Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIV. kötet • 1924. május 14. - 1924. június 17.

Ülésnapok - 1922-292

A nemzetgyűlés 292. ülése 1924. dául a feldolgozott félfaanyagból bútort, a vasanyagból gépeket és egyéb cikkeket gyártottak. Ezeket a területeket ma elyeszitettük s ezen területek elvesztése folytán az egész magyar ipar nehéz és válságos helyzetbe került. Az az álláspont, amelyet itt egyik-másik alkalommal hallunk, hogy nekünk nem kell ipar, hanem legyünk mezőgazdasági állam, ez az álláspont a legszerencsétlenebb, amit csak elképzelni lehet, mert nálunk hiányzik az a lehetőség, ami például Dániában megvan s elfelejtik, hogy nekünk nincs meg a lehetőségünk, hogy olyan fejlett mezőgazdaságot tudjunk csinálni, mint amit Dánia megteremtett s azonkivül nincs meg az az exportlehetőségünk sem, amely ott megvan. Mert hiába lesz itt egy fejlett mezőgazdaság, ha nem lesz hozzá megfelelő fogyasztóközönség. Hiába fog a mezőgazdáság bármilyen árut termelni, ha ezeknek az áruknak külföldre való szállítását terhelni fogják a külföldi vámtételek, a külföldi vasúti költség és emellett még kérdés az is, hogy ez az áru fel tudja-e venni a versenyt azokkal a cikkekkel, amelyek előnyösebb termelési feltételek mellett gyártódnak. Én tehát a magam szempontjából ugy vélem, hogy a mai viszonyok mellett bizonyos védvámokra van szükségünk, csakhogy ezeknek a megállapításánál azután nem értek egyet a javaslat előterjesztéseivel. Az iparnak szüksége van a védvámokra azért, mert ezek a védvámok a külföldi országokban is megvannak. Mi nem tudjuk ezeket a védvámokat leépíteni, amig ezek a külföldi államokban meglesznek és nem leszünk képesek ezeket a védvámokat megszüntetni és egy olyan ideális állapotot teremteni, ami kívánatos volna. Sándor Pál igen t. képviselőtársam álláspontját, amellyel a kereskedelmet védi, nem tudom osztani mindenben. Ő az egész kérdést egyoldalúan a kereskedelem szempontjából bírálja el. Ez a szempont helyes lehet azon társadalmi osztály részéről, amelyet ő képvisel, de nem lehet helyes az egész ország lakosságának szempontjából s nem lehet még magának a kereskedőosztálynak a szempontjából sem helyes teljes egészében, mert a kereskedőosztálynak is szüksége van fogyasztókra és vevőkre. Mert hiába lesz nálunk akármilyen fejlett a kereskedelem, ha a kereskedő nem tudja áruját eladni, akkor a kereskedelem a fogyasztókkal együtt tönkre fog menni. Az, hogy az áruknak külföldre való szállításával, avagy csak tranzitókereskedelemmel kivannak foglalkozni, nem képezheti reális alapját a kereskedelemnek, amely csak ugy tud boldogulni, ha itt bent az ország területén olyan fogyasztóképes lakosság van, amely az országban termelt árukat igenis fel tudja venni és amely lakosságnak megvan a pénzbeli lehetősége, hogy a külföldről jövő és nálunk nem termelt árukat is megvásárolhassa. Szerintem a kereskedőknek inkább más irányban vannak súlyos panaszai és az volna kívánatos, hogy ezeket szüntessük meg elsősorban. Ezek azok a panaszok, amelyek a behozatal korlátozása tekintetében fennállanak. Súlyos panaszok ezek és lényegesen megdrágítják az áruk behozatalát, mert az az állapot, amely ma fennáll, rosszabb a tiltó vámoknál. Én inkább meg tudnék békülni a tiltó vámokkal, semhogy a mai állapotot tartsuk fenn, amely egyenlő a tiltó vámokkal, mert az, hogy cseppenként engednek be bizonyos árukat, cseppenként adnak protekciós vállalatoknak behozatali engedélyeket, ez az állapot rosszabb, bizonytalanabb, mint bármilyen tiltó rendelkezés. Az, aki ezzel a kérdéssel csak részben és nem is behatóan foglalkozott, a visszaéléseknek olyan nagymérvüségére talál, hogy ez már maga kényszeritheti a kormányt arra, hogy ezeket a behoza- ] tali tilalmakat szüntesse meg. Súlyos panaszok i évi május hó 30-án, péntehen. 