Nemzetgyűlési napló, 1922. XXIV. kötet • 1924. május 14. - 1924. június 17.

Ülésnapok - 1922-292

228 A'nemzetgyűlés 292. ülése 1924 politikai irányban kielégíteni. Hiszen a háború előtti Németország példája mutatja, hogy a vámvédelem hatásaként bekövetkezett nagy fellendülés emelte Németországot arra a szociális magaslatra, amelynek akkor mindannyian irigyei voltunk. Mindez természetesen csak akkor áll meg, ha a vámoknak a termelést fejlesztő hatásában nem kételkedünk és ha nem ismerjük el helyeseknek azokat az eszmemeneteket, amelyek szerint a vám nem ösztönzi a termelést, hanem tunyává és alkalmatlanná teszi arra, hogy az üzemeket a köz szempontjából is gazdaságosakká fejleszthesse. De minden tapasztalati tény, a világtermelésnek az utóbbi években észlelt alakulása is ellentmond ennek. Én elismesem, — Jászai t. képviselő ur hivatkozott erre — hogy az amerikai termelés nagyfokú emelkedése összefüggésben volt a nagy lakatlan területek benépesítésével és kulturális fejlődésével, de azért ha tekintetbe vesszük a nagy ipari államok termelését a 80-as években és a háború előtti utolsó esztendőben, akkor kétségtelenül kiderül pl. az, hogy amig a 80-as évek elején Angliának acéltermelése több mint a duplája volt Amerika és Németország együttes termelésének, addig 1913-ban a három állam össztermelésében Anglia már csak 20%-kal volt érdekelve. I. Vilmos császárnak hires 1876-iki gasteini levelével kezdett Németországban a termelés védelme kiépülni, aminek hatása alatt a legnagyobb gazdasági, szociális és kulturális fellendülés volt tapasztalható. Németország a vámvédelem hatása alatt szűnt meg csak élő munkaerőt exportáló állam lenni és bár a népesség szaporodása nagyobb volt, mint bárhol másutt, igy tudott emberi munkatelj esitményt, árut, exportáló állammá válni. (Mozgás a szélsőbaloldalon. —- Peyer Károly : Miért nem érvényesült ez itt?) Azonnal bátor leszek erre is áttérni. Csak arra bátorkodom még hivatkozni, hogy épen Németország példája mutatta, hogy a vámvédelem nem tette tunyává a termelést, mert hiszen a tec nikai tudomány legkülönbözőbb fajtái ebben az időszakban fejlődtek ott ugy ki, hogy Németország az egész világnak, még az angoloknak is, tanítómestere lett. Arra nem is akarok kitérni, hogy a tudomány, az általános művelődés és még a művészetek sem vallották ennek a védő vámrendszernek kárát, mert hiszen azt mindnyájan elismerjük, hogy a kultúra — az egész világtörténelem ezt mutatja — mindig elválaszthatatlan volt az ipari tevékenységtől. Ha a háború előtt nálunk a vámvédelem hatása kisebb mértékben érvényesült, ennek oka épen az volt, hogy vámközösségben éltünk egy olyan területtel, amelyben az ipar természetes előfeltételei erősebbek voltak, mint nálunk. De még azt sem akarnám mondani, hogy az ipar nem fejlődött a vámvédelem hatása alatt, csak annyit mondhatok, hogy korlátozva volt, de bizonyos íoku fejlődést mégis elért. Ez nem érv a mai állapotra vonatkozóan, mert hiszen 45 milliós fogyasztási terület állott rendelkezésre, amelyen belül egyes iparágak, amelyeknek természetes előfeltételei erősebbek voltak, mégis csak tudtak bizonyos fejlődésre szert tenni, csak nem annyira, amennyire különben szert tehettek volna, és ez volt az alapja annak az önálló vámterületi követelésnek, amelynek hosszú időn keresztül Sándor Pál t. képviselő ur is egyik szószólója volt. De a legdöntőbb bizonyítéka annak, hogy az ipar nem eléggé fejlődött, az a nagyfokú kivándorlás, amelyet mindnyájan ismerünk. És hiába mondják, hogy ennek oka az volt, hogy a birtokmegoszlás nem volt egészséges, mert — még ha igaz is ez — kétségtelen, hogy ha megfelelő mód lett volna az ipar fejlesztésére, akkor lett volna itt munkaalkalom és az emberek nem