cukorgyárakat. A magyar cukorgyárosok, ha igazolni tudták, hogy külföldre tudnak cukrot szállitani, csakhogy külföldre szállitóképesek lehessenek, olcsóbban adták el a magyar cukrot külföldön, mint az országban az állampolgároknak. Ennek fejében a kormány cukorprémiumhoz juttatta a gyárosokat és igy volt c^ak lehetséges az, hogy a külföldön a magyar pukrot sokkal olcsóbban lehetett megvásárolni, mint az országban. Ez is egészségtelen politika, egészségtelen helyzet volt. amelynek nem lett volna szabad lennie. A textiláruk tekintetében olyan lehetetlen helyzet volt már a békeidőben, hogy pl. Prossnitzból a kész férfiruhát ezrével és ezrével szállították be az országba, amikor Magyarországon a konfekcióiparnak nem volt munkája. A konfekcióipar érdekképviselői hiába mentek a magyar kormányhoz, hogy ne engedélyezze ruhák behozatalát, mert kész ruhát elő tudnak állítani Magyarországon is. Hiába volt minden fáradságuk, az osztrák, a prossnitzi kész ruha teljesen kiszorította a magyar konfekcióipart a magyar piacról. A magyar konfekcióipar kénytelen volt más piac után nézni és kénytelen volt piacot keresni Bulgáriában és Szerbiában, ahol talált is. A kormány helytelen politikája révén azonban a magyar konfekcióipar ezt a piacot is elveszítette teljesen. A magyar konfekcióipar nem tud ruhát szállitani se Szerbiába, se Bulgáriába, mert a kormány helytelen politikája ezt lehetetlenné tette. Összes piacainkat elveszítettük, Szerbiába és Bulgáriába Olaszország, Franciaország és Nénietország szállítanak, a magyar konfekcióipar teljesen elveszítette .ezt a piacot. A konfekcióipar tehát teljesen tönkrement a helytelen közgazdasági politika révén és igy a munkások ezrei és ezrei kénytelenek voltak külföldre vándorolni. (Lendvai István: Más iparok is ugy jártak!) Nem fogadom el ezt aJ javaslatot azért sem, mert nem bizom abban, hogy a magyar kormány e felhatalmazás alapján olyan kereskedelmi szerződéseket fog kötni a körülöttünk levő államokkal, amelyek az ország lakossága többségének érdekeivel megegyeznek. (Lendvai István: Nem is szokása!) Az eddigi jelek azt igazolták, hogy a magyar kormány mindig egy osztály érdekében kötött kereskedelmi szerződéseket; ez az osztály pedig a nagy földbirtokos osztály volt. Ezzel kapcsolatosan csak arra a kereskedelmi szerződésre akarok utalni, amelyet 1922-ben Magyarország Ausztriával kötött, amelyből kitűnik az, hogy olyan ipari termékeket szállítottak be az országba, amelyeket itt is elő lehet állítani s ezeket csak azért szállították be ide, hogy marhát, sertést, lisztet lehessen exportálni a földbirtokos érdekek kielégítésére. De nem is kell olyan messze mennünk. Ha megnézzük ezt a törvényjavaslatot, amelyet most tárgyalunk, világosan láthatjuk, hogy a kormány ezzel is ezt a célt kívánja szolgálni. Elmondottam már beszédem elején, hogy csak annak az iparnak kell vámvédelem, amely nem zsákmányolja ki munkásait és igy nem versenyképes. Ennek kapcsán nem vagyok azonban abban a helyzetben sern, hogy a magyar földbirtokosokat vámvédelemben részesítsem. (Lendvai István: Hát a gyáripart milyen védelemben részesitik!) Magyarország agrárállam. Ez agrárállamnak fel kell tudnia venni a versenyt azokkal az államokkal, amelyek nem kifejezetten agrárállamok. A magyar földbirtoknak nincs szüksége arra, hogy az ő áruit magas vámokkal védelmezzék meg, hogy olyan áruk külfödről ne jöhessenek be azl ogszágba. A magyar földbirtoknak versenyképesnek kell lenni Magyarországon azért is, mert olyan alacsony béreket fizet munkásainak, mint egyetlen más ország földbirtokos osztálya sem. Csak néhány példát akarok kiragadni arra nézye, hogy mit látunk ebben a javaslatban, ha megnézzük. A borjú vámja eddig 5 aranykoronában volt megállapítva. Ezt az 5 aranykoronás vámot a kormány ebben a javaslatban 10 aranykoronára, tehát a duplájára- kívánja felemelni. A marha vámja annak idején 60 aranykorona volt és ezt a kormány most a javaslat szerint 100 aranykoronára kívánja felemelni. A sertés vámja 22 aranykorona volt s ezt most 35 aranykoronára kívánják felemelni. A háj, disznózsír, szalonna vámja 45 aranykorona volt s ezt most 60 aranykoronára kivánja felemelni a magyar kormány. A vaj vámja 35 aranykorona volt s ezt most 100