233 vannak ezen a téren például főképen a textilbehozatalnál, ahol egy külön bizottság foglalkozik annak a készletnek a megállapításával, hogy mennyit szabad az országba behozni. A legnagyobb hiba az, hogy ezeket a textilárakat nem minőség szerint, hanem súly szerint állapítják meg és a behozatali engedélyt súlyra adják meg, aminek következménye természetesen az, hogy minden kereskedő arra törekszik, hogy ne a súlyban nehezebb, durvább szövetet hozza be, mert ez a nagyobb vámot nem birja el, hanem hogy behozzon finomabb árut, amely ezeket a költségeket könnyebben birja el és ez a magyarázata annak, hogy amig Budapesten az üzletek zsúfolva vannak a legfinomabb minőségű posztókkal, addig a silányabb és egyszerűbb posztóban, amelyből a mezőgazdasági lakosság nagy része és az ipari munkásság nagy tömege a ruháit készítteti, állandó hiány van és ezek a textiláruk drágábbak viszonylag, mint a finomabb posztók. Ez magában is igazságtalanság, nem is szólva arról, hogy a behozatali bizottságnak úgyszólván korlátlan joga van megállapítani, hogy ki milyen árut kapjon és nagy, tekintélyes cégek, amelyek áru behozatalával és feldolgozásával a háború előtti időben is foglalkoztak és a munkások tömegeit foglalkoztatják, nem tudják a szükséges nyersanyagot megszerezni, mert az csak álutakon és nem tudom én milyen összeköttetésekkel szerezhető meg. Hát nem komikum-e az, hogy nemlétező cégek vagy legalább is olyan cégek, amelyeknek csak a cégtáblájuk van kitéve valamely váci-utcai vagy koronaherceg-utcai kis üzletecske fölött, a behozatali engedélyek nagy tömegeit kapják, viszont régi kereskedők, régi szabócégek kénytelenek zugban, kéz alatt ezektől az uraktól megvásárolni azt az árut, amely pedig nekik nem azért kell, hogy vele üzérkedjenek, hanem hogy munkásaikat foglalkoztassák, árut készítsenek és azt tovább adják. Lehetetlen állapot az, amely ezen a téren fennáll. Ez súlyosabb, mint bármilyen vám és ha a kereskedelemnek van sérelme, akkor elsősorban itt van a legsúlyosabb sérelme. Ezeket a behozatali korlátozásokat kell megszüntetni és meg kell engedni, hogy ide árut midneki szabadon hozhasson be tetszése szerinti mennyiségben és minőségben, tessék megállapítani a megfelelő vámokat, amelyek az itteni áru védelmére szükségesek. Amennyit azonban a kormány helyesnek gondol s ami tervezve van, azt soknak tartom, mert olyan vámra nincsen szükség, miután az monopóliumot jelent. Tegyék lehetővé tehát, hogy a szabadkereskedelem kifejlődhessék és az áru behozassék, mert ez a tény maga előmozdítja a szabad versenyt és az áruk árainak egészséges alakulását. Amig a behozatali korlátozás fennáll, addig meglesznek a visszaéléseknek azok a tömegei, amelyekkel ugyan nem akarok itt foglalkozni, de amelyek közül csak rá kívánok mutatni a szombathelyi vámcsalásra és atöbbi, ezen a téren elkövetett csalásra, amelyek mindannak a következményei, hogy a kereskedők nem tudják megkapni legális áron a szükséges árut, az iparosok nem tudnak hozzájutni a szükséges nyersanyaghoz és kénytelenek azokat ilyen illegális utakon megszerezni. Van még egész csomó más olyan eset is, amikor igen előkelő testületek jutnak hozzá, hogy nem tudom én milyen protekcióval a kontingensen felül hozhassanak be árukat, ami külön bírált atik meg, amit azonban igy konkretizálni és megfogni nehéz, amiről azonban mindenki, aki csak ezzel a kérdéssel foglalkozik, tudomással bir Budapesten. Az is lehetetlen helyzet, ami a budapesti vámháznál fennáll. Én nagyon kérem az igen t. képviselő urakat, vegyék maguknak azt a fáradságot, 1 nézzék meg, hogy milyen gazdálkodás folyik a ! vámházban. Hónapokig tart, amig valamelyik 37*