Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIV. kötet • 1924. május 14. - 1924. június 17.

Ülésnapok - 1922-292

234 A nemzetgyiilés 292. ülése 1924. kereskedő az áruját meg tudja kapni és nem ritka, hogy eltelik egy év is, amig a kereskedő az áruját kikapja. Megvan a behozatali engedélye,^megvan mindaz a sok felesleges irása, amely az áru behozatalához szükséges s bár teljesen szabályszerűen fel van szerelve minden szükséges kellékkel, keresik és keresik az árut a vámházban, de nem tudják megtalálni. De ha megfelelő összeget ad az illető vámtisztviselőnek, akkor csodálatos módon az áru egyszerre előkerül, és azok a kereskedők, akiknek megfelelő összeköttetéseik vannak, — nem keresem és nem kutatom, hogy milyen módon és milyen eszközökkel szerzik meg ezeket az összeköttetéseket, — az áruikat gyorsan kapják meg és hamar ki lesznek szolgálva, mások kénytelenek hónapokat, sokszor éveket várni, mia áruikat megkapják. Most méltóztassék elgondolni, hogy azt a kereskedőt, aki az áruját külföldön tartozik kifizetni,— mégpedig a eladás napján számitott értékben, amikor neki a szállitóleveiét elküldték, amennyiben pedig az áruért járó megfelelő összeget nem fizeti ki annál a cseh, bécsi vagy más cégnél, akkor árut a jövőben egyáltalában nem adnak neki, — milyen kényszerhelyzetbe hozza ez a késedelem ! Számitehhez azt a szerencsétlen politikát, amelyet a pénzügyi kormányzat csinált a devizaspekulációval, hogy a devizakurzusokat a feleáron vette el és a kereskedőknek még egyszer annyi árat kellett az idegen valutáért fizetni ; ez arra kényszeritette a kereskedőt, hogy ne csak áruüzlettel, hanem egyúttal valutaüzlettel is foglalkozzék s mindegyik kereskedő kényszerítve volt e lehetetlen intézkedések következtében egyúttal valutaüzlettel foglalkozni, valutaspekulációt folytatni és nem egy kereskedő abba bukott bele, hogy nem annyira az áruüzlete, mint inkább az áruüzlet mellett szükséges valutaüzlete nem volt megfelelő : vagy nem tudta megszerezni a szükséges fizetési eszközöket a kellő időben, vagy ha esetleg megszerezte, a közben előállott esés vagy emelkedés annyira befolyásolta az áru aledási árát, hogy azt az árut a magyar piacon elhelyezni többé már nem lehetett. De akárhogyan is áll a helyzet, minden kereskedő kénytelen hozzászámitani az áru eladási árához csomó olyan költséget, amelyet meg lehetne kimélni, amely nélkül olcsóbbá lehetne tenni az árut. Ezt a költséget pedig mindig azoknak kell megfizetni, akik az árut utoljára kapják kezükbe : a fogyasztóközönségnek ! A kormánynak tehát elsősorban arra kell törekednie, hogy, ha itt normális állapotokat akar teremteni, akkor szüntesse meg az összes korlátozásokat, amelyek a behozatal tekintetében fennállanak. (Az elnöki széket Zsitvay Tibor foglalja el.) Mindenekelőtt azonban szüntesse meg azt a lehetetlen állapotot, amely a vámkezelés körül tapasztalható. Én tudom, hogy ebben a tekintetben is készül egy törvényjavaslat, de nem elegendő ez a törvényjavaslat magában, ha nem lesz ott megfelelő személyzet és ha nem lesz ott megfelelő szigorúság, amely a visszaéléseket kizárja és lehetetlenné teszi, mert amig ez az állapot a vámháznál fennáll, addig itt szó sem lehet arról, hogy normális kereskedelem alakulhasson ki. Lehetővé kell tenni azt, hogy a kereskedő, akinek az áruja megérkezik, azt a megérkezéstől számitott 48 órán belül meg is kaphassa. (Helyeslés.) Nem szabad tűrni a mostani állapotot, üldözni kell azt és a kormánynak minden rendelkezésre álló eszközzel arra kell törekednie, hogy kiirtsa azt a panamafészket és azt a korrupciót, amely a vámkezelésnél kialakult. Az állami tisztviselők egy része ne ezen az utón igyekezzék magának illegális