Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIV. kötet • 1924. május 14. - 1924. június 17.
Ülésnapok - 1922-293
244 A nemzetgyűlés 293. ülése 1924. meg-, és magasabb szempontból néznők ezeket a kérdéseket, de attól félek, hogy teljesen eltávolodunk az élettől. Miért vagyunk mi? Azért, hogy az élni akaró nemzetnek szószólói legyünk. Az élni akaró nemzetnek szószólói pedig csak azok lehetnek, akik benn élnek a nemzetben és érdekeket képviselnek. A többségben az agrárgondolat kibontakozásának példája^ logikus, mert a nemzet többségének érdekét képviseli. Végezzünk tehát az álszeméremmel és valljuk meg őszintén, hogy egyetlen agrárius képviselőtársam sem szólalhatna fel e^ mellett az álszemérem mellett agrárius kérdésekben anélkül, hogy szemére ne lehetne vetni, hogy a saját érdekeit képviseli, és Sándor Pál sem szólalhatna fel a maga métier-je érdekében, mert ő a beszédében is határozottan egyoldalú merkantilérdeket képvisel. Ezt azonban nem vetem a szemére, mert ez a hivatása. Hiba volna ennek a javaslatnak megítélésénél egy részletből kiindulni, hiba volna megállapítani, bogy az X-ik oldalon ez és ez a vámtétel magas, vagy alacsony, mert ez a javaslat oly terjedelmes, hogy minden eg'yes vámtételnél külön tételeket lehetne felállítani teoretikusan is, a praktikus élet szempontjából is, és akkor könnyen oly mellékvágányra terelődhetnék a vita, a gondolkozás és különösen a kritikai gondolkozás, hogy az lényegében érintené a javaslatnak egész tendenciáját. Nézetem szerint az általános impresszió a fontos, amely a javaslatból kisugárzik. Az általános impresszióm az, hogy ezzel a magyar termelést akarjuk megvédeni, a magyar termelést akarjuk fokozni, (Helyeslés jobbfelől.) szóval azt a gazdasági irányt akarjuk követni, amelyet nem a lemondás szelleme hat át, hanem az élniakarás gondolata. (Ugy van! jobbfelől.) Más kérdés, hogy amikor ennek az elvnek hódolok, vájjon hibákat követtem-e el a detailokban. Az általános impresszió határozottan az, hogy az élni akarás vámpolitikáját akarjuk inaugurálni. Itt nem helyeselhetem azt a felfogást, amely abban konkludál, hogy mi mezőgazdasági állam vagyunk, tehát minden tekintetben mezőgazdasági szempontból és egyoldalúan nézzük ezt a problémát. Aki a gazdasági érdekek psychologiáját tanulmányozza, tudja, hogy minden összefüggésben van egymással. Nem is tudjuk felfedezni, hol van az a kapocs, amely a mezőgazdaságot a nagyiparral, a kereskedelmet a mezőgazdasággal és az iparral összeköti és hol van a fogyasztók részéről az érdek, amely az összes termelési ágakat egymással összeköti. A javaslat hangja és az egész javaslat felépítése — hogy ugy mondjam — meglepett engem, inert ebben a korban, amelyet én hanyatló kornak nevezek, nem vagyok hozzászokva magyar öntudathoz. Ez az első javaslat a törvényhozás előtt, amelyben önálló iniciativa bontakozik ki. Ebből a szempontból üdvözlöm ezt a szándékot és nem ostorozom, mert ha mindig azt prédikálom, hogy tessék teremteni és ujat alkotni, ebben az esetben, még ha nem helyeselném is a kormány eljárását, sem tudnék teljes mértékben vele szembehelyezkedni, mert azt akarom, hogy alkossunk és azt akarom, hogy a magyar önérzettel gazdásági téren is találkozzunk. T. Nemzetgyűlés! Amikor ilyen a magyar gazdasági élet és a magyar politikai életet is mélyen érintő javaslattal állunk szemben, sokan, akik nézik a törvényhozás képét és azt az intenzitást, amellyel ez a javaslat tárgyaltatik, bizony azzal az impresszióval fognak innen eltávozni, hogy ez lényegtelen javaslat. De ha én például ma napirendre tűztem volna a