Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIV. kötet • 1924. május 14. - 1924. június 17.

Ülésnapok - 1922-292

232 A nemzetgyűlés 292. illése 1924. kereskedelem álláspontján áll. Mi követeljük mindazon gátló, korlátozó intézkedések megszüntetését, melyek a népeknek egymással való érintkezését ; akadályozzák, az áruk kicserélését korlátozzák, követeljük pedig az emberiség érdekében, mert az az álláspontunk, hogy a népeknek egymással való érintkezését szabaddá kéli tenni és meg kell szüntetni mindazokat a korlátozásokat, amelyek ezt az érintkezést hátráltatják. Ezt az álláspontot az a körülmény is erősiti, hogy a vámkérdések követ- , keztében nem egy nemzet keveredett már a másikkal súlyos gazdasági és politikai ellentétben. Legyen szabad itt csak rámutatnom arra, hogy ha a világháború okait keressük és kutatjuk a bajok kutiorrását, arra a megállapitásra jutunk, hogy a világháború felidézésében nem kis szerepet játszottak azok az agrárvámok, amelyeket annak idején Szerbiával szemben állapítottak meg és amely agrárvámok Szerbiának tőlünk való politikai eltávolodását s azt vonták maguk után, hogy a Balkánállamok gazdasági érdekeik megvédésére egyesüljenek. Mi kényszeritettük őket erre a lépésre, mert nem tettük lehetővé nekik, hogy agrártermékeiket behozzák Magyarországba, úgyhogy kénytelenek voltak Szalonikin keresztül a hosszú tengeri utón szállítani ki felesleges termékeiket. Sohasem ott kezdődik a baj, amikor a lavina leomlik és már falvakat sodor magával, hanem a baj ott kezdődik, amikor a kavics megindul lefelé a hegyről, előrehaladva, ujabb és ujabb tömegeket ránt magával és végül rombolást és pusztulást eredményez. Ez az állami intézkedés is maga után vonta a világháborút, ezt a rettenetes pusztítást, mely nemcsak millió és millió embernek oltotta ki az életét és nemcsak milliókra menő értékeket pusztított el, hanem Magyarországra nézve az volt a legfájdalmasabb eredménye, hogy az ország megcsonkítására és gazdasági szétdarabolására vezetett. Ezért képviseljük mi azt az álláspontot, hogy meg kell szüntetni mindazokat a korlátozásokat, amelyek az áruk kicserélését akadályozzák. Csakhogy hiába képviseljük mi egyedül ezt az álláspontot, ha a körülöttünk levő, szomszéd országok esetleg homlokegyenest ellenkező álláspontot képviselnek. Ez az elmélet, ez az eszme tehát csak ugy valósitható meg, ha megnyerjük annak a körülöttünk levő országok népeit és ha fokozatosan térnek át annak megvalósítására, nemcsak nálunk, hanem a körülöttünk levő országokban is. Az a törekvés azonban, amely a külföldi szociáldemokrata pártokban megvan és amely ma gyakorlatilag főkép az angol munkáspárt politikájában jut kifejezésre, mely győzelmét túlnyomó részben a vámok eltörlésének köszönheti, és amely kormány a napokban nyújtott be törvényjavaslatot a vámoknak bizonyos iparcikkekre való megszüntetése tárgyában, mondom, ez a törekvés biztosíték arra, hogy az az álláspont, amelyet képviselünk, nem megvalósíthatatlan, hanem igenis helyes álláspont, melyet a külföldi pártok már igyekeznek is gyakorlatilag megvalósítani. Nekünk is arra kell törekednünk, hogy ezt az álláspontot kifejezésre juttassuk és képviseljük, mert ez az egyetlen álláspont az, amely a népek békéjét és nyugodt gazdasági jólétét biztosithatja. Magyarország a vámtarifa kérdésében ma jutott el oda, hogy önállóan rendelkezhetik, ma, amikor igen szerencsétlen gazdasági helyzetben van. Évtizedeken keresztül közös vámterületünk volt Ausztriával, és az osztrák vámok nagyrésze olyan volt, hogy egyúttal tiltó vám jellegével is birt. Az egész osztrák-magyar monarchia ugyanis olyan nagy gazdasági egységet képezett, mely nagy gazdasági egységben mindazok a nyersanyagok, iparcikkek és készáruk termeltettek, melyek bőségesen kielégítették