szorultak volna a kivándorlásra. Ugyanaz a fejlődési processzus évi május lió 30-án, pénteJcen. ez, amely Németországban volt, ahol egyes vidékeken megpróbálkoztak a belső kolonizációval, de ez mind nem sikerült és a kivándorlás csak akor szűnt meg, amikor a védővámok hatása alatt nagy ipari fejlődés következett be. Különben is azoknak az iparoknak példája, amelyek a jövőben fokozottabb védelemben fognak részesülni, ennek a mostani javaslatnak alapján — gondolok a kartonnyomóiparra, a textilipar és a gépipar egy részére — azt mutatja, hogy ezek az iparágak a régi közös vámterületben nem tudtak virágzásra jutni és küzködő állapotban voltak. Belevettetett ebbe a vitába a kartellek kérdése is. Ez természetes, mert hiszen az összefüggés a kartellirozás lehetősége és a vámvédelem között fennáll, bár épen Anglia példája mutatja, hogy a kartellek szabadkereskedelmi államokban is igen jelentékeny tényezőivé válhatnak a gazdasági életnek. Bármilyen álláspontot foglaljunk is el a kartellszervezetekkel szemben, az olyan gazdasági képződmények jelentőségét, amelyek az utóbbi évtizedekben a világgazdaság legfontosabb tényezőivé váltak, nem lehet olyan sommásan elintézni, hogy egyszerűen rányomják a hazaárulóbélyeget. Tudom, hogy sokkal népszerűbb volna az ellenkezőjét állítani,—• mert hiszen ez nem népszerű kérdés — azt hiszem azonban, mégis kénytelen vagyok elmondani gazdasági meggyőződésemet, igazamat még akkor is, ha az nem népszerű. Ezt magamra nézve kötelességnek tartom. A közhangulat, a politika mindenütt meglehetősen ellenszenvesen áll a kartellekkel szemben, bár lassacskán — hiszen igen sok ankétot folytattak le a különböző államokban s ennek a kérdésnek igen nagy irodalma is van — meglehetősen tisztázódott jelentőségükmár a háború előtti években ugy a termelés, mint a fogyasztás és az áralakulás, valamint állami beavatkozás szükségének szempontjából is. Kiderült mindenesetre az, hogy ha a háború előtti utolsó évtizedekben megenyhült az általánoe gazdasági válságok hatása, ugy ebben kétségtelenül elsősorban ezeknek a termelői szervezeteknek volt igen nagy szerepük. Azok az ankétok, amelyeket Németországban és Ausztriában lefolytattak, világosan mutatták, hogy a kartelleknek nem is volt meg az az árfelhajtó hatásuk, amelyet rendszerint nekik tulaj donitanak. Az osztrák vaskartell-ankéton pl. kiderült, hogy e kartell fennállása alatt az árak átlagban körülbelül 10%kal mérséklődtek. De ha Németországot a háború előtt mint a világ legolcsóbb árnivóju országát ismertük el,— és tényleg ugy volt, mert a drágasági index Angliában mindnyájunk tudomása szerint 1900-tól 1914-ig körülbelül 15%-kal emelkedett, Németországban pedig pár százalékkal e 15% alatt maradt — akkor kétségtelen, hogy a kartellek ott sem mutattak árfelhajtó hatást, mert hiszen a német gazdasági élet teljesen át volt itatva ezekkel a termelői egyezményekkel, kartellekkel, amelyeknek a gazdasági élet minden területén a legnagyobb hatásuk volt. De azért sem okozhatták ezt a drágitó hatást, mert nem is voltak mesterséges képződmények, hanem mindenütt a viszonyok kényszeréből fejlődtek ki. Az egészséges versenyviszonyok elfajulásából eredő bajok szüleményeiként keletkeztek mindig és hatásuk mutatkozott annyiban, hogy a nyugodtabb versenyviszonyok és termelési viszonyok uj vállalatok keletkezését mozdították elő. A gazdasági törvények minden vonatkozásban érvényesülnek és az egészséges verseny létrejöttét mesterségesen meggátolni még sehol sem sikerült. Legjellemzőbb erre az amerikai Steel-Trust példája. Amikor ez több mint két évtizeddel ezelőtt megalakult, magában foglalta az amerikai vas- és acélipar 85—90%-át. Ma a Steel-Trust az amerikai termelés 45%-át jelenti, mert időközben