Juta-ipari disznóságokat — bocsánatot kérek a kifejezésért — ' éri május hó 31~én, szombaton valószinüleg az egész Ház tele lett volna itt lenn épen ugy, mint fenn a karzatokon. (Ugy van! Ugy van!) Más országokban a vámtarifáról először is éveken keresztül szoktak vitatkozni, ankétezni, óriási irodalom fejlődik ki egyikmásik terv és gondolat körül, nálunk azt a hibát követik el, hogy ma bedobják a javaslatot s holnap már tárgyaltatni akarják; a nemzetgyűlés valószinüleg nem ér rá, hogy foglalkozzék a kérdéssel, csak néhány szónokra bizza a kérdés latolgatását és fejtegetését. A magyar közvélemény szokott módon felteszi sábeszdeklijét és mindenki a maga érdekét képviseli és belekiabálja az országba, hogy rossz ez és amaz. T. Nemzetgyűlés! Nekünk, mint politikusoknak egy vámtarifa problémáját messzebbmenő célkitűzés szempontjából kell vizsgálnunk. (Ugy van! jobbfelől-) Nekem azt kell tudnom, hogy mit akar ez a magyar politika, (Ugy van! jobbf előli) nekem azt kell tudnom, hogy gazdasági térem mik azok a külpolitikai irányok, amelyek felé tendálunk. T. Nemzetgyűlés! Ha a Nyugat felé kaesingatásnak valahol nincs helye, akkor gazdasági téren nincs. Mi Nyugattól tanulni fogunk és közvetíteni fogjuk tudásunkat a Kelet felé. (Ugy van! jobbfelől.) Ezzel mondok valamit; azt mondom, hogy nemcsak mezőgazdasági téren, nemcsak a mezőgazdasággal összefüggő ipari téren, — bocsánatot kérek, nem szívesen mondom, mert tudom, hogy kifelé rosszul hangzik, — hanem minden téren imperialistáknak kell lennünk. A Balkán nyitott terrénum az én felfogásom szerint, nem a magyar mezőgazdaság számára ugyan — bár a magyar mezőgazdaság fejlettebb a balkáni mezőgazdaságnál — de a magyar ipar számára; egy tipikus helyzet állott elő az által, hogy mi most a Duna-medencében önmagunknak teremthetünk olyan termelési rendszert, _ amellyel nemcsak saját szükségletünket láthatjuk el, hanem amelynek tendenciáj kell hogy legyen, hogy a Duna medencéjében és tovább lefelé, az ország határán is túl, a Balkánon, sőt talán még a messzebb Keleten is próbálja terjeszteni és próbálja elhelyezni cikkeit. Annak, amit a szanálási javaslatnál hangoztattunk és kifogásoltunk, ha jól emlékszem valamennyien, hogy Magyarországot egyszerű mezőgazdasági állammá degradálják, — ebben a javaslatban az ellenkezőjét látom. Helytelen volna tehát és nem volna logikus, ha most — amikor annak idején tiltakoztam az ellen, hogy magyar szempontból az egyszerű mezőgazdasági állammá való degradálást felfogadjuk — nem tartanám semmi tekintetben megfelelőnek ezt a javaslatot, amelyben pedig a magyar iparnak bizonyos fokig való megvédését látom. A logikus igenis_ az, hogy a meglévő, adott magyar helyzetet fejleszteni kell azon a külkereskedelmi lehetőségek szerint amelyek elsősorban Keleten bontakoznak ki számunkra. Felesleges hangoztatnom azt is, hogy földrajzi fekvésünknél fogva emellett a kereskedelem is megfogja találni minden tekintetben számítását, mert hiszen tranzitóval foglalkozhatik. Ha valakinek kell kapcsolatot, még pedig közvetlen kapcsolatot fentartania a Nyugattal, akkor az a kereskedő, aki — amennyiben hazai áruval nem tudná — nyugati áruval látja, el a keleti piacot. Nyiigati kereskedelemmel kell tehát foglalkozni és tranzitóval gazdagítani Magyarországot. (Helyeslés jobbfelől.) Mindezzel mit akarok mondani 1 ? Azt, hogy én remélem, hogy ilyen magasabb elgondolások teszik ennek a javaslatnak alapját. Ha ilyen magasabb elgondolások a magyar gazdasági terjeszkedés adja alapját ennek a javaslatnak, akkor én ezt üdvözlöm, üdvözlöm annak ellenére, hogy talán a