jövedelmet biztosítani, hanem évi május hó 30-án, pénteken. igyekezzék arra, hogy legális fizetéséből élhessen meg és a maga társadalmi szervezkedésével igyekezzék magának a megfelelő fizetést biztosítani. Mi ezen a téren támogatjuk őket, viszont üldözzük az olyanokat, akik kedvező beosztásukkal visszaélnek. Hiszen akik pl. a pénzügyministerium vámosztályában vannak, vagyonokat szerezhetnek maguknak ezekben a válságos gazdasági időkben, viszont azok, akik véletlenül olyan ügyosztályba kerültek, ahol sablonos ügyeket intéznek el, robotolnak és nem tudnak a fizetésükből megélni. Innen van azután, hogy az állami tisztviselők között vannak egyesek, akiket nyugodtan lehet arisztokratáknak nevezni, a másik oldalon pedig vannak, akik tényleg a legszegényebb proletárok, mert annyijuk sincs, mint amennyi ma egy ipari munkásnak van. Azt hiszem, sem a kormánynak, sem az állami tisztviselőknek nem áll érdekében ezt az állapotot fentartani és lehetővé tenni azt, hogy egyes kiváltságos egyének a nyomorúság vámszedőinek álljanak be és megszedjék magukat azokban az időkben, amikor a fogyasztók és állampolgárok nagy tömegei a legnagyobb szegénységben és a legnagyobb nélkülözések közt élnek. Erre vonatkozólag bátorkodom a következő határozati javaslatot benyújtani (olvassa) : »Utasítsa a nemzetgyűlés a kormányt, hogy minden behozatali tilalomra vonatkozó engedélyt helyezzen hatályon kivül.« Legyen szabad ez alkalommal még egy körülményre rámutatnom. Minden külföldről bejövő áru után még ma is 1% u. n. inségadót szednek. Ez az inségadó lényegesen megdrágítja az árut. Én ezt az egész akciót már egy más alkalommal kifogásoltam, még pedig azért, mert elsősorban nem tudom, hogy ezt az összeget mire fordítják. De kifogásolnom kell ezt most is, amikor a vámkérdés szőnyegre került, mert a leghatározottabban kifogásolnom kell azt, hogy a vámmal egyidejűleg más illetékeket is kiszabjanak arra az árura. Ha méltóztatnak beszélni versenyképességről, vámvédelemről és sok egyébről, akkor elsősorban is tisztázni kell azt, hogy az ezen tarifajavaslatban megállapított vámokon vagy illetékeken kivül terheli-e még más illeték is azt az árut. Mert ha még más illeték is terheli az árut, akkor az ezen vámtarifába felvett lételek alapján már nem lehet kalkulálni. (Ugy van ! jobbfelöl.) Tehát meg kell szüntetni minden más illetéket. Ne legyen semmiféle más illeték, mint a vám, legfeljebb egy nagyon minimális, nagyon csekély adminisztrációs illetéket — mérlegpénzt vagy mást — lehet szerintem hozzászámitani, de ez is igen minimális összeg lehet csak, amely az áru értékére és eladási árára egyáltalában befolyást nem gyakorolhat. Ez az összeg azonban semmi esetre sem lehet 1%, mert 1% n

&gy tétel és igen sok árunál nagyon fontos tényező, mert ez az 1% az eladásnál már nagy szerepet játszik. Erre vonatkozólag bátorkodom beterjeszteni a következő határozati javaslatot (olvassa) ; »Utasitsa a nemzetgyűlés a kormányt, hogy a vámtarifa életbeléptével egyidejűleg külföldi áruk után a vámtarifában megállapított vámtételeken kivül más illeték nem szedhető.« T. Nemzetgyűlés ! Épen a szabadkereskedők részéről emiitették, hogy ők a fogyasztókat védik. Ez a védelem azonban igen egyoldalú védelem, mert hiszen a szabadkereskedelem hivei a fogyasztókat csak annyiban kívánják védeni, hogy az áruk szabad behozatalát kivánják és azt, hogy ezek az áruk minden korlátozás nélkül eladhatók legyenek. Én ezt az álláspontot nem tudom osztani, mert a fogyasztók védelme nemcsak ebbefl van, hanem a fogyasztók védelmét abban is látom, hogy védeni kell a munkaalkalmakat, védeni kell a munkalehetőségeket és elsősorban védeni kell azt a lehetőséget, hogy valaki fogyasztóképes