a lakosság szükségletét. Ez alól kivételt csak azok a cikkek képeztek, amelyek a terület éghajlata miatt a monarévi május hó 30-án, pénteken. chiában nem voltak termelhetők. Épen azért azok a vámok, és azok a vámtételek, amelyek annak idején az osztrák-magyar vámtarifában megállapittattak, nem alkalmazhatók ma és nem vonatkoztathatók a jelenlegi magyar területre. De még ha megmaradt volna is a magyar terület, akkor sem lehetne ezeket a vámtételeket minden módosítás nélküi alkalmazni a magyar viszonyokra, mert hiszen egészen más volt Ausztria és más a magyar terület gazdasági összetétele. Mig Ausztria főkép iparosállam volt, addig Magyarország lakosságának túlnyomó része nem annyira az iparban, mint inkább a mezőgazdaságban nyert elhelyezést. De azok a vámok, amelyek akkor meg voltak állapítva, magasságuknál fogva sem voltak alkalmasak arra, hogy azokat Magyarországra ma alkalmazhatnák. Érdekes, hogy amikor Magyarország Ausztriával gazdasági egységest képezett, tehát a magyar ipar az osztrák és cseh iparral szemben semmiféle vámvédelemben nem részesült, olyan nagymérvű fejlődést mutatott fel, amilyen fejlődéssel az utóbbi években aligha találkozunk valahol. Ez a tény ellentmond annak az érvnek, hogy a védővám hivatása az ipar fejlesztése. Hiszen abban az időben fejlődött a legjobban a magyar gyáripar, a malomipar, a bútoripar és a vasipar, és talán az egyetlen textilipar volt az, amely Magyarországon nem tudott fejlődni. Ez is azt bizonyítja, hogy megvan a lehetőség arra, hogy egy ipar vámvédelem nélkül is fejlődhessék. Az a politika, amely abban nyilatkozott meg, hogy egyes iparcikkek gyártásával foglalkozó üzemeknek szubvenciót adtak, azt hiszem, ez a legszerencsétlenebb politikák közé tartozik, mert hiszen ezek a szubvenciók a legtöbb esetben nem azt a célt szolgálták, amelyet szolgálniok kellett volna, hanem csak a protekcionizmusnak és a visszaélésnek biztosítottak tág teret. Nézetem szerint a szubvenciók révén az iparfejlesztésre fordított összegek eredménye egyenlő a semmivel. Nagyon jól emlékszem, hogy kísérletek történtek Magyarországon a porcellániparnak szubvenció utján leendő létesítésére s az a vállalat, illetőleg ipartelep, amelyik egy ilyen szubvenciót kapott, ugy használta azt ki, hogy megépített abból a szubvencióból, illetőleg annak egy részéből, amit erre a célra kapott, egy nagy hatalmas körkemencét, azonban ezt egyetlen egyszer sem használták ki s ennek a nyersanyagát a háború utáni időben sokkal drágábban értékesítették, mint amennyiért annak idején beszerezték. A vámtarifát Magyarország jelenlegi gazdasági helyzetéhez képest kell elbírálni, mert ez a vámtarifa nem szabható és nem vonható azon vámtarifák közé, mint aminőket az előbb emiitettem s amelyek az osztrák-magyar vámegységet képezték. Az ország — megcsonkítása révén — elvesztette legfontosabb nyersanyagtermelő területeit. Amig azelőtt Magyarország annyiban gazdasági egységet képezett, hogy a legszükségesebb nyersanyagokat a saját területén tudta megszerezni, — igy pl. a nyersvasat, a fát, a szenet, a sót és sok egyéb cikket — addig ezek a nyersanyagok ma már nem állanak rendelkezésünkre és ezen nyersanyagoknak a beszerzése csak a külföldi államok engedélyével eszközölhető. A régi Magyarországon az ország ipara úgy helyezkedett el, hogy a fővárosban és környékén helyezkedtek el azok a gyárak és ipartelepek, amelyek fejlettebbek voltak és az intelligens munkások munkáját igényelték. A határ mentén azok az ipartelepek helyezkedtek el, amelyek a nyersanyagot termelték, illetőleg azt féláruvá feldolgozták. Ilyenek voltak például a fürésztelepek és a papírgyárak, továbbá a vaskohászat, mig az ország közepén helyezkedtek el azok az ipartelepek, amelyek a féláruból kész árukat gyártottak, amelyek pél-